A kis húgom

Azt kell mondjam, sohasem gondoltam, hogy ez megeshet velem. Úgy értem, égy jól szituált környezetben élek a külvárosban, soha semmilyen bajba nem kerültem és szerető környezetben nőttem fel, csupa jó dologgal körülvéve. Szóval az utolsó dolgok között volt az, hogy amiatt aggódjak, hogy valaha seggbe dugnak, hacsak nem kerülök börtönbe, de mint említettem, alapjában véve jó gyerek voltam. De most, 17 évesen, már szinte felnőtt férfiként érzem, hogy ég a fenekem és megpróbálok a lehető legkényelmesebb pozícióban ülni a padban. Ahogy a tanár fel s le járkál a teremben a szemem össze vissza pásztázza a termet, hogy felfedezzem ha esetleg valaki esetleg egy mindent tudó kárörvendő mosoly küld-e felém. Ha bárkinek is elmondta, esküszöm... de hisz megígérte, hogy nem. Apánk sírjára esküdött, hogy nem fogja... várjunk csak, min nevetnek ott? Rajtam nevetnek? Egy kicsit felpofozom magam, hogy nyugodjak már meg, senki sem tudhat erről. Nincs az az isten.

Ha vissza gondolok arra a napra, feláll a hátamon a szőr, de egyúttal izgat is a dolog, ahogy arra gondolok, hogy az én édes ártatlan 14 éves húgom képes volt ilyen szörnyűségre, ami egy másodperc alatt beindított engem. A fenébe is! Most meg merevedésem lett az osztály közepén. Gyerünk Peter, gondolj valami másra! Már csak... 5 óra maradt a suliból. A fenébe. Csak engedem, hogy a fejem az asztalra bukjon és becsukom a szemem és arra gondolok, ami a múlt hétvégén esett meg a húgom szobájában.

Forró szombat délután volt, a húgommal a nappaliban lebzseltünk és a TV csatornákat váltogattuk, hátha találunk valami érdekeset.

"Mit akarsz nézni? " kérdezte lezseren.

"Engem nem érdekel, nézz csak amit akarsz, én szundítok egyet, " sóhajtottam bele a kanapé párnájába. Alig szoktunk harcolni akármin is és ennek volt is értelme. Úgy értem ki tud mérges lenni egy ilyen édes kis lányra.

"Van kedved nassolni valamit? " kérdezte, miközben rám mosolygott. "Tudom mennyire éhes tudsz lenni, amikor meleged van. "

Látják mire gondolok? Egy angyal szárnyak és glória nélkül. Mióta édesapánk meghalt és édesanyánk szörnyen sokat dolgozik, rengeteg időt töltöttünk együtt, amíg felnőttünk. Még most is mindig találok időt rá, megszámolni sem tudom a barátnőket, akiket miatta veszítettem el.