A+ A-

Börtön a zuhany után jobbra

A főiskola alatt kollégista voltam, egy elég lepukkant kollégium volt, azért nem volt kosz, és legalább kétágyas szobákkal, benne kis mosdó, kint közös fürdő, s miegymás. Egy felsőbb éves lett a szobatársam. Elég visszafogott figura volt, talán a Holló Színház jeles Gallájára tudnám hasonlítani, fiatalabb kivitelben. Olyan ember volt, akinek mindenre volt kimért válasza, ha kérdezett valamit tőle valaki, nem tudott soha egy mondatban válaszolni. Minden ideje percre előre be volt tervezve, egy idő után már én is pontosan tudtam mindent. Azt leszámítva, hogy ezt tőlem is eleinte elvárta volna, hogy tudjam, mikor merre meg hol vagyok, egy idő után számomra szórakoztató volt.
Amúgy abszolút jó szándékú srác volt, de valahogy mint aki nem ezen a világon járt, a két év alatt amíg egy szobában voltunk, egy kisebb elkeseredést leszámítva, soha semmilyen érzelmi reakcióját, dühkitörését nem sikerült felfedeznem. Ha én mérges, vagy szomorú, vagy örömteli voltam, ugyanazzal a mosollyal, látszólagos megértéssel tudta fogadni, s mindig tudott valami igazán megnyugtatót mondani, amit, mint egy tarisznyából előhúzott, lezsírozott szendvics mondatból rántott elő: „Mindennek megvan az oka!”, vagy „Vannak dolgok, amin szerintem nem érdemes mérgelődni!”, vagy „Azzal, hogy mérgelődik valaki, még senkinek sem jobb!”... Ilyenkor nehezen tudtam visszafogni magam, s néha majdnem ő lett a dühöm oka, de a békés mosolya mindig megakadályozott, hogy átlépjek egy határt. Az öltözködésére is jellemző volt a visszafogottság.
Volt a városban néhány nagynénije, azokat látogatta sorra, akik feltehetően jól főztek, s egyebek mellett rendszeresen vettek neki ilyen-olyan ruhát, amit nem mondanék divatosnak, bár ma talán retró lenne, legyen annyi elég, hogy alsónadrágként egyet hordott, azt a szép fordított Y-onos (mercedesz) varrású, kicsit buggyos fehéret. Mikor egyszer felvetettem neki, hogy mintha mindegyik ugyan olyan lenne, kimérten, csak annyit mondott, anyukája veszi a veszeri piacon, s valamely kötöttárugyár remek terméke, sok mosás után is megtartja a formáját. Azt, hogy milyen formáját, s ez önmagának, vagy a papírdobozos bioponnak köszönhető, erre már nem tértünk ki. Így beszélgetéseink gyakran rövidültek. Részben irigyeltem, milyen szenvtelenül éli a világot, néha meg sajnáltam, mennyire nem benne él, csak halad előre az időben, mennyire nem is látja az embereket maga körül. Hogy rólam mit, s hogyan gondolkodhatott, sosem tudtam meg, egyszer-kétszer kérdeztem, de mindig kitért a válasz elől.
Ha ugye elkerültem a suliba, főleg eleinte, elég sokat kellett tanulnom. Ottmaradtam hétvégére, s ekkor ugye Ádámmal nem találkoztam, még csak futólag sem, amit, néha meglehetősen zokon vett a telefonban. Jó, persze csak viccelődött, de jó érzés, volt, hogy szüleimen kívül, még másnak is hiányzok, persze ő mindig hangsúlyozta, hogy nem számít, nyugodtan ismerkedjek, legyen kötetlen a dolog. Azért a kötődése, aggódása eléggé jól érezhető volt, mindemellett, soha nem féltékenykedett, nagyon megtanultam ezért tisztelni, mindig ajándéknak tartott, érzett, soha nem éreztette egy pillanatra sem, hogy a csóró fősulis vagyok, őneki meg jól mennek a dolgai, pénzt persze soha nem fogadtam el tőle, még ha valamely ürüggyel próbált is volna segítni, hogy ne kelljen a tanulás mellett még pénzkeresés után járni. Az internet nagyon nem érdekelte, így azon nem nagyon kommunikáltunk. S nagyon értékeltem benne, hogy ő maga nem használta ki az embereket, pl. bár járt hozzájuk a takarítónő, mégis a saját szobájában ő tartott rendet, nem is akármilyet. Sőt, a ruháit is maga mosta, vasalta, stb. Azt mondta, hogy hogy várnám el egy nagymama korú hölgytől, hogy nekem ugráljon.
Szobatársammal egyszer átrendeztük a szobát, tettünk ki posztereket meg ilyesmi, s ekkor felvetettem, hogy rakhatnánk úgy az ágyakat, hogy ha valamelyikünknek vendége van, akkor viszonylag gyorsan franciaággyá lehessen alakítani. Mondtam:
- Például ha neked jönne a barátnőd - ami azért eléggé vad felvetés volt, de nem ellenkezett. Azt mondta:
- Eszi penész.
Hogy ez az ő gondolkodásában mit jelent, azt máig sem tudom. Azonban Ádámnál ez olaj lett a tűzre, alighogy elmondtam, már mondta is, hogy szeretne eljönni hozzám meglátogatni. Hiába akartam lebeszélni a zord, s számára igénytelen körülményekre hivatkozva, mert azért egy kollégiumnak papír falai vannak, s nem szerettem volna lebukni, de hajthatatlan lett, s hamar kitűzte az időpontot egy koncertre hivatkozva. Egyetlen szépséghiba volt, hogy ez a szobatársam páros hete volt, márpedig páros héten ő ott volt. A vendégszoba már hónapokra előre le volt foglalva, így az is ugrott, s Ádám mindenképpen a kollégiumba szeretett volna jönni, hozzám, amit persze nagyon kedvesen adott elő, így beláttam, fel kell borítanom a rendet.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.31 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#2 v-ir-a 2012. 02. 16. csütörtök 20:08
hát bakker annyit írt aszobatársról, azt hittem vele fog összejönni nyes
de jó volt így...
#1 Törté-Net 2012. 02. 16. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?