Perverz mese a háromfejű sárkányról, a királykisasszonyról és a legkisebb királyfiról

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de az Üveg hegyen túl, ott, ahol a csavaros farkú malac túr, volt egyszer egy királyság. Abban uralkodott egy ifjú király, és gyönyörű felesége, a királyné.

Az országot félig nyomorba döntő esküvő és lakodalom után eltelt már egy év is, és csak nem akart megfoganni a kis trónörökös, pedig hát az ifjú pár próbálkozott elölről, hátulról, sőt bölcs tudósok javaslatára még a királyi vadaskertben is, de mindhiába.

Búsult a király, de búsult a királyné is. Ahogy egyik vasárnap délután búsultak a kertben, oda totyogott eléjük egy béka és megszólalt.

– Kedves királyasszony – erre a királyné megrázta nagy vörös hajkoronáját, és lehajolt hozzá.

– Drága béka, nekem már van férjem, és egyébként is, még enni is utálom a békát, hát még csókolgatni.

– Én is utálom a nagyfarú, vörös nőket, ne izgulj, nem a csókodért jöttem, hanem, hogy elmondjam, ha most délután együtt leszel a férjeddel, megfogansz. Gyönyörűséges királykisasszonyt szülsz, de az lesz az ára, hogy annak kell feleségül adnotok, akit először megcsókol.

– Bánom is én! – mondta a király, és már vitte is a feleségét a hálóterembe. Folyt ott aztán minden. Csókok, simogatások, és mindenféle pózban való behatolások. A kiskirálylány teljes gyönyörben fogant.

Aztán kilenc hónap múlva bekopogott a gólya (pedig épp irtó hideg tél volt), és megjött a királykisasszony. Gyönyörű volt. Dundi és aranyhajú. Teltek, múltak az évek, és a kislány dundisága finom karcsúságba ment át, csak mell tájékban csúcsosodott ki. Az arany pihécskék pedig hosszú, selymes aranyhajjá nőtték ki magukat, csak az ágyékán nőtt ki hasonló pihésen, és göndörön.

A király a leány tizenhatodik születésnapjára összehívta a szomszéd királyságok összes szépszál legényét, hogy hátha valamelyik gazdag, és befolyásos báró, herceg, vagy királyfi nyakába ugrik, és akkor a királyság pénztára talán kissé feltölthető lesz. Ám a királykisasszony igen csak finnyásan nézett a beképzelt, az oxfordi egyetemeken nevelkedett ficsúrokra. Aztán nagy sértődötten kivonult a kertbe. A szülei nagy mérgesen utána mentek, de hiába volt szépszó, kiabálás, a királykisasszonynak egyik ifjú sem kellett.

Egyszer csak hatalmas sötétség támadt, és az égből leszállt egy háromfejű sárkány. A királykisasszony ránézett, és odarohant hozzá. Átölelte a középső fejét, és hosszan, kéjesen megcsókolta.

A királyné elájult, a király a kardjáért kiáltott, de nem volt mit tenni, hozzá kellett adni a rút féreghez a királylányt. Megtartották a menyegzőt, és mikor az ifjú pár kimondta az igent, a sárkány felkapta szép kedvesét, otthagyott a helyében egy zsák jóféle aranypénzt, és elrepült vele.

Búnak eresztette a fejét az egész ország, de nem volt mit tenni. Eltelt egy év, vagy tán kettő is, és a király ismét csak nagyon kezdett vágyni a lánya társasága után, no meg a jóféle aranypénz után is, mert sereget akart toborozni, hogy kimenjen a Szentföldre, világot látni. Így hát kihirdette, hogy aki előkeríti a lányát, annak odaadja, na nem a fele királyságát, meg a lányát, kinek kellett volna már egy sárkány által alig használt menyecske, hanem a serege fővezérségét. Jött is mindenféle vitéz, meg gyáva ember, de hiába kóvályogtak a környéken, csak nem találtak rá a sárkányhoz vezető útra.

A szomszéd királynak volt tizenhárom fia. A legkisebb fiú is jelentkezett a feladatra. Ment erre, lovagolt arra, mígnem egy sűrű erdőbe nem ért. Ott aztán találkozott egy öregasszonnyal, aki rőzsét cipelt a hátán.

– Jó napot öreganyám! Merre, merre azzal a nagy köteg rőzsével?

– A keresztanyád térde kalácsa az öreg. Egyébként csak ide a házamba, de ha elkísérsz, akkor kapsz valami meleg ételt, meg szállást éjszakára.

Úgy is lett. A kis királyfi maga mellé emelte a nyeregbe az öregasszonyt, rőzséstül, és hazaporoszkált vele a házához, ami egy kis tisztáson állt a közelben. Az anyó megrakta a tüzet, és egy kis levest főzött. Közben a királyfi elmesélte, hogy mit, kit is keres. Az anyó hallgatta, hallgatta, aztán azt mondta, hogy ő megmutatja az utat, ha a királyfi éjjel vele hál. Szegény királyfi kissé rosszul lett, de aztán ivott még egy jó erős pálinkát, és egy életem, egy halálom alapon beleegyezett a dologba.

Elérkezett az este. Levetkőztek, ágyba bújtak, aztán a királyfi el akarta oltani a lámpást, de az anyó nem engedte. Vont egyet a vállán a királyfi, erősen behunyta a szemét, aztán simogatni kezdte a banyát. Nagyon furcsállotta, hogy a keze nem azt a ráncos, száraz bőrt érezte, mint amilyennek látta a banya bőrét. Kinyitotta hát a szemét, és lássatok csudát, ahol megsimogatta a nő bőrét, az hamvassá, üdévé vált, mintha Dove testápolót használt volna. Na, most már szívesen simogatta, sőt még a melleit is megcsókolgatta, amitől azok szépen kigömbölyödtek, és a szájába kívánkoztak. Meg is szopogatta rendesen őket. Csak a banya feje nem akart változni. Aztán a királyfi férfiassága már nagyon kívánkozott a selymes combok közé. Be is térdelt a széttárulkozó lábak közé, mire az asszony szemei fiatalos hévvel néztek rá. Aztán minden egyes lökésnél a nőt egyre szebbnek látta. Arca megfiatalodott, és végül, mikor mindketten a gyönyörök földjére léptek a fején lévő őszes kóc is selymes aranyhajjá változott.

– Te vagy a királykisasszony, akiért küldtek? – kérdezte csodálkozva a fiú. – Elátkozott a sárkány?

– Nem, én nem az a királykisasszony vagyok, engem az erdei manó átkozott el, hogy míg valaki meg nem hág, addig rút banya legyek, és a palotám pedig kunyhó, mert letéptem az egyik rózsáját. A fene a bellibe! Az a királykisasszony az égig érő fa tetejében lakozik.

Körbenézett a királyfi, és most látta csak meg, hogy minden fényessé vált körülöttük. Törte a fejét, hogy mit is tegyen. A királynak megígérte, hogy megkeresi a lányát, de a saját virágszálát nem igen akaródzott itt hagyni.

– Ne búsulj szívszerelmem – mondta a királykisasszonnyá avanzsált banya. – Két nap alatt megjárod az utat.

Ebbe bele is nyugodtak, aztán lefeküdtek, de igen keveset aludtak. Másnap a királyfi felkerekedett, és elment az erdő közepébe az égig érő fához. Elkezdett mászni, mászni, és a fa felénél már bánta, hogy serdülő korában sajnálták a szülei a pénzt a konditeremre. Alaposan kifulladt. Leült hát egy ágra, és elővette a tarisznyájából, amit a kedvese csomagolt neki. Arany szalvétába csomagolt turista szalámis kenyeret, paprikával, uborkával. Ettől úgy erőre kapott, hogy szaladt fel a fa tetejére, mint a macska, akit egy egész falka kóbor kutya akart felfalni. Fenn aztán álmélkodhatott. Ugyan olyan világ volt ott is, mint lent. Egy út vezetett egy hatalmas várhoz. Be is ment, hát a királykisasszony fogadta. Ez is helyre menyecske volt, bár az ő kedvesének a nyomába sem léphetett.

– Mi járatban erre királyfi?

– Az apádurad küldött, hiányzol neki.

– Ja, én, meg az aranypénzek.

– Az is, tudod, a közel-keletre akar menni, nyaralni.

– Mindig is vágyott oda, majd megbeszélem az urammal, hogy küldjön neki egy kis útravalót. Remélem, itt maradsz estére. Régen nem láttam már fehér embert.

A királyfi körülnézett, és látta, hogy a háznép minden féle fura figurából áll. Volt ott ló fejű ember, meg sánta kecskelábú néger, meg törpe, meg még egy Bruszlinak öltözött sárga indián is, de fehér ember egy sem.

– Szereti a férjem a harmadik, sőt a negyedik világot segíteni – világosította fel a háziasszony.

– Aha – bólint a királyfi, és elindul a háziasszony után a lovagterembe. Leülnek, és a királyfi órákon át mesélt a kalandjairól, arról, hogyan búslakodtak a királykisasszony után a szülei, és a banyát sem felejti ki, akit ő dugott királykisasszonnyá.

Este felé aztán megérkezett a sárkány, nagy szárnycsattogtatással. Leadta a konyhán az aznapi vadászatának eredményét, aztán sietett a feleségéhez, aki mind a három száját megcsókolja.

– Nézd, Drágám – csacsogja az asszony – apám követet küldött hozzánk.

– Már megint pénz kell az öregnek? – méltatlankodott a férj.

– Igen – pirul bele az asszonyka.

– Jó, majd küldök neki postán csekket – von vállat a sárkány. – Mi van enni? – kérdezte, és az ebédlő felé vette az irányt, utána a felesége és a vendég.

– Tárkonyos fácánragu leves, meg őzpörkölt, meg áfonyás palacsinta – sorolta az asszony.

– Már megint vadhús? – csapta össze a két kezét a sárkány, mire a szárnyával felborított egy lovagpáncélt.

– Mit tegyek, ha annyit vadászol. Inkább menj ki a piacra holnap – zsörtölődött most már az asszony is.

– Azért vettem hűtőládát, hogy telepakold – mondta a sárkány, azzal, hellyel kínálta a királyfit, és maga is leült, majd jóízűen megették a vacsorát. Legurítottak rá jó pár pohár veresbort, majd a királyfi és a sárkány leültek kártyázni. Hol a sárkány nyert, hol a fiú veszített. Hamarosan el is fogyott az útra kapott apanázsa.

– Egyet se búsulj! – mondta a sárkány – A hálószobánk mellé foglak beszállásolni. Legalább meg tudod lesni, miért is választott engem a nejem.

El is jött a lefekvés ideje. A királyfi letusolt, aztán kiment, hogy megkeresse, hogy is nézhetné meg az éjszakai mókát a szomszéd szobában. Néz jobbra, néz ballra, végül középen talált egy lyukat a falon, előtte egy kényelmes fotelt. Le is ült a királyfi, és átnézett a lyukon. Látta, hogy a fiatalasszony vetkőzik. Leveszi a felsőjét, kibuggyan alóla a két szép melle. Leveti a szoknyáját, hát ott ál hosszúszárú rózsaszínű bugyogóban. De ezt már a sárkány sem bírta. Oda lépett a felesége mögé. A melleit simogatta, miközben az egyik fejével az asszony száját kereste, a másikkal a nyakát csókolgatta, a harmadikkal meg a mellét.

– Huh, micsoda szex masina – gondolta a királyfi, pedig ez még semmi sem volt. Kapja a sárkány az asszonykáját, feltérdelteti az ágyra. A királyfi csak ekkor ámult el igazán. A sárkánynak nem csak három feje volt, hanem két pénisze is. Egyik vékony hosszú, a másik vastag, rövidebb, és mindkettő úgy állt, mint Katiban a gyerek. Letérdelt az asszony mögé, és egyik nyelvével a punciját, a másikkal a fenekét nyalta. A harmadikkal meg a hátát, és közben dorombolt, mint a kismacska. Az asszony egyre hangosabban élvezett, aztán nagy vonaglások közben feljutott a csúcsra. Ekkor jött a hadd el had. A sárkány a vastagabb péniszét az asszony puncijába, a vékonyabbat a fenekébe dugta, és kegyetlenül megdugta mindkettőjük örömére. Sőt jelen esetben mind hármójukéra, mivel a királyfi keze is igen csak dolgozott a saját péniszén. Most már tudta, hogy miért volt odakészítve a fotel mellé egy kisasztalkára egy tál víz és törlőkendő. A bort és a chipset eddig is értette.

Aztán a sárkány is elélvezett. Az asszonykából csak úgy folyt a sok lé, mintha beöntést kapott volna, de nem törődtek vele, hanem egymáshoz bújtak, és mély álomba merültek. A királyfi is összeszedelőzködött, és elment aludni.

Reggel aztán arra ébredt, hogy az ifiasszony pöröl a férjével.

– Nem igaz, hogy nem engedsz haza a szüleimhez pár napra. Neked nem kell jönnöd.

– Az meg, hogy néz ki? – kérdezte a sárkány.

– Akkor meg gyere.

– Apádat csak elviselem még valahogy, de anyád egy igazi házi sárkány – panaszkodott a sárkány, mire az asszonyka nagyot kacagott. Végül a sárkány beleegyezett, hogy egy hétvégét az anyóssal együtt tölt, és helyreállt a világbéke.

A királyfi megreggelizett, aztán kapott egy táltos paripát, aki majd leviszi a lenti világba. Még megígérte a párnak, hogy meghívja őket az esküvőre, de esze ágában sem volt. Hógyis ne, majd aztán az ő felesége meglesi szeretkezés közben ezeket, és ő is majd sárkányhoz akar feleségül menni, helyette. Azzal felkapott a táltosra, és visszament a lenti világba. Feleségül vette a banyából lett királykisasszonyt. Lemondott a sereg vezetéséről, ő már csak ilyen otthonülőfajta volt. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle.