A+ A-

Kamasz nyár 2. rész

- Hányan jutunk egy csajra? - visított valaki a bokrok mögül.
A játszótér mellett haladtam el éppen, amely közvetlenül egy lapos épület mögött kezdődik, és hosszan elterül a baloldali járda mellett. A hagyományos hinták és mászókák seregei mellett magában foglal egy apró, kacskaringós közlekedési parkot is. A sok, kékes fénnyel világító, szúnyoghálós ablak után - melyek az állomástól vezető utamat szegélyezték - felüdülés volt végre nem tévétől származó hangokat hallani.
A játszótéren nagy élet zajlott, a lárma alapján vagy nagyon sokan, vagy kevesen ugyan, de intenzíven ricsajoztak. Azt a néhány homályos lámpát, ami már tavaly sem világított, ha egyáltalán megjavították időközben, újra lekapcsolták gondos kezek marékra fogott és jól irányzott, kőkorszaki távirányítói. Minek a fény, amikor sokkal izgalmasabb kitapogatni a partnert, főleg ha ellenkező nemű?
- Add már egy körre! - Közvetlen mellettem csattant fel a követelés, csak a sövény túloldalán, mire válaszképpen hangosan fékezett egy bicikli, és zörrenve cserélt gazdát.
- Nesze!
Megtorpantam.
Általános iskola után szétszóródtunk, én is 100 kilométerrel távolabbra kerültem, s hiába jártam haza - először hetente, később kéthetente, majd havonta - hétvégenként, nem jött össze ugyanaz a társaság. Új ismerősök, új haverok foglalták el a régiek helyét mindenkinél, és a következő nyári szünetig - ami ezennel elkezdődött - minden megváltozott. Csak az ismerős hang nem!
Éreztem, hogy figyel valaki a sötétség nyújtotta előnyös helyzetéből, gyanús lehettem a hirtelen megállással, amikor ezen a terepen tisztes járókelők inkább szaporázni szokták lépteiket.
- Imíííííí! - süvöltött a régebben számtalanszor hallott hang.
Sosem hívott így, de egy év távlatából megváltozhatnak az emlékek. És sosem örült még nekem ennyire, hogy keresztülcsörtessen a karistolós bozóton, de egy év nagy idő lehet.
- Most jöttél vonattal? - Hangjában egy kevés lenézés, olyan egészséges szintűnek mondható, ami érthető is, hiszen őt biztosan kocsival hozták volna haza a szülei. Még két feltétel teljesülése esetén fordulhatna elő: Ha elengedték volna vidékre tanulni, s ha tévedésből egyáltalán felvették volna valahová. Úgy tudom, pihenéssel töltött egy évet, ami érthető is, ha számításba vesszük, micsoda megerőltető lehetett számára a korábbi 8 esztendő monoton tanulása. Esetleg pihenés mellett bejárt apja cégéhez, és élvezte, hogy kisfőnöknek tekintik az egyszerű, simulékony emberek.
- Most, vonattal - 10 óra múlt jócskán. Az állomás felől jövök csomaggal, s mivel abban az irányban más fontos épület nem található, nem vall túl élése elmére, hogy ezt ilyen simán kitalálta. - Mi van veled?
Nem vállalkoztam a bokrokon keresztül átvágni, így kis kerülővel jutottunk a padhoz, melynek ülőlapján és háttámláján, no meg körben a füvön még nyolcan terültek el. Ha hozzájuk tartozik még az a két alak, aki - egy járgányon - eszeveszett iramban rója a köröket a keskeny, gyerekbiciklikre tervezett labirintusban, akkor immár tizenketten lettünk.
A pad egy tenyérnyi szabad helyére letettem a hátizsákom, ahonnan egyből felkapta és meztelen combjára téve, plüssmackóként vagy díszpárnaként ölelte magához egy csaj.
- Helyzet? - tette fel a komoly társasági kérdést egy ismeretlen.
- Arrafelé sincs nagyobb élet, mint itt - Nem árultam el ugyan, merre található az "arrafelé", de a kijelentésem megnyugtatta őket. Hümmögtek.
- Még gyengusabb lesz az eresztés, ha mindenki elhúzza a belét nyaralni - helyeselt a társasági lény, és magához húzta a csajt a hátizsákommal együtt.
- Menj má'! - hangzott a válasz, de nem tolta el magától a srácot, még csak nem is menekült a csápoló karok elől, hanem csomagostól átült az ölébe.
- Szoktatok jókat bulizni? - kérdezte az egykori osztálytárs, Mákos.
- Mire kialakult a csapat, véget ért az év... - Nem tudtam, mit válaszoljak, ezért inkább kitértem. Ha elmondtam volna, hogy tavasztól kezdve belevetettük magunkat az élvezetekbe, még dicsekvésnek vennék...
- Itt csak punnyadás van! - szólalt meg zsörtölődve a lány a csomagom mögül - Magolnak, pillednek...
- Kénytelen, akinek több tanulásra van szüksége... - bólintottam megértően a sötétben.
- A lúzerek!
- Hát nem mindegy, hogy kettes vagy hármas? - Egyikük sem tűnt tanulás-pártinak.
- Mit szoktatok csinálni? - Majdnem hozzátettem: ... ha már suliba nem jártok.
- Itt lógunk... Pite az egész! - hallatszott a hátizsákom felől. - Ne nyú'kálj má' a sunámhoz! - Ezt már nem nekem, hanem annak a srácnak címezte, akinek az ölében ült.
- Áll a cerka? - érdeklődött egy kedélyes hang a fűből.
- Bele ne ülj a petárdába, mert megprütyköl! - figyelmeztette a biciklivel körözők egyike.
- Tahóvagon, kuss! - szólalt meg a lány alatt fészkelődő srác.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.15 pont (55 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 papi 2015. 09. 7. hétfő 15:51
Nem rossz
#4 deajk2008 2015. 04. 5. vasárnap 18:26
nekem ez is tetszett, jöhet a folytatás... 8p
#3 utazo 2013. 12. 1. vasárnap 22:53
az elso jobb volt...
#2 A57L 2013. 07. 15. hétfő 06:07
Elmegy.
#1 Törté-Net 2011. 05. 26. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?