A+ A-

Kamasz nyár 1. rész - Eső kopog kopott tetőn

Amint befordultam a főutca lekerekített sarkán, szembejött velem a nyár. Hirtelen felgördülő árnyfüggöny helyén milliónyi watt tervezte pecsenyévé másítani hunyorgó arcom sápadt fényét.
Vánszorgásnak tűnő korai lendülettel tartottam az iskola irányába az utolsó tanítási napok egyik fényben úszó reggelén, amikor premiert tartott a forró évszak, s mindent bevetve tűhegynyire vakította pupilláimat.
- Ne siess annyira! - Anett törte meg közömbösen ballagó lépteimet, ahogy sugárzó mosolyával felfegyverkezve, valahonnan előttem termett.
Ha választanom kellett volna, melyikük a ragyogóbb - Anett, vagy a reggeli napfény - egy pillanatig sem gondolkodtam volna. De nem kellett választanom, azaz már megtörtént. Megfogtam a kezét, és alig találtam szavakat a felbukkanása okozta meglepetéstől.
- Lehet négy kívánságom? - próbáltam kihasználni a helyzet adta előnyöket.
- Három a szokásos limit... - vágta rá kapásból, mert ő sokkal üdébbnek bizonyult így reggeltájt. - De ez hogy jutott eszedbe?
Haja selyemfüggönyként sárgállik, kiemelve hófehér tengerszemek közepén úszó kék szigeteit.
- Úgy jelentél meg, mint egy tündér. Ártatlanul bekanyarodtam...
- Ártatlan? Haha! Sok, ennél találóbb jelzőt mondhatnánk: álmos, alvajáró, elgondolkozó...
- Ne merd azt mondani, hogy bamba!
- Haha! Az jutott legelőször eszembe...
- De hogy kerülsz ide? - kérdeztem. A kollégium és az iskola közötti egyenest, amit reggelente Anett általában megtesz, tévedésből sem lehetne errefelé rajzolni.
- Szép fogadtatás! Először majdnem belémszaladsz... a szaladást ne vedd szó szerint!... Nem is örülsz, hogy 15 perccel előbb indultam, csak azért, hogy eléd járulhassak? - Magamhoz húztam és megcsókoltam málnás ajkát. - Így már más! Elkísérlek a suliba, úgysem volt még ilyen.
- Nem is lesz már - válaszoltam lemondó hangon -, legalábbis az idén már nemigen.
Anett nem vette figyelembe a megjegyzésemet, zavartalanul mosolygott.
A nők általában nem tudnak róla, mennyivel fontosabb a mosoly, mellyel felékesítik magukat, mint a ruhák, amit úgyis le kell vetni, vagy a smink, ami lekopik, s akkor még a műkörmöket nem is akarom felemlegetni. Anett sem azért mosolygott annyit, mert így akart még előkelőbb helyezést elérni az iskolai top-listán, melynek vitathatatlanul - még a csajok szerint is - a csúcsán foglalt helyet, hanem egyszerűen elégedett volt a világgal, s azon belül talán velem.
- Gondoltam, hogy erre fogsz jönni - jelentette ki.
- Miből? Nem ez a legrövidebb út!
- Éppen ezért! Miért jönnél kis utcácskákon, ahol semmi látnivaló, amikor a főúton is megteheted. Nem mintha nagyon nézelődnél, simán elmehettem volna melletted.
- Bocs, a képembe világított a nap... Különben is, valahonnan oldalról jelentél meg.
- Semmi baj, legalább meggyőződhettem arról, hogy nem a csajokat nézegeted egész úton.
- Itt átvágunk... jó? - Megfogtam pici, halvány balkezét, és bekanyarodtunk a parkba.
- Erre nem gondoltam volna! Mégis rövidítesz?
- Dehogy, csak olyan jó így reggel végigmenni, csupa friss, zöldszagú minden.
- Még azt hittem, nosztalgiázni akarsz...
- Emlékszel?
- Ne is mondd! Még mindig elpirulok, ha eszembe jut. - Tényleg elpirult.
- Mitől? Hogy órákig beszélgettünk a padon? Közben többszer esett és elállt az eső...
- A pad stimmel, de más viszonylatban. Arra nem emlékszel? Éjszaka, telihold...
Rájöttem, mit emleget!
- Rossz volt?
- Ne hülyéskedj, tudod, hogy jó volt! Elárulom neked, nagyon jó volt, és én is akartam, persze, benne voltam... De ha jött volna valaki?!
- Éjjel? Sötét parkon keresztül?
- Nem volt annyira sötét... Telihold volt. A gyengén-látók kedvéért a fejünk felett meg világított a lámpa!
- Nem is emlékszem ilyenekre... - tűnődtem el, miközben átlósan átszeltük a dongó, zümmögő, apró sárgavirágos és mélyzöldfüves parkot.
- Nem emlékszel? Mit néztél?... Tudom már, egyetlen pontra koncentráltál.
- Miután lehúztam a bugyidat.
- Azért csak képzeld el, legalább utólag, ha valaki felbukkan akármelyik irányból, középen, padnak támaszkodva engem lát, fejem felett a lámpa, és neked pucsítom a fenekemet.
- Legalább gyorsan eltakartalak!
- Az már biztos! Egyből rámugrottál! Nem is mondtam azóta sem, de sokszor eszembe jut, nemcsak az, hogy nem lehetett volna nem meglátni bennünket, akárki is téved erre azon az éjszakán, hanem... képzeld itt felejtettem a bugyimat a padon.
- Táskádba tetted, nem?
- Tetejére tettem, rá, nem foglalkoztam még, azzal is időt húzni... lecsúszhatott és eszembe sem jutott keresni, amikor elindultunk.
- Nem fáztál...
- Azt nem lehet mondani, hogy mást is éreztem forróságon kívül, és észre sem vettem, hogy nincs rajtam, csak a koleszban, amikor nem volt mit lehúzni.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.49 pont (70 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 papi 2015. 09. 7. hétfő 15:49
Nekem is tetszik.
#7 deajk2008 2015. 04. 5. vasárnap 18:24
jó a történet és így tovább folytasd nekem ez 8p lett...
#6 utazo 2013. 12. 1. vasárnap 22:51
jo sztori
#5 A57L 2013. 07. 15. hétfő 06:07
Jó írás.
#4 tenzin 2012. 05. 3. csütörtök 23:34
egesz jo
#3 Rinaldo 2012. 05. 3. csütörtök 07:18
Jó kis történet.Gyaloglás sesz vonat.
#2 v-ir-a 2011. 05. 22. vasárnap 21:44
nekem nagyon tetszett..várom a folytatást...9 pont
#1 Törté-Net 2011. 05. 20. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?