A+ A-

Az állásinterjú 5. rész

Az elmúlt pár hónapban sokat gondoltam rá. A zsarolót - mint kiderült egy biztonsági őrt, aki így próbálta meg szerény jövedelmét kiegészíteni - lebuktattuk és eltávolítottuk, és miután a fél cég oda járt ebédidőben, az ügyet csendesen besöpörtük a szőnyeg alá. A kistárgyalóra pedig lakat került. De Alexandrának mennie kellett, így állapodtam meg a nagyfőnökkel. Nyilvánvaló "érdemeim" miatt én voltam a számára az értékesebb. És a veszélyesebb. Mégis kicsinyes bosszút akart állni, és megmutatni, ki a nagyobb kutya. Persze a válságra hivatkoztunk, de később mégiscsak kaptam egy négyórás bányarémet a bérszámfejtésről titkárnőnek.
Tété, a legjobb cimborám az egyetem óta, most lassan szürcsölte jéghideg sörét a bárban.
- Felejtsd el, lépj tovább - dünnyögte a pohárba temetkezve.
- Nem tudom, nem akarom - dünnyögtem hasonlóképp.
- Akkor keresd meg.
- Nem tudom, nem akarom. Ő sem akarja. Különben nem tűnt volna el csak így.
- Hagyd abba az önsajnálatot. Te nem ilyen vagy, állj a sarkadra, és keríts egy nőt magadnak.
- Könnyen szövegelsz, csak a jobbodra fordulsz hajnalban, és máris ott a biztos lyuk, ráadásul bájos csomagolásban.
- Ne beszélj így a feleségemről, életem értelméről, ha nem akarsz egy monoklit a szemed alá! - húzott be tréfásan egyet. - Volna neked nőd elég, ha akarnád. Mikor dugtál egy igazán jót utoljára? Te, a nagy "kan-dúr". Vagy másfél hónapja, ha jól emlékszem. És azzal a dögös bukszával is mi lett? Reggel kidobtad. Pedig reggelit is készített neked.
- Épp azért - szúrtam közbe monológjába.
- Na, hagyjuk! Ott az a két csinos nő, a bárpultnál, bevetem magam a kedvedért, úgyis csak az egyikük lesz szabad, a másik jó lesz nekem ivócimborának. Aztán majd diszkérten magatokra hagyunk a másikkal, és uccu neki.
- Nem kell, hagyjál!
- Mé', mi kő', ő? - váltott idétlenre.
- Talán.
- Tudod mi a te bajod, öcsém! Hát csak most jöttem rá! - röhögött a haverom tele szájjal. - Hát te szerelmes vagy. Életedben először, te önző disznó, csak nem ismered fel, mert nem ismered az érzést. Nem mintha más érzést ismernél. Na húzzunk, én nem tudok rajtad segíteni, engem meg vár a pici párom.
Otthon azon morfondíroztam, amiket Tété mondott. Lehet, hogy igaza van, Azt biztos, hogy esténként mostanában nem nagyon jártam el, csak ha nagyon kirángattak. Inkább magamban iszogattam és bámultam a tévét hajnalig. Közben többnyire ő járt az eszemben. - Bakker, én tényleg... - ezzel beájultam az ágyba.
Másnap olyan frissességgel és tettvággyal ébredtem, mint még soha mostanában. Nem pontosan emlékeztem az álmomra, de hogy jó volt, nagyon jó, az biztos. Rohannom kellett, a taxi harminc percen belül itt volt, hogy kivigyen a Ferihegyre. Az ötven perces út csak úgy "elrepült", és én hetykén lépdeltem prágai repülőtér kijárata felé, amikor megláttam őt. Magabiztosságom elszállt egy szempillantás alatt, földbe gyökerezett lábban bámultam a jelenséget. Igencsak jól öltözött volt, sötét blézer és térdig érő lapszoknya, apró magas sarkú, haja hátul szorosan összefogva, a vastagkeretes, divatos szemüveg szigorú tekintetet parancsolt neki. Már csak 10 lépésre volt, mikor felpillantott és meglátott. Alex is megtorpant.
Legszívesebben azonnal átölettem és megcsókoltam volna. Helyette egy suta "hátte?" lett belőle.
- Kaptam egy jó állás, köszönhetően a te ajánlásodnak. - válaszolta meglepetten. - Sőt, a főnökön, nő, a jobb kezének tart, gyakran visz el külföldi tárgyalásaira, mint most is. A taxiban vár rám. Tulajdonképpen hálás lehettek neked. - bólogatott helyeslően.
- Na, és hogyan akarod meghálálni - tértem magamhoz és lőttem csuklóból egy suta hímsoviniszta viccet, oldani a feszültségemet, visszanyerni a magabiztosságomat. Szigorú pillantás lett a "jutalmam".
- Hogy merészeled... - ismertem már ezt a pillantás és mondatot is.
- Azért egy baráti vacsorára meghívhatlak? - próbáltam enyhíteni, hárítani, komolyabbra fordítva a szót, a legelbűvölőbb mosolyom magamra öltve.
- Tudod, az nem nagyon volna helyénvaló... - Sütötte le a szemét, majd merészen rám nézett, kutakodva.
- Van valakid? - kérdeztem hirtelen, nem is értem, hogy jutott eszembe ez egyáltalán.
- Nem azért. - szabadkozott.
- Szóval nincs? - vigyorodtam el, jóleső érzéssel.
- Csak azt nem tudom elhinni, hogy neked sincs.
- Csak pár "átutazó" volt, az is alaposan megritkult, mióta itt hagytál.
Erre nem szólt semmit, csak néztük egymást, tágra nyílt szemekkel szótlan, felfalósan. Ő kapta el a tekintetét előbb, erre közelebb léptem és átölettem.
- Ne - tolt el magától remegő hanggal.
- De - szóltam vissza határozottan és nem engedtem az ölelésből, de lazítottam a szorításon. - Ám ha tényleg menni akarsz, menj. De ne így. Adjunk egy esélyt magunknak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.96 pont (53 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 Andreas6 2017. 12. 3. vasárnap 07:54
Nincs más hátra, mint előre! Kitűnő sorozat volt.
#7 Ulysses 2015. 08. 25. kedd 17:54
Amennyire nem tetszett a sorozat első része, annyira jónak tartom a folytatásokat beleértve a befejezést is. Pörgős, jól eltalált arányokkal, egyedi ízzel. Olyan filmszerű, mégis - vagy pont ezért - szórakoztató.
#6 A57L 2014. 11. 30. vasárnap 08:42
Nem tetszett.
#5 listike 2014. 06. 14. szombat 16:56
Nagyon jó volt.
#4 papi 2014. 05. 20. kedd 21:07
Nem rossz
#3 tenzin 2012. 04. 19. csütörtök 07:04
tipikus novella
#2 tiborg 2011. 03. 11. péntek 07:29
AZ egesz sztori kituno es nagyon jol befut a vege.
#1 Törté-Net 2011. 02. 22. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?