A+ A-

Drága kis szűz 1. rész

A lefekvéshez készülődtem, amikor a Zoli halkan megkocogtatta az ablakot. Óvatosan nyitottam, nehogy anyám észrevegye a szomszéd szobában. Minden kis nyikorgás mennydörgésnek tűnt a számomra.
- Mi van, mit akarsz? - kérdeztem, mikor végre kinyílt az az átkozott, öreg, megvetemedett ablak.
- Gyere, ugorj ki - intett Zoli türelmetlenül, miközben a Kovács néni ablaka felé bökött a fejével -, Anikó most jött haza, már nincs rajta melltartó. Érzem, most én győzök!
Megpróbáltam csendben kimászni az ablakon. Hát mit mondjak, nekem mindenesetre az volt az érzésem, hogy anyám megsüketült, s azért nem ront be szokásához híven ordítozva: Zsolt, mit képzelsz, azonnal csukd be az ablakot, meg ne lássam, hogy még egyszer azzal a stricivel szóba állsz!
A strici természetesen Zoli volt. Anyám nem szívlelte az alacsony néposztály fiait. Márpedig Zoli apja nem felelt meg a faluról származó anyám kényes ízlésének.
Végigosontunk a körfolyosón. Későre járt, a szomszédok mind aludtak már, csak a Kovács néni ablakából szűrődött némi fény. Szegény öregasszony, fél éve az elfekvőben volt, és most az unokája, Anikó lakott a lakásában. A nő elmúlt már húsz éves, elég keveset volt otthon, de olyankor mindig lengén öltözködött. Ahhoz mindenesetre elég lengén, hogy felhívja magára a figyelmünket. Így aztán, mivel a lakása a hátsó lépcső, a búvóhelyünk mellett volt, amikor már eléggé sötét lett, néhanapján meglestük. Szerencsénkre a villany mindig sokáig égett nála, s vászonroló mellett beláttunk az ablakon. Sokszor negyedórát is ott leselkedtünk, hogy az ablak előtt elsuhanó árnyát észrevegyük. Néha akkor sikerült odalopózni, amikor az ágyban olvasott. Arra ugyanis tisztán ráláttunk. Rendszerint meztelen volt, legfeljebb egy falatnyi bugyi volt rajta, amilyet anyáinkon soha nem láthattunk. Hatvankettőt írtak akkoriban. Soha nem volt betakarózva, és olvasás közben rendszerint a melle gombját morzsolgatta. Kinek mi a szokása! Én akkoriban az orromat piszkáltam vagy rejszoltam, ő a mellbimbóját morzsolgatta. Amikor eleget láttunk ahhoz, hogy a farkunk kőkeményre merevedjen, akkor visszamentünk a hátsó lépcső pihenőjére, és kivertük a keménységet belőle. Azon versengtünk, kinek repül ki messzebbre a gecije. Általában én győztem, pedig a Zoli már elmúlt tizenhat éves, én pedig csak tizenöt és fél voltam. Ja és fél fejjel magasabb, de a Zoli vendéglátósnak készült, ezért mindig gyenge volt fizikából, akkor tudta volna, hogy minél magasabbról lő ki a geci, azonos erő mellett messzebbre repül. Persze mondhatná valaki, elég hülyék lehettünk, ha ilyen korban még ezzel foglalkozunk, de akkor az bizonyosan nem ismerte anyámat. Az a nő még fél éve megfürdetett, mondván nem tudom rendesen megmosni magam. Nyolc órakor már ágyban kellett lennem, még véletlenül sem maradhattam ki, mert összevert. Csoda, ha leragadtam a rejszolásnál? És a Zoli? Mondtam már, hogy vendéglátósnak készült...
Na de térjünk vissza Anikóhoz! Ahogy máskor, az ablak két szélén foglaltunk figyelőállást és vártunk. Anikón - néha ellibegett az ablak előtt - valóban nem volt melltartó.
Már tíz perce álldogáhattunk ott, mikor végre elszánta magát, hogy ágyba bújjon. Megállt az ágy előtt, és a falilámpa fényénél szemlélni kezdte a mellét. Elég jó melle volt, bár kicsinek tűnt, s mitagadás, lógott is. No persze, nem nagyon.
- Odas, micsoda csöcsök - áradozott Zoli. Aztán, hogy megfoghassa a farkát, benyúlt a zsebébe.
Ettől elvesztette az egyensúlyát, és az ablakfélfának dőlt. Anikó egyből felkapta a fejét, s gyorsan lekapcsolta a villanyt. Mi meg rohantunk a fedezékbe, s onnan lestük a fejleményeket. Hallottuk, ahogy nyílik a lakásajtó, gondolom megnézte, mi volt a zaj oka. Aztán csend, már éppen azon tanakodtunk, hogy hazamegyünk, amikor újból kigyulladt a fény Kovács néni szobájában. Óvatosan odamerészkedtünk, de Anikót nem láttuk. Aztán a rejtély pillanatok alatt megoldódott. Miközben az ablakon leselkedünk, az L alakú lakás bejárati ajtaja kivágódott mellettünk, s Anikó fojtott hangon mondott valamit, amitől majdnem szívszélhűdést kaptunk. Futottunk a hátsó lépcsőhöz menedékébe, de nem azért, hogy versenyezzünk.
Pár napig kerültük Anikóval a találkozást, és Zoli sem kopogtatott este az ablakomon, úgy hogy az esti hátsó lépcsős tornák is abbamaradtak.
Két hét is eltelhetett, úgy gondoltuk elmúlt a veszély. Napközben megbeszéltük Zolival, hogy este ismét találkozunk. Amikor elcsendesedett a ház, kimásztam az ablakon és a rejtekhelyünkre lopakodtam. Zoli már várt. Halkan beszélgettünk a sötétben, és valami baromságon röhögtünk éppen, amikor felettünk elkopogott Anikó a tűsarkú cipőjében. Biztos észrevett bennünket, mert megállt a kopogás néhány pillanatra. Majd összeszartuk magunkat a félelemtől, de aztán Anikó újból elindult, s hallottuk, ahogy becsukja maga után az ajtót.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.39 pont (56 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 deajk2008 2016. 12. 9. péntek 09:32
tetszik és jó lett... 8p folytasd
#8 papi 2015. 06. 27. szombat 08:33
Tetszik
#7 A57L 2013. 08. 15. csütörtök 04:45
Elég jó.
#6 mackó2009 2012. 11. 9. péntek 22:27
Nagyon jó kezdés,jó a kerettörténet.
#5 cervelo 2012. 08. 22. szerda 13:27
Jó ez.
#4 Tódorka 2011. 01. 25. kedd 07:41
Azért a 70-es 80-as években sem volt sokkal jobb a helyzet, bár akkor "Anikó néni" már kb anyánk korosztálya. Bár nekem szerencsém volt ilyen téren szüleimmel...
#3 kutyaborka 2011. 01. 25. kedd 06:37
Hát sajnos már ennyi idős vagyok! És ezek az élmények többé-kevésbé valódiak. Abból az időből...
De a lényeg, hogy - nekem legalábbis - jó rá emlékezni. Legalább emlékezni tudok. Még...
#2 tiborg 2011. 01. 25. kedd 05:36
Nem tudom honnan veszed ezeket a sztorikat, de msajdhogy az en elmenyeim lennenek tizeneneves korombol. Szekszualis elmenyeim "a szocializmus epitese" korabol.
#1 Törté-Net 2011. 01. 25. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?