XY 2. rész

Innen már minden begyorsult.
A be nem csatolt iratokban volt anya ártatlansága. Ott hevert az egész, évekig elásva, a dossziék mélyén, amit senki nem nézett meg alaposan – csak én. Az informatikai jelentés és anya vallomása. Az EU-s pénz akkor érkezett a cég számlájára, amikor anya Amerikában volt a második hete. A vízum leigazolta. Belépési bélyegzők, repülőjegyek, hotelszámlák – minden bizonyította, hogy nem lehetett a gép előtt.
Éééésss igen. Az első utalások – azok a gyanús tranzakciók, amikor a pénz elkezdett kifolyni a cégből – anya gépéről történtek. Anya belépőkódjával. Nem külső hozzáféréssel, nem feltöréssel. A saját jelszavával. Csak éppen anya akkor Amerikában volt. Fél világgal távolabb.
A pénz ismeretlen, fiktív számlákra ment. Aztán lekérve azokat – mert ilyet is lehet, ha az ügyész nem lusta, vagy ha végre valaki rákérdez – kiderült, hogy befolyásos embereknek, pályázati elbírálóknak, döntéshozóknak utaltak belőle. Nem anya. Valaki más, aki a gép előtt ült, aki tudta a kódját, aki évekig ott sertepertélt mellette.
Apa és apa titkárnője.
Az a nő, aki anya börtönbe vonulása után egy hónappal már apám ágyában feküdt.
Pontosabban a mi házunkban. Az én szobám közelében.
Perdöntő bizonyíték.
Dr. K. beadta a perújrafelvételi kérelmet. Nem telt bele három hét, és bíróság elé került az ügy.
Az új vallomások, a vízum, az informatikai nyomozás – minden olyan világos volt, hogy még a bíró is elszörnyedt. Anyám ügyvédje, az új – mert a régi is benne volt a dologban, kiderült – szó szerint széttárta a karját a tárgyalóteremben.
Tévedés nem volt – mondta – ez szándékos bizonyítékhamisítás, korrupció másra hárítása.
Anyát kiengedték.
Jött az állami kártérítés. Az igazságtalanul töltött évekért a börtönben. Nem volt sok a pénz ahhoz képest, amit elvesztett – öt év. Öt év egy nő életéből, anyám életéből és az enyémből. De a szabadság az szabadság.
Apa és a titkárnő előzetesbe kerültek. A vád: bizonyítékok eltüntetése, hamis vád, hűtlen kezelés, sikkasztás – és még egy rakás paragrafus, amit a vád később felsorolt. Persze náluk megállt a vádlottak listája. Már nem érdekelt. Az számított, hogy anya ott ült velem szemben a kihallgatáson, a szeme sírt, a keze remegett, de a szája mosolygott.
– Megcsináltad, kislányom – suttogta.
Aztán anya visszavette a céget.
Tibi Oxfordba ment cserediáknak.
Nem sírtam utána. Nem is gondoltam rá sokat. Tudtam, hogy egy eszköz volt, és ő is tudta