A+ A-

Big love 1. rész

- Tegnapraaaa?
Asszisztensem, Judit istentelenül fel tudta cseszni magát semmiségeken. Igazából nagyon is ráért az a hülye kimutatás, ami miatt még benntartottam a munkaidő legvégéig, meg egy kicsit annál is tovább, de valami elképesztő élvezetet találtam abban, hogy karótnyelt egyenességével, dühtől kipirult arccal verte a klaviatúrát. Ma egyszerű szoknyát és fehér blúzt viselt, valami borzalmas piros kendővel a nyakában. Rémesen nézett ki. Kivéve persze hatalmas melleit, amiket megint páncélszerű melltartóba rejtett, de még így is minden mozdulatánál együtt hullámzottak. Valahányszor megláttam ezeket a melleket, egyszerűen kibújt belőlem a csintalan kamasz. Őrületesen kívántam őket. Judit nem volt az a bombanő alkat. Mindig szigorú volt, mindenkihez, legfőképp saját magához. Fekete trottőrsarkú cipőket hordott, sötét, egyenes vonalú szoknyákat, amikhez színben harmonizáló halvány, vagy fehér blúzt választott. Több billentyűt tudott leütni egy perc alatt, mint ahány hangot én ki tudtam mondani és az iktatás felkent papnőjeként tartották számon a szakigazgatóságon. Fogyókúrázott, gyakorlatilag amióta megismertem, azóta. A súlya persze semmit sem változott, de legalább volt oka arra, hogy egyre kedvetlenebb és savanyúbb legyen. Időnként szívesen megetettem volna egy hatalmas adag habostúróssal, hogy élvezetet lássak az arcán. Gyakran elképzeltem, ahogy bevezetem a kéj rejtelmeibe, levetetve vele a konzervatív ruháit és a konzervatív nézeteit, de mindig csak odáig jutottam, hogy egy kicsit megkínoztam. Egy kis pluszmunkával, vagy egy kis plusz mozgással, egyik épületből a másikba, főként liftszerelések idején. Az én kondim könnyedén elbírta ezeket a kihívásokat, Judit azonban izzadt és szuszogott, keble halmai ringtak, nagy feneke pedig szinte hintázott a lépcsőkön. Ilyenkor szerettem szakmai tanácskozásokat tartani máshol. Ő azt hitte, hogy utálom és pikkelek rá a súlya és a stílusa miatt. Fogalma sem volt róla, hogy valójában csak a farkamra akarom húzni, bele akarok marni azokba a hatalmas mellekbe, közéjük akarok fulladni, hörögni akarok az élvezettől, miközben fenekébe kapaszkodva döngölöm.
Fújtatva jött be az irodámba, szinte nem is kopogott. Lecsapta a kinyomtatott íveket az asztalomra.
- Tessék!
Egy verítékcsepp elindult a homlokáról, láthatóan nagyon-nagyon mérges volt. Felvettem a papírokat és átnéztem. Nem csak az adatok voltak benne, amiket kértem, de a háttértáblák is, minden adathoz a saját színével jelölve, növekvő sorrendben, a nagyobb lekérdezésekhez illeszthető módon. Profi volt. Ha én valaha fele ilyen jó munkát végeztem volna, már rég az igazgatói székben ücsörögtem volna.
- Judit - néztem fel rá, a lehető legtöbb melegséget csempészve a hangomba - ez tökéletes!
Meghökkent, aztán elvörösödött. Sosem kellett a szavakat keresgélnie, de most csak krákogott zavarában.
- Hát, igen, igyekeztem. Hogy holnap a vezetőségin teljesebben be lehessen mutatni. Én... igyekeztem.
Ajkai lefelé görbültek, legnagyobb rémületemre elsírta magát. Felpattantam, átöleltem, és a tárgyalóasztal melletti székekhez navigáltam.
- Judit, kérem! - dörzsöltem meg a karját. - Hiszen fantasztikus munkát végzett, semmi oka a sírásra.
Halk hüppögés volt csak a válasz. Az asztalfiókomból előhalásztam egy doboz zsebkendőt. Sorra húzta ki a kis kendőket, de csak a tizediknél tudott megszólalni.
- Én, sajnálom! - zokogta.
- Kérem! Ne sírjon!
- Sajnálom! Én olyan... olyan...nagyon... sajnálom!
Kedvesen átöleltem és a fejét a vállamra húztam. Jobb ötletem úgysem volt, ő sírhatott, én pedig hagytam, hogy a mellei közénk kerülve hozzám nyomuljanak. Simogattam a hátát, kezem alatt éreztem a melltartó csatját. A klasszikus fazon, három kapoccsal. Ekkora mérethez kell is a hármas tartás. Még egy ideig hüppögött, aztán felemelte a fejét.
- Sajnálom, szégyellem magam! Itt bőgök, mint egy szamár...!
Elvettem a tenyerében szorongatott zsebkendőkből egyet és letörölgettem vele pufók arcáról a szétmaszatolódott szemfestéket.
- Semmi baj! - mormoltam. - De most oda a tökéletes sminkje.
- Én... minden reggel kifestem magam, hogy illjen a ruhámhoz. - mondta, még mindig nagyokat szipogva. - Na nem mintha ezért bárki is akár egy elismerő szóval illetne. De én így érzem jól magam. Én felöltözöm, ahogyan illik egy munkahelyen. Nem járok derékövnek beillő szoknyákban és köldökig kidekoltálva, mint egyesek. Mintha nem is egy irodába, hanem az utcasarokra indulnának. - sorolta egyre indulatosabban, gyorsuló tempóban - Én tudom, mi az a munkahely. Elvégzem a munkámat, nem trécselek a kávégép mellett cigizve órák hosszat. Én tudom, hogy minek hol a helye, mit hol kell keresni, mit hova kell rakni. Én tudom, mikor kell odaérni egy munkahelyre, nem késtem még soha egyetlen napon sem, és nem is várom nagykabátban az öt órát. Most is, ugye, fél hat van, de én... - kezével legyintett, jelezve, mennyire áldozatkész ő, mint munkaerő.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 9.02 pont (57 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 papi 2013. 08. 15. csütörtök 05:54
Nagyon jó, folytatásért kiált.
#5 listike 2013. 05. 3. péntek 08:38
Na, még egy befejezetlen iromány. Minek kell odaíeni hogy elsőrész, ha nem folytatja az író? Ez teljes étverés.
#4 pimaszub 2012. 04. 9. hétfő 11:53
Remek! nyes
#3 Teknősbika 2011. 01. 20. csütörtök 12:29
folytatást!
#2 v-ir-a 2010. 11. 17. szerda 00:25
nemááá pont itt lett vége...nagyon élveztem,türelmetlenül várom a folytatást
#1 Törté-Net 2010. 11. 17. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?