A+ A-

Téli éjszakák 3. rész - Adósság

"Ezek a rémes, hosszú téli éjek,
csillagtalan, vigasztalan sötét,
melyben a lélek önmagába mélyed,
s fojtón feszül föléje füstös ég..."
(Jánosházy György: Téli éjszakák)
Tél.
Fagyos utak, zord, süvítő jeges szél, kietlen, halott táj.
Éjszaka.
Üres szobában, gyertyák fénye mellett; hosszú és magányos... már több mint tizenöt éve.
A szőke mágus gondolataiba mélyedve ült kinyitott könyvei felett, könyvtárszobájának félhomályába burkolózva. A jégvirágos ablakon keresztül némán meredt a csendes, holdvilágos éjszakába.
Soha nem volt az a merengő fajta. Minek? Annyi szörnyűséget élt már át élete során, legtöbbjét persze saját magának köszönhette. Inkább felejtené el őket örökre, minthogy emlékezzen rájuk.
Halk neszezésre lett figyelmes a könyvtár ajtaja felől, mely kizökkentette eddigi gondolataiból.
- Remélem, nem azt az ostoba vitát akarod folytatni, Draco - mordult rá látatlanul háborgatójára. - Világosan megmondtam, hogy... - fordult végre látogatója felé. Meglepetten látta, hogy fia helyett vendégük áll az ajtóban.
- Sajnálom, hogy így magára törtem, Mr. Malfoy, nem akartam megijeszteni - felelte az ajtóban álló nő.
- Nem ijesztett meg, csak nem magára számítottam - válaszolta Lucius hűvös eleganciával, majd visszatért a könyvei tanulmányozásához.
Tia beljebb lépett a szobába, s a gyertyák fényében körvonalai jól láthatóan kirajzolódtak. Még mindig a vacsoránál rajta lévő fehér felsőt és a hozzá illő térdközépig érő, szűk fekete szoknyát viselte.
- Tudja, Mr. Malfoy, már figyelem önt pár napja, és úgy vettem, észre, mintha némiképp feszélyezné a jelenlétem. - A férfi ismételten felhagyott az olvasással. Visszafordult a nő felé, megtámasztotta két könyökét a szék karfáin és hosszú ujjait maga előtt összeillesztette.
- Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam, kisasszony. Teljes mértékben hidegen hagy kegyed.
- Ó... bizonyára igaza van - felelte Tia álmatag hangon, majd, mint akinek csak úgy mellékesen eszébe jutott valami, folytatta. - Akkor biztos a mai ebéd alatt is csak véletlenül nézett olyan furcsán rám, és az a sóhaj is véletlenül szaladt ki a száján... - Lucius a tények hallatán hirtelen szóhoz sem jutott. Agya lázasan kutatott a legmegfelelőbb és vélhetően a legcinikusabb válasz után, de figyelmét a nő mozdulatai kötötték le. Tia lassan sétált a hatalmas könyvespolcok mellett, szórakozottan végighúzta ujjait a vastag könyvek gerincén, figyelmesen elolvasva, mi van rájuk írva. - De nyugodtan olvasson csak tovább, mintha itt sem lennék.
- Igazán figyelemre méltóak a képzelgései, kisasszony, de felteszem, nem bájcsevegni jött be hozzám - préselt ki végre Lucius magából egy mondatot, a lehető legmegvetőbb modorában.
- Nocsak. Esetleg mégis érdekelném? - fordult felé kislányos érdeklődéssel a nő. Pár pillanatig némán néztek farkasszemet egymással.
- A legcsekélyebb mértékben sem - válaszolt a mágus unott hangon. - De minél hamarabb a lényegre tér, annál hamarabb szabadulok meg magától.
- Értem - konstatálta Tia még mindig igen nyugodtan. - Nos, akkor nem is rabolnám fölöslegesen az idejét.
- Igazán lekötelez vele - gúnyolódott Lucius halványan mosolyogva. Nem tudta megmagyarázni, de valamiért felettébb jól szórakozott, ha a nővel ilyen jellegű csatákat vívhatott.
Tia abbahagyta a könyvek tanulmányozását, és lassan megindult a mágus felé.
- Ha nem tévedek, akkor van némi adóssága irányomban.
- Parancsol?
- Talán emlékszik még a mi kis fogadásunkra.
Lucius ereiben hirtelen megfagyott a vér. Szeme elkerekedett, és elképedve nézett a nőre.
- Nem...
- Ugyan, Mr. Malfoy... - dorgálta szelíden a nő, miközben sejtelmesen mosolygott.
- ... az nem lehet - suttogta a szőke mágus maga elé tehetetlenül. - Nem tudhat róla, hisz az csak egy álom volt... - emelte tekintetét a nőre, mintegy azt várva, hogy az majd ettől eltűnik, akár egy álomkép, de nem így lett.
- Biztos benne?
- ... és ha az egy álom volt, akkor ez is biztos, hogy az - folytatta a férfi saját gondolatmenetét, mintha a nő ott sem lenne.
Tia leült az íróasztal szélére, közvetlenül a férfival szemben és odahajolt hozzá.
- Ha így gondolja - suttogta gyengéden a mágus fülébe. - Akkor ezt is bizonyára csak a képzelete műveli Önnel. - Végigsimított a férfi arcán, majd lágy csókot lehelt a szájára. Lassan távolodott el tőle, kiélvezve a férfi tehetetlen vergődését.
Lucius csak ült behunyt szemmel, döbbenten, és még mindig nem tudta elhinni, hogy ez valóság. Teljesen beleborzongott, ahogy a nő ajkai az övéit érintették. Pontosan olyan volt, mint amilyennek azt korábban elképzelte.
Óvatosan nyitotta ki a szemét, bízva benne, hogy egyedül lesz, de a nő továbbra is ott ült vele szemben, s egyenesen a szemébe nézett.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.48 pont (25 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 09. 6. szombat 11:53
Jó.
#3 listike 2013. 11. 24. vasárnap 07:38
Ez volt a legjobb.
#2 papi 2013. 05. 11. szombat 07:19
Nagyon jó
#1 Törté-Net 2010. 11. 11. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?