A+ A-

Spanyoltanár

Próbálom beszívni magamba a levegőben úszkáló frissességet, amit a lemenő nap utolsó sugarai még langyosan tartva simogatnak orrom előtt. Forog a világ, úgy érzem ezernyi kilométert tettem meg egyetlen másodperc alatt, pedig csak állok, és nézek az ég felé. Már nem is emlékszem mikor indultam el a tisztásra, amelytől néhány percnyi sétára lakunk az erdő szélén. Szeretek itt élni. Olyan nyugodt, csendes, és kedves. Jól esik a nagyvárosi forgatag után hétvégén a családdal itt kipihenni az élet nyújtotta fáradalmakat. De most nem tudok erre gondolni. Szeretnék megnyugodni, de állandóan ugyanaz tereli el a gondolataim. Leülök a fűbe, most már magam elé bámulok.
Hogy lehetek ekkora hülye? Mindig azt gondoltam, egy tisztességes lány vagyok, aki tud parancsolni az érzéseinek, megfontolt, és nem követ el butaságokat. Erre tessék, most aztán nyakig benn vagyok a slamasztikában.
- Én nem akartam... De igen, Betti, nagyon is akartad. Valld már be magadnak, hogy akartad, és igenis jó volt, jó lesz... Nem bánhatod meg.
Úgy érzem magam, mint valami elmebeteg. Nem beszélhetek saját magammal?! Hát ez van. Jó, gondoljuk át az egészet mégegyszer. Valahogy le kell nyugtatnom magam. Nem megy. Remeg a lábam, izzad a tenyerem, és még mindig zsibbad minden porcikám.
Alig pár hét van a nyelvvizsgámig, és néhány dolgot még át kellett néznem, ezért arra gondoltam szólok Ivánnak, a régi spanyol tanáromnak, ha ráér, megint átmennék hozzá a szünetben egy-két alkalommal, mint régen
- Tessék, Szentkirályi Iván!
- Szia! Betti vagyok. Figyelj csak, azért merészellek zavarni, mert a segítségedre lenne szükségem.
- Mondd csak, miben állhatok szolgálatodra?
- Arról lenne szó... szóval pár hét múlva nyelvvizsga, és van néhány dolog, amivel még mindig nem vagyok tisztában. Szeretnélek megkérni, ha van egy kis szabadidőd, most a tavaszi szünetben néhányszor átmennék órát venni.
- Persze, gyere csak, úgy is az egyetem óta nem tudok rólad semmit. Mikor jössz haza, és meddig maradsz?
- Ma érkeztem, két hétig maradok.
- Jó a délután öt óra nálam?
- Jó, persze, köszönöm.
- És idetalálsz még?
- Persze, hogy oda. Még egyszer köszönöm, ötkor pontosan ott leszek. Szia!
- Várlak, szia!
Kedveltem Ivánt. Még a középiskolában ismertem meg. Friss diplomásként, és meglepően jóképű fickóként a lányok kedvence lett. Nem különösebben figyeltem fel rá, pedig hetente kétszer jártam a csoportjába spanyol fakultációra. Akkoriban nagyon jól megvoltam Zsoltival.
Ránéztem az órára, fél három. Máris úgy éreztem késésben vagyok, kicsit össze kell kapnom magam, a délelőtti utazás és az elmúlt hét zárthelyi dolgozatai rámnyomták a bélyeget. Egy pillanatra elmosolyodtam. Én Ivánnak csinosítgatom magam? Persze tudtam, hogy spanyolról az első órán még szó sem lesz, jóban lettünk az évek alatt, hosszú ideje nem találkoztunk, úgy terveztem, először jól kifaggatom, megbeszéljük a további időpontokat, és hazajövök.
Bepattantam az autóba és Iván házáig meg sem álltam. Egyedül élt, szolgálati lakást kapott a suli mellett Kopogtam. Vártam, nem nyitott ajtót. Csengettem. Mikor már kezdtem feladni, a zár kattant, ajtó kitárult, de senki nem állt ott.
- Ne haragudj, vissza kellett rohannom a konyhába mielőtt leégetem a pitét, gyere csak be, tudod az utat.
- Te pitét sütsz? - nevettem hangosan, de a konyhába érve megcsapott a sütemény illata.
- Most mit nevetsz? Egyedül vagyok, nem telefonálgathatok 28 évesen még anyucinak, ha süti kell.
- Jólvanna, azért nem kell megenni.
- Téged nem is, de a sütit egy tea mellett megkóstolhatnánk.
- Rendben.
Tányérra rendezte a süteményt, teavizet forralt, kikészített mindent, és leült velem szemben a pici asztalnál. Most, hogy ennyi idő elteltével egész helyesnek tűnt megint. Szinte már el is felejtettem, hogy igazából ennyire jóképű.
- És milyen az egyetem? Milyenek a pasik?
- Mióta érdekelnek téged a pasik?
- Arra voltam kíváncsi, egy ilyen helyes lánynak hány udvarlója van.
- Óha. Ha már itt tartunk, miért magadnak főzöl még mindig?
- Mert a hozzád hasonló lányok most járnak egyetemre.
Furcsán néztem rá. Mindig jóban voltunk, de én inkább a tanárt láttam benne, mint a férfit, és azt hittem fordítva is így működött a dolog. Most viszont ellenállhatatlan vágy kerített hatalmába, hogy megérintsem. Szinte lángoltak a szemei, sosem éreztem, hogy valaki így nézne rám. Elhessegettem a gondolatokat, és beszélgettünk tovább. Egyszercsak egy pillanatra elakadt a szava, majd így szólt.
- Fel akartalak hívni a szünetben Betti. Hiányoztál.
- Hogy érted, hogy...?
- Úgy, ahogy mondom. Szeretek veled lenni, viccelődni, beszélgetni, gyönyörű és értelmes lány vagy.
Felálltam, és az ablakhoz léptem.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.92 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 feherfabia 2015. 12. 30. szerda 07:05
Közepes!
#2 papi 2014. 03. 28. péntek 05:22
Nem rossz
#1 Törté-Net 2010. 08. 24. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?