A+ A-

Felindulásból...

A nyüzsgő városra most vészjósló csend és sötétség borult. Úgy éreztem, nincs menekvés, vége gondosan felépített életemnek. Ha Máté megtudja, amit azok a szószátyár vénasszonyok és az a rosszmájú vénlány, Gabriella látott, akkor nekem befellegzett. Istenem, pont most, amikor végre végleg elfelejtettem, éjszakánként egy ideje csak Mátéra gondolok (bár sokszor nincs mellettem), pont most pattan ki ez a botrány, ráadásul alaptalanul. Hiszen semmi sem történt abban a szobában! Történhetett volna, de nem történt... Felidéztük a múltat, barátokként elbeszélgettünk az emlékeinkről és az ínséges időket említve megható és megnyugtató volt az ölelése, de higgadtan tapasztaltam, hogy semmi tüzet nem ébreszt már bennem a közelsége.
Annyira dühös voltam magamra, mindenkire, erre az egész ostoba helyzetre, úgy éreztem, muszáj lemennem az ebédlőbe inni valamit! Halkan leosontam a lépcsőn, csipkés hálóingem alighogy takarta domborulataimat, hideg is volt már -az éjszaka közepe lévén-, ezért felvettem hozzá a neglizsémet. Beléptem az ebédlőbe, szememmel a bárszekrényt kutattam a sötétben, amikor egy erőteljes hang belém hasított:
- Gyere nyugodtan, igazad van, muszáj inni erre a nagy ijedtségre. Haha, félhetsz is, a helyedben én már rég összecsináltam volna magam, fejvesztve menekülnék, de mindig is csodáltam a lélekjelenléted...- ordította látván hátráló lépéseimet.
- Nem inni jöttem... csak zajt hallottam és...
- Ugyan, ismerlek, ha zajt hallasz, a világért se jöttél volna le! Te inni jöttél, kedves, már jó ideje iszol, azt hiszed nem vettem észre?
- Máté, te részeg vagy, én most felmegyek.
- Nem mész te sehová! - ordította, mint egy felbőszült oroszlán. - Nem, ma éjjel én leszek az ivócimborád! - ezzel töltött nekem egy pohár whisky-t és lecsapta az asztalra úgy, hogy a fele kiömlött. - Itt maradsz, ameddig azt nem mondom, hogy elmehetsz! - ezután erős ujjaival megmarkolta a karom hirtelen fájdalmat okozva ezzel nekem.
- Megőrültél, ez fáj! - kiáltottam rá, de minél jobban kapálóztam, ő annál jobban szorított hihetetlen kínt okozva ezzel nekem.
- Fáj?! Nahát, a jégkirálynőnek vannak érzelmei! Hahaha...- nevetett gúnyosan, engem egy székre dobott, fájdalmasan nyögtem fel, ő pedig kortyolt egyet az italából. - Vannak érzelmeid és nemcsak annak a nyámnyilának tárod fel őket, ez új nekem! - ordított megint.
- Légy szíves, ne ordíts, felébred a személyzet...- próbáltam menteni, ami még nem létező becsületemből megmaradt. - Tudod, hogy semmi sem történt közöttünk, semmi!
A mondat végét már elharaptam, mert kaptam egy hatalmas pofont.
- Ne merészelj itt nekem mentegetőzni! Az én házamban pedig akkor ébred fel valaki, ha én azt megengedem, értve vagyok?
Villogott a szeme, hihetetlenül dühös volt. Leült velem szemben az asztalhoz. Sajgott az arcom a pofontól, kezdtem félni tőle, még sosem láttam ilyen állatiasan viselkedni.
- Én most elmegyek lefeküdni. - próbáltam kiosonni, de ő felállt és elkapott, visszadobott a székbe, ahol ültem.
- Nem mész sehova, végig fogsz hallgatni! - kiabálta, ahogy csak a száján kifért.
Izzadt volt, homlokán apró verejtékcseppek százai jelentek meg, a város kintről beszűrődő fényétől jól láthatóvá váltak, cikázó szemei pedig szinte világítottak a sötétben.
- Végig fogod hallgatni a mondandómat! Hahaha...- már megint gúnyosan nevetett, ki nem állhattam, amikor ezt tette. - Természetesen nem történt abban a szobában semmi. De ez nem rajtad múlt, drágám... Hanem azon a szerencsétlenen, aki annyira gyáva, hogy még arra sem volt képes, hogy kihasználja a helyzetet! Hahaha...
- András nem gyáva, én nem akartam...
És már emelte is jobb kezét, én összehúzódtam félelmemben, már megbántam, hogy megszólaltam. Már szinte arcomon éreztem az újabb ütést, de ekkor úgy tűnt, meggondolta magát, mert mégsem pofozott fel újra, hanem megragadta a nyakam és szorítani kezdte, de még nem annyira, hogy fájjon.
- Engedj el, részeg vagy, le kellene feküdnöd.
- Igen, valóban részeg vagyok, de miattad rúgtam be! - ordított ismét. - Csak miattad. Kilenc évnyi házasság során sosem érezhettem, hogy egy kicsit is szeretsz.
Elengedett és az asztalhoz ment.
- Ha szeretkeztünk... Hahaha... Szeretkeztünk?! Igen, én szeretkeztem veled, megadtam neked mindent, ami kellett, de te csak kínlódtál alattam!
Kiitta poharát és újra töltött.
- Valahányszor lefeküdtünk, mindig úgy éreztem, mintha hárman lennénk az ágyban! Hárman, érted? - üvöltött. - Én, te és az a szerencsétlen!
Visszajött mögém, a poharát egyik kezével lecsapta elém az asztalra, ezer darabra tört, én felszisszentem.
- Mi az, nem iszol? Hiszen ezért jöttél! Még mindig félsz? Hahaha...
Újra megragadta a nyakam, de most egyre jobban szorította. Már alig kaptam levegőt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.32 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2013. 08. 15. csütörtök 06:11
Felejthető
#2 gyuri0926 2011. 08. 17. szerda 14:07
szar
#1 Törté-Net 2009. 04. 20. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?