A+ A-

Boldogságot keresve 1. rész

Csuromvizesen egy hatalmas utazótáskával egy lány szállt fel a buszra. Hosszú, vöröses barna hajából csöpögött a víz. Amint megvette a jegyet, a buszsofőr már indított is. Az első kanyar hirtelen jött, a lány alig tudott megkapaszkodni az egyik ülésben, hogy el ne essen. A busz tömve volt, az elöl ülők elmosolyodtak Nem volt túl sok üres hely, kiszúrt egyet középtájon. Pár másodperc múlva egy a huszasévei közepe felé járó fiú mellett találta magát.
- Hello - mondta meglepetten a fiú.
- Jaj, szia. Ugye volt nem foglalt? - a lány nem is érzékelte, hogy ül valaki mellette, gondolatai teljesen elterelték a figyelmét.
- Nem, nem volt. Hová mész?
- Haza - mondta a lány néhány másodperces késéssel. Lassan kezdett a fiúra és a szavaira figyelni. Hangja mély, kellemes hangzású volt, fekete hajú, barna élénk szemű és ülve is magasabb volt, mint a lány.
- Szépen eláztál.
- Ne is mondd, nem gondoltam volna, hogy ilyen eső lesz. Az esernyőmet pedig természetesen a kollégiumban hagytam - a lány először nem is értette, mire gondol a fiú, mikor aztán rájött, hogy hajából csak úgy csöpög a víz. Utazótáskájából egy kis törülközőt vett elő, mellyel áttörölte nedves haját - Mire hazaérek, megszárad.
Mire a busz kiért a városból már beszélgettek, észre sem véve a külvilágot, a viharfelhők után előtörő napfényt és a tájat melyen közös útjukon haladtak. A lány egyszercsak azon kapta magát, hogy úgy érzi, az a fájó seb a szívében, mely még alig volt két napos, mintha a gyógyulni kezdene. De nem, ez lehetetlen, gondolta magában. Két nappal azelőtt úgy érezte meghasad a szíve és többé senki fiának nem lesz benne hely. Hirtelen valami csengő szólalt meg benne. Kinézett az ablakon és látta, közelednek az otthonához.
- Annyira beszélgetünk, hogy majdnem nem vettem észre, hogy mindjárt hazaérek - mondta.
- Minden gondolatodat lefoglalom? - mondta a fiú, aki az elmúlt percekben kicsit flörtölősebb hangnemre váltott.
Igen, talán ő jó lenne erre a célra. De nem használhatok ki senkit. Tudom milyen nagy fájdalmat lehet okozni.
- Nem, csak amit mondtál - folytatta a lány gúnyosan, immár hangosan. Közben a busz bekanyarodott az állomásra.
- Kár - mosolygott a fiú - Hát akkor örültem a találkozásnak. Minden jót.
- Én is. Köszi, hogy elterelted a figyelmemet az út alatt. Szia - mondta a lány és már az ajtónál is volt, hogy leszállhasson.
Kicsit odébb megállt, hogy vizes pulóverét berakja táskájába. A Nap már hét ágra sütött, elég volt egy felső is. Amint visszanézett a busz felé látta, hogy a fiú is leszáll. Egy pár pillanatig felcsillant szívében a remény, hogy talán utána jön, de mire a gondolat az agyáig jutott, a fiú nyakába egy lány ugrott. Átölelték egymást. A lány nem volt többre kíváncsi. Persze, hogy barátnője van. Elfordult és elindult haza.
Kopogás. Az ajtóban Brigi állt.
- Drága Millim! Mesélj, mi van? Őszintén szólva a sírástól nem nagyon értettem mit mondasz a telefonba. De jó a hajad! - mondta egy szuszra és megölelte a lányt.
- Szia Brigi. Elkapott az eső mikor a buszhoz mentem - könnyek szaladtak a szemébe, közben Brigi bejött és leültek a nappaliban - nem tudom képes leszek-e sírás nélkül elmondani. Még mindig sokk alatt vagyok, bár már kezdem máshogy látni a dolgokat. Megcsalt. Mindvégig megcsalt - de ezt már sírva mondta.
- Jól van, nyugi. Sírd ki magad. Rengeteg időnk van.
- Szerelmes voltam belé. Azt hittem ő is. Az elmúlt 10 hónap olyan volt mint egy csoda. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen boldog leszek. De tönkretette az egészet. Soha nem fogok tudni így érezni többet - újabb sírás hullám tört rá. Brigi közelebb ült és átkarolta, hogy a vállán sírhasson - Azt mondta már hónapok óta csalt. Persze... nekem mindig azt mondta, hogy tanulnia kell, zh-ja lesz, aztán jött a vizsgaidőszak is. Végig végig, másokkal hempergett. Bevallotta. Nem csak az az egy volt neki. De tudod mi a szép az egészben? Már két napja nem láttam és nagyon hiányzott, ezért úgy döntöttem meglepem. Mondta, hogy otthon fog tanulni, mert még van egy vizsgája. Én hülye pedig hittem neki - mért is ne tettem volna? - és büszke voltam rá, hogy mennyit hajt - könnyeit ismét nem tudta tovább visszafogni.
- Nem voltál hülye. Nem tudhattad. Ó drágám, legszívesebben megverném, hogy neki jobban fájjon, mint neked - a kijelentés már csak azért is hangzott nevetségesen, mert Brigi 165 cm magas volt, míg "ellenfele" 180. De célját elérte, Milli elmosolyodott egy pillanatra.
- Hagyd. Elég fájdalmat okoztam neki én. Szóval felmentem hozzá. Alsógatyában nyitott ajtót. Mondom jó sokáig tartott, de ő csak annyit mondott, fürdött. Átöleltem ő pedig magához szorított, mint mindig. Miközben nem volt egyedül a lakásban. Nem is tudom, hogy jutottam oda, hogy megkérdezzem van-e ott még valaki. Biztos valami megérzés vagy nem tudom. Mindenesetre elindultam a szobája felé. Ahogy benyitottam ott feküdt az ágyában. Hirtelen nem is tudtam mit gondoljak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.28 pont (25 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 zsuzsika 2016. 02. 4. csütörtök 10:01
Nem rossz.
#2 papi 2013. 08. 4. vasárnap 16:51
Nem rossz, folytasd
#1 Törté-Net 2008. 06. 13. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?