Éva 1. rész - Nedvességtől kiszáradásig

– Szia! Gyere be! – üdvözölt Éva kellemes mosollyal mikor beléptem a lakásába.
– Szia Éva! – mosolyogtam vissza
Belépésemre két kedves puszival fogadott, ami jólesett a kinti zord időjárás ellenére. Éva nagyon szép lánynak mondhatta magát. Igazán kellemes megjelenése volt, és bár férfi létemre baráti szálak fűztek hozzá, olykor – olykor megjegyeztem azért neki, hogy nőként is mennyire tetszik. A legjobban a mellei tetszettek. Nem pusztán férfi mivoltom miatt. Egyszerűen nem láttam még ennyire dús, formás, gömbölyű melleket soha! Sokszor rajtafelejtettem a szemeim. Emellett formás feneke és hívogató mosolya is nagyon sokszor gyakorolt rám félre érthetetlen hatásokat. Sokszor megdícsértem ezekért. Ilyenkor mindig édes mosollyal köszönte meg amiért elismertem nőies szépségét. Régebben sokat buliztunk együtt. Bennem bízott, hogy nem fogok visszaélni vele, ha véletlen túl sokat innánk. Nem is tettem soha, bár nagy volt a kísértés. Akár hiszitek akár nem, ennek ellenére sose került szóba köztünk, hogy járhatnánk. Azaz szóba került, de mint feltételes dolog és soha nem valósulhatott meg. A baráti szálak túl erősek voltak ehhez.
Ilyen dolgok forogtak a fejemben, amikor beléptem a lakásba. Szimpla baráti látogatásra hívott, mivel rég láttuk egymást. Valahogy el akartuk ütni az időt. Éva nem egyedül lakott. Volt barátja, egy vidéki srác, akivel hogy is mondjam... látszólag jó viszonyban voltam. De Éva sokszor elmesélte milyen féltékenységi rohamokat rendezett a barátságunk miatt a fiú, így tudtam, hogy nem igazán az vagyok akit a szívébe zárt. Így hát mikor beléptem, nyilván az első kérdésem az volt...
– Hát a barátod?
– Oh, elutazott egy hétre a szüleihez, tuti nem jön haza. Habár imádlak, de tudod, hogyha ő itthon van, azért mégse beszélgethetünk teljesen úgy ahogy szoktunk. Még a végén balhézna – mondta sajnálkozva ajakfénnyel bekent ajkaival Éva.
– Tudom, tudom, de sebaj, most nincs itt, így dumálhatunk amiről csak akarunk. – válaszoltam – Tényleg, mesélj, hogy éltek, mi van veled mostanság?
– Megvagyunk köszönöm, dolgozunk és éldegélünk, sajnos elég szimplán. Alig jutunk el valahová szórakozni, nincs semmi amivel hétvégén le tudnám foglalni magamat.
– Miért nem mentek bulizni? Vagy valami szórakozóhely, koncertek?
– Áhh, nem lehet elvinni sehova se ezt a gyereket, egész nap csak itthon ülne.
– De Éva! Te ezt hogy bírod? – kérdeztem tőle teljes őszinteséggel.