A+ A-

Adrienn története 7. rész

A srácokkal ilyen formában nem jöttünk össze többet. Volt, akivel még másként igen, de volt, akit már alig láttam. Jött az érettségi szünet, aztán ők már a suliba nem nagyon jöttek, ősztől meg főiskola, egyetem vagy munka várt rájuk. De addig történtek még érdekes dolgok.
Az írásbeli érettségik befejeztével ismét mentünk suliba, de a fiúkkal már nem találkoztam. A szünet utáni napokban az egyik szünetben az ügyeletes megállított. Azt mondta, keres az igazgató, ha vége az utolsó órámnak, menjek be hozzá. Meglepett, hogy keresett, mert beszéltünk már ugyan többször is, sőt tanított is, de nem szokott behívni magához. Volt még egy órám, ami elég unalmas volt, ezért gondolkodtam, mit akarhat, de nem jöttem rá. Földrajz-tesi szakos volt, de mióta igazgató, csak földrajzot tanított. Viszont, ha valami tantárgyi ügye lett volna, nem gondolom, hogy magához hív. Na mindegy, gondoltam, majd kiderül.
Kicsöngettem, mentem az irodába. Nyitva volt az ajtó, kopogtam rajta, majd beléptem.
- Á, gyere be! - invitált kedvesen - Csukd be az ajtót légy szíves.
Bementem, leültetett. Ő felállt és még befejezte az elkezdett munkáját. Kiszólt a titkárnőnek is, hogy ma már hazament.
- Tudod, már elég volt mára a munkából. - magyarázta. És leült velem, hogy elkezdje a mondandóját.
- Nyilván tudod, hogy testnevelést is tanítottam a földrajz mellett, de mióta igazgató lettem, ez nem fér bele az időmbe. - kezdte sokkal kevésbé barátságos, inkább hivatalos hangon. - De ma is sokszor látogatom meg a testnevelő tanárokat, továbbá az iskola futball-csapatának sorsát is a szívemen viselem. Egykoron én voltam az edzőjük. Néhány hete lent jártam az öltöző folyosón és valami nagyon... furcsa dolgot tapasztaltam. Nem is tudom, hogy mondjam. Nyílván sejted miről van szó. - sejtettem. Sőt tudtam és a mondatai közti hatásszünetben rájöttem mekkora bajban vagyok. Sírni tudtam volna. El akartam süllyedni. Mindennek vége, gondoltam.
- Amit az öltözőben láttam, arra nincs magyarázat. Nekem most fegyelmi eljárást kell kezdeményeznem. Ha a fiúknak szerencséjük van, akkor az érettségit letehetik, de mivel Te fiatalkorú vagy, a rendőrség elé kell állniuk. Neked nincs tovább helyed ebben az iskolában. Azonnali hatállyal felfüggesztem a tanulói jogviszonyodat. Szüleiddel még nem beszéltem, mert eddig veled nem volt probléma, így annyi kijár, hogy Te mondhasd el nekik először a történteket. Erre kapsz 24 órát.
A legutolsó mondatai végképp reménytelenné tették a helyzetet. Bármi következményt el tudtam volna viselni, hiszen tudtam, amit tettem az öltözőben a srácokkal, az veszélyes játék volt. De a szüleim nem tudhatják meg. Apám bizonyosan agyonver. Anyám ekkora szégyent sehogyan nem viselne el. A lánya, akit próbált erkölcsösen nevelni, egy kurva lett tizenhat éves korára. Gyomrom görcsbe rándult. Még sírni sem tudtam. Csak ültem üres tekintettel valamiféle csodára várva. Már azt sem fogtam fel, hogy még beszél hozzám, hangja nem jutott el a tudatomig. Nem is tudom mennyi idő telhetett el. Azt vettem észre, hogy már nem beszél. Hallgatott, figyelte a reakciómat. Nem szólt, nem sürgetett, nem látszott idegesnek vagy feldúltnak. Tudtam, hogy nincs esélyem arra, hogy megússzam, de valahogy ösztönösen feltettem a kérdést, hogy megúszhatom-e, hogy a szüleim tudomást szerezzenek a történtekről.
- Nem értetted, amit mondtam idáig? - kérdezett vissza türelmesen.
- Elnézést...
- Semmi baj. Arról beszéltem, hogy Te egy kedves aranyos lány vagy. Szép, nagyon szép. A fiúk indíttatását megértem, de nem fogadhatom el. Ha erőszakoskodtak, akkor természetesen neked nincs mit szégyellned.
- Nem, nem erőszakoskodtak. - vallottam be.
- Sejtettem. Így viszont nem maradhat következmények nélkül. A mi időnkben, mi sem mentünk el észrevétlen egy ilyen lány mellett, de ehhez hasonló nem történhetett meg az iskolában. Tudom, hogy ma azért mások a normák, de ez nem maradhat szó nélkül, mert akkor hova lenne az iskola és az én tekintélyem. És ugye én személyesen felelős vagyok mindegyikőtökért.
- Igen értem, csak a szüleim. Ők..., ők ezt... - hebegtem.
- Megértem a problémádat. El sem tudod képzelni, milyen nehéz az én helyzetem. Legszívesebben abban a pár percben én is az egyik sráccá változtam volna. Akkor én is jól járok, ráadásul nem vagyok jelen igazgatóként sem, vagyis ti is megúsztátok volna. Persze nehogy félreérts, én nem ajánlatot akartam most tenni neked!
- Nem, dehogy értem! - válaszoltam. Bár tényleg inkább beszállt volna. Akkor most nem lennék ekkora bajban.
- Tudod, Te tényleg nagyon csinos és szép vagy. Biztosan megállod majd a helyed az életben, csak most megbotlottál. Szeretnél neked segíteni, de semmi olyat nem tudok mondani, amivel semmissé tehetnénk a történteket, és törvényes lenne. - valami furcsa érzés kezdett motoszkálni a fejemben. Mintha akarna valamit tőlem. Zsarolni akarna talán, vagy valami hasonló. Az utolsó mondatai furcsának tűntek.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.77 pont (30 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 Andreas6 2017. 08. 20. vasárnap 09:18
Kellemes pozíció igazgatónak lenni.
#4 vakon53 2016. 02. 11. csütörtök 14:43
Én a tanulóhellyébe leharaptamvolna a makkját azonnalihatájjal a patkány igazgatónak.

Othon a felesége rájöttvolna hogy mien patkány a férje.
#3 A57L 2013. 09. 18. szerda 08:18
Egész jó.
#2 genius33 2013. 03. 7. csütörtök 12:19
Hát az első 2 rész jobban tetszett...
#1 Törté-Net 2007. 01. 20. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?