Vállalkozás

E történet elmesélését huszonegy éves koromtól kezdem. Akkor Jani bácsinál voltam kőműves. Megbecsült az öreg, jól fizetett, hiszen az anyagiakon kívül mindent is én csináltam. Egy péntek volt. A céges kocsit letettem, és három kilométerre a saját ötvenhat négyzetméteres panelomig mentem gyalog. Fáradt voltam, de ezt nem engedtem látszani a mozgásomon.

Egy kis utcából egy robogó vágódott ki. Elugrottam, centikkel került el, de én hanyatt vágódtam. Megállt. Nő... persze, hogy nő. Látásból ismertem. Pár utcára laknak tőlünk. Nagyon megijedt. Rendőrt nem akart hívni... én sem, hiába a járdán száguldozott. A könyökömet súroltam le, meg a farokcsontom zsibbadt.

A lány Bia, vagyis akkor még Bianka, rémült volt, és nem volt egy nagy durranás. Tizennyolc éves lány: váll alá érő fekete göndör haj, vékony, ha nem is csontbőr, egyenes derék, alig csípő, és – hát reméltem, még növésben lévő – cipónyi mell a pólóban, a bimbó idegességében kidudorodott.

Nagyon ijedten, remegő hangon mentegetőzött:

– Érettségi, felvételi előtt állok – mondta. – Nem hiányzik egy rendőrségi vizsgálat. Ha kell, kárpótollak.

Nevettem, a fájdalmamat leplezve, és csak annyit mondtam:

– A sajgó testemet meggyógyíthatod... nálam.

Rám nézett. Egy pillanatig habozott, aztán csendesen bólintott.

– Jó – mondta.

Örültem, és mosolyogva követtem – pontosabban ő követett engem, de mindegy is, a lényeg, hogy mosolyogva tette.

Aznap este csak vicceltem. De Bianka nem.

Alig csuktam be magunk mögött a lakás ajtaját, amikor megszólalt halkan, határozottan:

– Megígértem.

Mielőtt felfogtam volna, mit akar, a pólója már a földön volt. Aztán a melltartó. Aztán a farmer. Minden ruhanemű lehullt róla gyorsan, szemérmetlenül, mégis valami ártatlan határozottsággal. Ott állt előttem meztelenül a szoba gyér fényében.

A teste olyan volt, mint egy meg nem írt verssor. Váll alá érő fekete göndör hajában ott csillogott a halvány utcai lámpa fénye. A nyaka vékony, törékeny. A kulcscsontjai élesen kiütköztek sápadt bőre alatt. A mellei – cipónyik, pont ahogy sejtettem – aprók voltak és hegyesek, a bimbóik sötétek és merevek, nem a hidegtől, hanem a félelem és a vágy keverékétől.