A+ A-

Tengerpart, naplemente, giccs

- Nem baj, ha ide fekszem? - tette fel Edit a költői kérdést, s meglebbentetve a méretes fürdőlepedőjét leterítette az enyém mellé a tengerparti homokra. Némán figyeltem, ahogy gondosan eligazgatja a törülköző sarkait, kisimítva belőle a ráncokat, aztán amikor megelégedett az eredménnyel végighasalt rajta. Leengedtem a kezemben lévő könyvet, és oldalra fordulva néztem, ahogy elnyújtózva készül a horizonthoz közelítő nap utolsó, lágy sugarainak érintésére. Mikor elhelyezkedett, háta mögé nyúlt, kikapcsolta bikini-felsőjének csatját, és begyakorlott, szemérmes mozdulatsorral kibújt a pántjából. Szégyenlőssége, azt hiszem, a helyzetnek volt köszönhető, hiszen máskor a többi lánnyal együtt gond nélkül monokinizett a strandon.
- Sokat már nem fogsz barnulni - jegyeztem meg, mire felemelte fejét, és a lebukó nap felé nézett. Megvonta a vállát, és visszafeküdt.
- Napközben nem merek kifeküdni. - mondta - Pillanatok alatt leégek. Mit olvasol?
- Egy Merle regényt. Védett férfiak a címe.
- Nem olvastam. Jó?
Igenlően bólintottam.
- Miről szól?
- Kihal a férfiak nagy része, és...
- Jól kezdődik - szakított félbe nevetve Edit - Mindjárt egyszerűbb lenne az élet.
Aztán abbahagyta a nevetést, és egy kissé elkomorodva nézte a naplementét. Sejtettem, hogy a saját kapcsolatán mereng. Nándival a nyaralás eleje óta szinte megállás nélkül veszekedtek. Nem is lepett meg igazán, hogy nélküle jött le a partra.
Edit Istvánnak, az egyik legjobb barátomnak a húga volt, de vele és Nándival csak most találkoztam először. Tulajdonképpen nem tartoztak a baráti társaságunkhoz, de egyikünk az utolsó pillanatban mondta le az utat munkahelyi gondok miatt, így ok jöttek helyette. Végülis nem bántam meg, Editben egy okos, kedves, vidám természetű nőt ismerhettem meg, és nem mellesleg gyönyörűt is. Ami Nándit illeti, alapjában véve nem volt rossz gyerek, de valahogy mégsem tudott beilleszkedni közénk, mindig külön utakon járt, az esti beszélgetések közben jó nagyokat hallgatott, csak olykor-olykor folyt bele a társalgásba. És valahogy emiatt jelenléte nem gerjesztett bennünk kitörő szimpátiát.
Be kell vallanom, néha bizony némi elégtételt éreztem, Edit és Nándi haragos szóváltásait hallgatva. Igen, tetszett Edit. Jobban, mint illett volna, de valami belül mégis visszatartott attól, hogy kihasználjam a helyzetet, és megpróbáljam szétválasztani őket. Így inkább igyekeztem minimálisra korlátozni Edittel a bizalmas beszélgetéseket, annak ellenére, hogy éreztem, ő is egyre inkább keresi a társaságomat. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy csak Nándiban akarja-e felébreszteni a féltékenységet - kihasználva a banda egyetlen facér férfitagját - vagy tényleg jól érzi magát velem. Aztán, ahogy mind több időt töltöttünk együtt, kezdett természetessé válni jelenléte.
Bár vonzódásomat irányában mindenki előtt gondosan titkoltam, biztos voltam benne, hogy Edit tud róla. Egy nő érzi az ilyet, akkor is, ha nem mutatja, és akkor is, ha az érzelem egyoldalú. Furcsa, tizenévesként azt hittem, egy nő csak akkor veszi észre a feléje irányuló gondolatokat, ha azokat ki is mondják. Emlékszem, milyen görcsösen kerestem a szavakat, amikor először randira hívtam egy lányt, holott, visszagondolva, ő már jóval azelőtt tudta, hogy előbb-utóbb el fogom hívni. S zavaromban hányszor, de hányszor próbáltam leplezni érzelmeimet, abban a hitben, hogy akkor majd én leszek a kemény, hideg férfi, aki győzelmet arat a no fölött. És ez a gondolat akadályozott meg abban, hogy egy kicsit is megértsem a női lelket, s ne idegen ellenségként tekintsek rájuk, akit erőnek erejével le kell győznöm, hogy magamévá tegyem őket.
A nőknek valami különös érzékük van ahhoz, hogy a férfiak jelzéseit vegyék, nevezzük közhelyesen hatodik érzéknek. Na igaz, nekik egyszerűbb dolguk van velünk, mint fordítva. De azért egyszerű kis tézis; a no mindig tudja, ha tetszik egy férfinak. Editet egyre jobban megismerve, mind biztosabbnak látszott, hogy feltételezésem helyes, és a tudat, hogy ennek dacára - vagy éppen ezért - ő is közeledett felém, kettőnk kapcsolatát, legjobb szándékaim ellenére is már-már veszélyesen meghitt állapotba sodorta.
- Mi az? - szakította meg gondolataim sorát Edit.
- Micsoda mi? - kérdeztem vissza kizökkenve mélázásomból.
- Miért nézel rám így?
Pedig tudta jól, láttam égszínkék szemén, hallottam nyugodt, lágy hangjából. Tudta, hogy miért nézem, s talán azt is, hogy mit gondolok. De mégis, hallani akarta, azt akarta, hogy mondjam ki, Isten tudja miért. Hát kimondtam.
- Mert jó rád nézni. Mert gyönyörű vagy.
Egy másodpercre lehunyta a szemét, mintha fel kellene dolgoznia mindazt, amit mondtam; azt, amit lelke mélyén várt tőlem, hogy mondjak. Aztán újra rám emelte tekintetét, de nem szólt semmit, csak nézett rám; nem kihívóan, és nem elutasítóan. Szerettem volna tudni, mit gondol, nem csak sejteni, érezni, hanem tudni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.6 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 deajk2008 2016. 11. 21. hétfő 06:43
Jo lett folytatnod kell... 8p
#4 A57L 2013. 09. 22. vasárnap 04:03
Jó írás.
#3 papi 2013. 08. 22. csütörtök 11:21
Jó kis történet.
#2 listike 2013. 04. 8. hétfő 07:46
Szép történet. 10pont.
#1 Törté-Net 2006. 12. 3. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?