A+ A-

Piercing

Határozottan kellemes hangulatban ébredtem arra, hogy az ablakon keresztül betűz a ragyogó napsütés. Még nem nyitottam ki teljesen a szemem, csak néha-néha pislantottam egyet, hogy lássam valóban eljött az első nyári nap. Az apró énekes madarak játékos csivitelése a kertben, megerősített. Oldalra néztem, a digitális óra számlapja alig látszott a beszűrődő erős fényben. Fél tíz van.
Hirtelen eszembe jutott az előző éjszaka. Csak egy sima kis italozásnak indult egy rég nem látott haverral. Aztán addig beszélgettünk, míg be nem zárt a kocsma, és végül egy zenés helyen kötöttünk ki. Ahogy eddig eljutottam gondolataimban, rögtön arra is rá kellett ébrednem, hogy legalább tíz sört megittam az este. Ahogy az álmosság távozott fejemből, helyét egyre inkább kezdte átvenni a másnaposság. A gyönyörű idő miatt érzett örömem mintha elpárolgott volna. Kihúztam a fiókomat és hosszas, elkeseredett keresgélés után egy fájdalomcsillapítót vettem elő. Víz nélkül nyeltem le. Visszahanyatlottam a párnámra, és csukott szemmel vártam, hogy elkezdjen hatni.
Úgyis szükségem volt kicsit összeszedni a gondolataimat, hogy visszaemlékezzek a tegnap minden történésére. Azt hiszem, a Klubban már csak egy sört ittam, de talán annyit sem kellett volna. Azt viszont sehogy sem tudtam felidézni, mikor kezdtem el táncolni, és hogyan csapódtam hozzá a lányhoz. Fekete, vállig érő haja volt, és egy piercingje az alsó ajka alatt. Próbáltam magam elé képzelni az arcát, de nem sikerült, csak töredékekben emlékeztem rá. Igen, a szeme gyönyörű volt és igéző. És talán barna. Jó alakja volt, ezt viszont határozottan tudtam; majd minden porcikáját végigsimogattam. Persze csak az illendőség határáig, legalábbis remélem.
Ó, mi a fenének kellett annyit innom? Még a nevét sem tudom, bár lehet, hogy azt nem is mondta. Tényleg, tulajdonképpen nem is beszélgettünk. Pedig elég erotikus táncot lejtettünk. Ez biztos. Emlékszem még az irigykedő fiatal srácok arcára, akik a parkett szélén álltak, és csak figyelték azt a pár lányt, aki lent volt, de odamenni nem volt bátorságuk. "Erre jön ez a tajt-részeg hapsi, aki úgy táncol, mintha kirúgták volna mellőle a járókeretét, és minden teketória nélkül lecsap az egyikre." Azt hiszem valami ilyesmit is kiolvastam a tekintetükből. Persze nem érdekelt. Valójában semmi sem érdekelt, csak a zene. Na és a lány, akit talán nem is látok többet.
Lassan fel kellene kelnem, az agyamról is kezd oszlani a köd, vége a lustálkodásnak. Különben is, aki éjszaka legény... - idáig jutottam el gondolatban, mikor is nagy lendülettel megpróbáltam felállni, és majdnem összecsuklottam. Jézusom, ennyit táncoltunk volna? A lábam merő fájdalom és izomláz. Kitámolyogtam a nappaliba.
- Na csakhogy sikerült feltápászkodnod - köszöntött feleségem jóreggelt helyett, és láttam, jót mulat közben gyászos állapotomon. Be kellett látnom, tulajdonképpen igaza van, elvégre senki sem nyomta a torkomat a sörcsap alá.
Kétéves lányom teli szájjal vigyorgott, ahogy meglátott; nem tudtam megállni, hogy felkapjam, és jól megszorongassam. Hangosan felkacagott, amikor beletrombitáltam a nyakába.
Hites feleségem, látva, milyen nehezen kaptatok fel a konyha lépcsőjén, kérdőn felém nézett. Röviden beszámoltam neki az eseményekről, hátamat a konyhaszekrénynek vetve, időnként belekortyolva kávémba. Lányomnak közben eszébe sem jutott lemászni rólam, így kezdett zsibbadni a karom. Hangos nyögéssel, és fájdalmas arckifejezéssel ültem le a konyhaasztalhoz.
- Így jár, aki egész éjjel fiatal csitrikkel táncikál - jegyezte meg csípősen Anita - Házasember létére.
Ehhez nem volt mit hozzátennem, bár tudtam, hogy haragja csak látszólagos. Különös házasság a miénk, legalábbis nem átlagos. Amellett, hogy szeretjük egymást, és nem tudnánk elképzelni a másik nélkül az életünket, sohasem voltunk féltékenyek egymásra. Még akkor sem, ha egyikünk éppen félre is lépett.
- Legalább megkefélted? - tette fel végül Anita a költőinek éppen nem nevezhető kérdést.
- Nem, - válaszoltam - arra biztosan emlékeznék.
A nap folyamán aztán többet szó sem esett a dologról, csupán néhány gúnyos pillantást kellett elviselnem hitvesemtől, mikor néha kénytelen voltam lépcsőn közlekedni. A kis Vikit leadtuk a nagymamánál, mi pedig a videotéka felé vettük az irányt, hogy a tévé előtt tölthessük a délutánt; már ránk fért egy kis pihenés, sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban. Hazafelé úton, miközben egy piroslámpánál kínlódva benyomtam a kuplungot, eszembe ötlött valami. Anitához fordultam:
- Mit szólnál, ha szerdán elmennék randizni?
- Mi van, fölhívtad a csajt?
- Nem.
- Ő hívott fel?
- Nem - Anita e két tagadás után felhúzott szemöldökkel magyarázatot várt tőlem. - Még akkor este hívott el. Amikor hazaindultunk a Zolival, félrehúzott, és azt mondta, szerdán az Alfa klubban lesznek.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.67 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2017. 02. 14. kedd 21:08
Nagyon jó!
#3 papi 2014. 02. 1. szombat 09:23
Nem rossz
#2 A57L 2013. 09. 22. vasárnap 04:03
Egész jó.
#1 Törté-Net 2006. 08. 13. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?