Auréliász

Aurél életében először járt ilyen helyen, ezúttal sem önszántából. Úgy érezte magát, mint kedvelt görög hősei, akiket végzetük veszélyes, idegen világokba taszított, hogy aztán heroikus próbatételeken átverekedve magukat elnyerjék az unatkozó istenek barátságát.

A narancsra mázolt folyosó andalító kozmetikum szagot lehelt magából, valami nem evilágit. Vörös ruhás, ördögi nőalak kérdezte tőle soksarkú pult mögül – éhes mosollyal a szája szélén, hogy miben segíthet, de Aurél ellenállt. Elboldogul egyedül is.
Amikor átnyújtotta a napi jegy árát a nőnek, bőre hozzáért a hosszúkörmös ujjakhoz. A tapintása száraz volt és kemény. Ez a lény nagyon erős. Túlformált alakján átdagadnak az izmok.
Amazon.

Az öltözőben a nyolcas számú szekrényt kapta. A hetes szerencsésebb. Levette a pólóját és a tükör elé állva megszemlélte hófehér, vékony testét. Horpadt mellkasát már sötét pihék borították, ernyedt hasfalán is megindult egy vékony szösz vonal – kíváncsi volt vajon mennyire lesz szőrös később. Kihúzta magát, vállait hátra feszítette és megtapogatta felkarján a petyhüdt húst – gyengének és csúnyának találta magát. Apolló, Achilles, Arnold... akármelyik A betűs hőst vesszük, mind lavornyi mellizmokkal, acélos karokkal és arányosan tökéletes torzóval feszítenek, alig mosolyogva. Félelmetesek és mindig van barátnőjük. Ezeket kell róluk tudni.
Titánok.

A gépek három egymásba nyíló teremben voltak, sűrűn zsúfolva. Balra a férfi rész, kék szerkezetekkel, jobbra a női pirosakkal, középen meg amolyan fele-fele, bár ezeken is férfiak lógtak. Akár valami modern , ahol minden csont kifacsarására külön eszközt tartanak, és szünet nélkül nyögések zaja szivárog át a falakon.
Aurél először vissza is hőkölt, meglátva a nehézléptű, félig ember kolosszusokat. Rojtosan lüktető, formátlan végtagjaikkal emelgették a párnázott acélszerkezeteket, hosszú, elnyújtott E betűket bömbölve az elmúlásnak, a fiúnak pedig nem esett nehezére horgas szarvakat és üszkös-fekete bőrt képzelni rájuk.
Démonok.

Némelyek alacsonyak voltak, tar fejűek és gonoszan szélesek; aprólyukacsos atlétájukon sötét öblöt színezett az izzadság. Mások – magasak és szálasak – sziklányi húsrögöket hordtak vicsorogva a felkarjukon; harsányan beszéltek egymáshoz, forgatták, rázták roppant öklüket, majd vissza fekve a vékony padra ismét nekiveselkedtek az ólom-malomkövekkel teleaggatott vasrúdnak, hozzájárulva saját hangjukkal a közös Eeee-khez.