A+ A-

Auréliász

Aurél életében először járt ilyen helyen, ezúttal sem önszántából. Úgy érezte magát, mint kedvelt görög hősei, akiket végzetük veszélyes, idegen világokba taszított, hogy aztán heroikus próbatételeken átverekedve magukat elnyerjék az unatkozó istenek barátságát.
A narancsra mázolt folyosó andalító kozmetikum szagot lehelt magából, valami nem evilágit. Vörös ruhás, ördögi nőalak kérdezte tőle soksarkú pult mögül - éhes mosollyal a szája szélén, hogy miben segíthet, de Aurél ellenállt. Elboldogul egyedül is.
Amikor átnyújtotta a napi jegy árát a nőnek, bőre hozzáért a hosszúkörmös ujjakhoz. A tapintása száraz volt és kemény. Ez a lény nagyon erős. Túlformált alakján átdagadnak az izmok.
Amazon.
Az öltözőben a nyolcas számú szekrényt kapta. A hetes szerencsésebb. Levette a pólóját és a tükör elé állva megszemlélte hófehér, vékony testét. Horpadt mellkasát már sötét pihék borították, ernyedt hasfalán is megindult egy vékony szösz vonal - kíváncsi volt vajon mennyire lesz szőrös később. Kihúzta magát, vállait hátra feszítette és megtapogatta felkarján a petyhüdt húst - gyengének és csúnyának találta magát. Apolló, Achilles, Arnold...akármelyik A betűs hőst vesszük, mind lavornyi mellizmokkal, acélos karokkal és arányosan tökéletes torzóval feszítenek, alig mosolyogva. Félelmetesek és mindig van barátnőjük. Ezeket kell róluk tudni.
Titánok.
A gépek három egymásba nyíló teremben voltak, sűrűn zsúfolva. Balra a férfi rész, kék szerkezetekkel, jobbra a női pirosakkal, középen meg amolyan fele-fele, bár ezeken is férfiak lógtak. Akár valami modern kínzóverem, ahol minden csont kifacsarására külön eszközt tartanak, és szünet nélkül nyögések zaja szivárog át a falakon.
Aurél először vissza is hőkölt, meglátva a nehézléptű, félig ember kolosszusokat. Rojtosan lüktető, formátlan végtagjaikkal emelgették a párnázott acélszerkezeteket, hosszú, elnyújtott E betűket bömbölve az elmúlásnak, a fiúnak pedig nem esett nehezére horgas szarvakat és üszkös-fekete bőrt képzelni rájuk.
Démonok.
Némelyek alacsonyak voltak, tar fejűek és gonoszan szélesek; aprólyukacsos atlétájukon sötét öblöt színezett az izzadság. Mások - magasak és szálasak - sziklányi húsrögöket hordtak vicsorogva a felkarjukon; harsányan beszéltek egymáshoz, forgatták, rázták roppant öklüket, majd vissza fekve a vékony padra ismét nekiveselkedtek az ólom-malomkövekkel teleaggatott vasrúdnak, hozzájárulva saját hangjukkal a közös Eeee-khez.
Mind között a legrosszabb pedig egy foltokban őszülő, cseresznye vörös képű rácos férfi volt, a leghatalmasabb és embertelenebb az összes között. És az apokaliptikus jelenségnek - akit Aurél magában Vérontónak nevezett el - mindegyik íze baljósan remegett, mintha ki akarna jönni belőle valami, egyedül az arca volt kőmerev; fehér vonallá préselt ajkaiba még akkor sem engedett vért, ha megpihent megtörölgetni egy-egy izomdarabját. Valószínűleg állatias, hústépő fogazatát takargatta - melyek talán több sorban álltak lesben -, mert ha kitátaná az állkapcsát, félelmében menten kidübörögne mindenki.
Szörnyeteg.
A fiú, védekezésül maga előtt szorongatva kis törölközőjét keresztülsomfordált a helységen, várva hátha kiküldik, vagy legalább kinevetik. Az óriások azonban ügyet sem vetettek rá. Úgy ítélte, valószínűleg csak egy bizonyos erőszínt fölött veszik annyira emberszámba, hogy gúnnyal illessék, egyelőre csak annyitól kell tartania, hogy ráülnek és halálra nyomják. Rövid személődés után egy szabadon várakozó, egyszerűbb felépítésű gépen állapodott meg a tekintete, számos hasonló volt még a teremben így a használatát is megfigyelhette. A hosszú, végein vasbuzogányokkal illetett rúd két tartóoszlopon pihent, vízszintes feketebőr pad fölött. Aurél lefeküdt és mellkasa fölé emelte a rudat. Keze kocsonyaként remegett, aztán mikor rájött, hogy ez itt általánosan elfogadott jelenség, emelgetni kezdte. Eleinte félve, aztán bátrabban, meg-megpihenve négy-öt hajlítás után. Később nekibuzdulva más gépekre is átvándorolt; volt, amelyiket kényelmetlennek tartotta, mások jobban tetszettek neki, ott tovább maradt.
Húsz perces kíváncsiskodás után kellemes, feszítő zsibbadást érzett a testén, ott, ahol majd az izmai lesznek. Mintha nőtt volna minden irányban - nézegette magát a tükörben. Amióta a fogszabályzóval megfésülték a mosolyát és az már nem hasonlított egy korall cápáéra, kicsit nőtt az önbizalma. Aztán Aurél rájött, hogy a tükörben illegeti magát, sietve elpirult és két kézi súlyzót kezdett lóbálni, mintha óriás dobokat ütne vele.
Az idő gyorsan telt a veremben, félelmükben lehet, az óramutatók is csaltak kicsit. Mire Aurél észrevette, már megesteledett, és tompa, savanyú tömjénszag tette nehézzé a levegőt; a démonokból párolgott ki napközben. Mivel már csak Vérontó és egy kisebb golyóbis forma ember szűkölt a belső szobában, Aurél nem kockáztathatta, hogy egyedül marad bármelyikkel; sietve szedte a törölközőjét és kioldalazott a fal mellett.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.47 pont (17 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 listike 2014. 08. 27. szerda 09:39
Közepes.
#7 A57L 2014. 06. 4. szerda 05:16
Nem rossz írás.
#6 papi 2013. 12. 12. csütörtök 08:02
Nagyon jó
#5 papi 2013. 06. 19. szerda 07:51
Hát ez nagyon jó.
#4 genius33 2013. 03. 24. vasárnap 16:38
Kellemes nagyon. smile
#3 Teknõsbika 2006. 06. 27. kedd 00:55
überfasza!
folytatást!
#2 Rebyc 2006. 06. 24. szombat 09:38
Lebilincselő... szuper!
#1 Törté-Net 2006. 06. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?