A Festő... 1. rész

... minden nap ugyanabban az időben, fogta állványát, festékeit, ecseteit és képszállító tokját és a kedvenc ó – városi kis utcába indult, ahol a kanyargós utcarészlet megihlette.
Minden alkalommal ugyanazok a mozdulatok – előkészületek... elhelyezkedés a fény miatt, mert ez lényeges ugyanoda essen. Ha belekezdett nem zavarta az utca forgataga... járókelők – kik kíváncsian meg – megállva szemlélték a kialakuló remekművet, mindenki vérmérséklete szerint. Volt ki csettintett ejha ez szép, más elismerően bólogatott, volt aki ráérősen megállt s nézte hogyan viszi fel a festéket a vászonra. Nem zavarta, mert átszellemülten festett. Azt sem vette észre, hogy napok óta egy csinos asszony mindig ugyanabban az órában megáll mögötte és már már szól, de az utolsó pillanatban mindig meggondolja magát. Látszik zavarban van, miként szólítsa meg.

Egyik nap az asszonynak úgy esett dolga, hogy szokottnál később tudott arra járni és a festőt pont felszerelései pakolása közben érte... hmm... köszörülte meg torkát és mélyen egymás szemébe néztek... a festőn látszott még a képénél tart gondolatban, mikor az asszony végre rászánta magát jövetele céljára. Elnézést uram... napok óta figyelem és szeretném megszólítani... no ki bátran – mondta a festő... – miben segíthetek?... – szeretnék egy portrét magamról, ha netán vállalná... tudja úgy gondoltam... meglepném a férjem vele karácsonyra. A festőnek a tudatáig csak most értek el a hangok... mit?... portrét?... nos megadom a telefonszámom hölgyem, és esti órákban hívjon fel és időpontot egyeztetünk... azt nem tudom ígérni, hogy azonnal, de készítünk tanulmány rajzokat s csak utána vágunk bele a munkába. Köszönöm a megtisztelést hölgyem.., igazán jól jönne nem titkolom, mert szűkös élet a művész élet támogatók nélkül. Az eset óta eltelt egy pár nap a festő teljesen megfeledkezett a felkérésről... mikor egy péntek este a telefon... ez szokatlan zaj volt a műterem lakásban, mert igen ritka vendég volt a telefonhang. Halló... búgott a vonal túlsó végéről egy kellemes női hang... emlékszik rám?.., én vagyok a portré megrendelője... – jaj igen most már emlékszem így a festő, de csak blöffölt, mert kiment a fejéből s csak udvariaskodott.