A+ A-

Minden jó, ha a vége jó

Kezdjük ott, hogy úgy tűnt, rosszul választottam feleséget.
Persze az udvarlás alatt minden rendben ment, legalábbis úgy tűnt. Gyakori szeretkezések, mindenhol, mindenhogy. Én nem tudom hogyan, de ahogy összeházasodtunk, mint egy varázsütésre elment a kedve a szextől. Először csak kevesebbszer akarta, majd pedig egyáltalán nem. A végén eljutottunk oda, hogy már büntetett, illetve jutalmazott a szex megtagadásával vagy megadásával. Elválni nem akartam, de ő sem hozakodott elő ezzel soha. Megcsalni sem akartam. Egy idő után azt vettem észre, hogy úgy táncolok, ahogyan ő fütyül, mindent megteszek, hogy legyen egy kis szex, legjobb esetben is havonta egyszer és akkor, amikor ő akarta. Már majdnem teljes mértékre jutott a felettem való uralkodása, mikor olvastam az interneten egy cikket a GHB-ról, az erőszak-drogról. Egy kis adagot kell tenni valami üdítőbe (alkoholba nem, mert az felerősíti a hatást és meg is halhat tőle), és a partner először hirtelen eufórikus hangulatba kerül, utána eszméletét veszti és azt tehet vele az ember, amit nem szégyell.
De ezt sem akartam igazán. Egy eszméleténél nem lévő nőt nem valami nagy élvezet dugni. Egyszer-kétszer talán, de én rendszeresen akartam a szexet. Ábrándoztam filmekben látott szerekről, mikor valami spray-vel odafújnak a hölgy orra alá és az bódultan követi a férfit, minden kívánságát teljesítve. De ez sajnos csak filmen létezik...
Egyik délután, mikor a feleségem nem volt otthon, a padláson rendezgettem a régi holmikat, mikor egy megsárgult, poros irkára bukkantam. A dátum alapján még a szépapámé lehetett, aki erdőkerülőként kereste a kenyerét, akit anno kitagadott a falu, mert varázslónak vagy boszorkánynak tartották. Ahogy én hallottam - a családi anekdoták szerint - mindenfélét készített az öreg, de jobbára inkább mai szóval természetgyógyásznak lehetett volna titulálni, sem mint varázslónak. Igazi javasember lehetett. Sok ember nyavalyáján segített, akik felül tudtak emelkedni a félelmükön és felkeresték őt a falu határán kívül eső, erdő széli kunyhójában. Amit most a kezemben tartottam, az ő munkásságának egy apró részlete lehetett, melyet megörökített, és ami eddig itt feküdt a többi lom között. Mindenféle főzet, különböző bántalmakra. Feltüntette a nevet, az összetevőket és a hatást. A legtöbb elnevezés valami érthetetlen, fura szóösszetételből állt, amit ha megpróbáltam kiejteni, valami fura idegen, torokhangú hang hagyta el a számat. Nem is foglalkoztam vele, inkább a hatásokat olvastam, mert az összetevőkről sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák, hogy növényi vagy állati eredetű lehet. Az utolsó "receptek" között már rontás levétel, meg ilyesmi is szerepelt (persze ezt csak a hatása alapján értettem meg, mert a neve nem sokat mondott). Ezen utolsó "receptek" egyike volt egy nagyon fura hangzású akármi is, aminek az összetevői még talányosabbak voltak, mint a többinek. Ráadásul itt még valami hókuszpókusz is volt. Valami fura zajról, rigmusról írt. Köcsögduda, egymásnak háttal levő kanalak hangja és "tüzelő barnamedve hang" (hehe) utánzásának egyidejű megszólaltatását írta elő. Amikor a hatásról kezdtem el olvasni, már az első néhány szónál a torkomba ugrott a szívem: "Akaratos menyecskék megtörésére, akik a köteles részt nem kívánják megadni az uruknak..." Na - gondoltam - ekkora szerencsém nem lehet. Gyorsan végigfutottam és tudtam, hogy megtaláltam, amire szükségem volt.
Persze a kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott, mikor végignéztem a hozzávalókat és gyakorlatilag kilencvenkilenc százaléka ismeretlen volt a számomra. De ha már megleltem, amit kerestem, nem adom fel olyan könnyen! A következő hónapok a kutatás jegyében teltek...
Nyakamba vettem a várost és a vidéket. Könyvtárak, levéltár, gyógynövény leírások, internet, régi öregekkel való beszélgetés eredményeként végre azonosítottam és be is szereztem a hozzávalókat ehhez a recepthez. Miután összejött a keverék, azt mozsárban egy hétig kellett törni. Először azt hittem ez egy túlkapás, de rá kellett jöjjek, hogy nem. Digitális gépemmel minden nap lefényképeztem az eredményt, és láss csodát, valóban egyre finomabb por lett minden alkalom végén. Nem hittem volna, hogy ennyit számít a mozsarazás. A végén már olyan finom por lett, hogy a legapróbb légmozgás is felkapta, könnyebben, mint a lisztet. Ezt azután vízzel összekeverve kellett párologtatni, alatta kis tűzzel. Ma aromamécsesnek mondanák az ilyet. A leírás szerint az illat és a fura zaj, együtt hatott a delikvensre. A "zenét" is elkészítettem, miután eredeti hanganyag alapján elsajátítottam, hogyan is lehet jól utánozni a tüzelő barnamedve hangját. Többször elröhögtem magam gyakorlás közben, de a célért mindent...
Végül az egészet magnóra vettem, mert nem gondoltam, hogy élőben akarnám előadni a produkciót. Nagyon bizarr hangzása lett, a hátamon felállt tőle a szőr, komolyan. (Az irka szerint férfiemberre nem hatott a nehéz fűszeres illat, nem kellett tartani tőle.)
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.05 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2013. 08. 6. kedd 05:27
Nekem is elkene belőle egy adag
#3 Kaszkadör 2011. 11. 17. csütörtök 11:08
Árulnod kellene,szerintem hosszú sorok kígyóznának az ajtód előtt én legalább is vennék belőle.....
#2 Teknősbika 2009. 05. 20. szerda 14:12
hol van ez a recept?:-PPPPPPP
#1 Törté-Net 2004. 12. 3. péntek 18:00
Mi a véleményed a történetről?