A+ A-

Végre szoknyában 4. rész

Gyönyörű és erőteljes férfiassági reményű kisfia van, mondták anyámnak, amikor először felsírván, a mellére tettek. Nem voltam valami angyali szépségű gyermek, mintha csak éreztem volna, hogy valami baj van a születési nememmel, pontosabban azzal a nemmel, amit rám erőltettek, és aminek megfelelően neveltek.
Kétféle ember él körülöttem, az egyik úgy tudja, férfinak születtem, a másik pedig biztos benne, hogy nőnek. Néha a két nézet egy emberben találkozik és ekkor az illető rádöbben, mi is a helyzet a nememmel.
Ha ez a személy konzervatív gondolkodású (főleg, még ha férfi is) általában a következő kérdést teszi fel elsőként:
-Működik a dolog? (Magyarul feláll -e a farkam?) erre a kérdésre könnyen válaszolhatok, igenis feláll és remekül működik, úgy gondolom, nincs semmi probléma funkcionálisan vele.
-Dana, te nem csak egyszerűen homokos vagy? Zömében ez a következő kérdés, amire már válaszolni sokkal bonyolultabb. Azt feszegeti ugyanis, hogy nem irtózom-e behatolni a női testbe (hüvelybe), s az emiatti állandó szorongás miatt jutottam erre a -szerintük ugyancsak furcsa- elhatározásra. Csak arról az aprócska tényről feledkeznek el, hogy tágabb értelemben én valóban homoszexuális vagyok, egészen pontosan is leszbikus! Bár ezt nehéz megérteni, hogy mindig is csak és kizárólag a nőket szerettem és szeretem. Egy M-F travi, aki leszbikus, kissé bizarr felállás, elismerem.
Viszont ha ez a személy liberális gondolkodású (főleg, még ha nő is) számára az az érthetetlen, hogy miért vállalom önként, hogy a társadalom reménytelenül háttérbeszorított csoportjához tartozzak, miért cserélem fel -ráadásul örömmel- kényelmes férfi-félcipőmet egy szűk tűsarkúra. Talán még hízelgő is számukra, hogy egy ígéretes pályája kezdetén levő fiatalember saját jószántából "megalázó" nemváltoztató műtétnek veti magát alá csak azért, hogy a jövőben számos cseppet sem lényegtelen társadalmi előjogtól elessen.
-Belegondoltál abba, hogy azután csak ülve pisilhetsz? Ez volt az előbbi körből feltett legfurcsább kérdés. Igen, nőként talán nehezebb az élet, mint férfiként, de az apró örömök sokkal nagyobb számmal színesítik egy nő hétköznapjait. Beleférek a tavalyi szoknyámba, sikerült egy bordó, kígyóbőrös körömcipőt vásárolnom, ami pompásan megy a retikülönhöz, előreengedtek a forgóajtón, átadják a helyet a villamoson, számtalan példát sorolhatnék még.
Az igazsághoz tartozik, hogy életem bizonyos periódusaiban eljátszadoztam azzal a gondolattal, hogy "homokos" férfiként élek, mivel úgy éreztem ezt a "szexuális devianciát" a társadalom jobban tolerálja, mint akár a transzvesztita, vagy akár a transzszexuális életet. Igaz egyszer sem voltam férfival, s tulajdonképpen nem is vonzódtam/vonzódom születési nem-társaimhoz, sőt még az orális szex gondolatától is irtózom. Függetlenül attól, hogy ebben a kapcsolatban én játszanám az aktív, vagy a passzív szerepet. Az anális szex esetében nem volt / s most sincs kiforrott álláspontom, úgy éreztem, ez majd a partnernőm függvénye lesz, bár itt inkább hajlok az aktív potens, mint a passzív befogadó szerepre.
Külsőmben csak azért igyekeztem nővé változni, mert mindig is annak éreztem magam. Ilyen egyszerű. Egész életemben tudtam, hogy én egy lány/nő vagyok, amióta csak vissza tudok emlékezni. Először akkor tudatosult ez az érzés bennem, amikor a kishúgom megszületett. Négy és fél éves voltam ekkor, amikor a karjaimba vehettem először. Csodálatos élmény volt. Azt találtam mondani, hogy alig várom már azt az időt, amikor az én hasamból is előbújik egy ilyen aranyos kisbaba.
Apám röviden emlékeztetett azokra az alapvető biológiai különbségekre, amelyekről a korábbi hónapokban mesélt. Aztán visszaadtam a csecsemőt az anyámnak, s kiszaladtam a kertbe, lekuporodtam a fűbe, és keservesen zokogni kezdtem.
-Ez nem igazság! -kiáltottam újra meg újra, hogy a természet megtagadja tőlem azt, amire a legjobban vágyom, talán ekkor tudatosult bennem az örök törvény, miszerint fiúként (férfiként) sohasem szülhetek gyereket.
Kitörésemet szüleim kis testvérem születése miatti fájdalomként értékelték, emiatt a továbbiakban még keményebben fogtak, hogy "igazi férfit" neveljenek belőlem.
Amikor iskolába kezdtem el járni, tovább rosszabbodott a helyzet. Rá kellett döbbennem, hogy a feminizmus legkisebb megnyilvánulása is akár végzetes következményekkel járhatnak, valamint az, hogy vágyaim -minden kétséget kizáróan- perverzek. Voltak napok, amikor valóban szerettem volna, ha melleim nőnek, vagy ha gyereket szülhetnék, de hétévesen megelégedtem volna egy játék babával is.
Tudomásul kellett vennem, hogy nem kérhetek karácsonyra, születés- és névnapomra hajas babát, lányoknak való sminkkészletet, nem játszhatok királylányt, menyasszonyt. Nekem csak a kisautó, a villanyvasút és a barkács-készlet és egyéb "fiús" játékok maradtak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.73 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2014. 04. 21. hétfő 18:32
Egész jó
#2 A57L 2014. 03. 8. szombat 09:06
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2004. 02. 17. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?