Megcsalásom története 3. rész

Az első éjszaka után nem beszéltünk Katával arról, ami történt közöttünk.

Reggel felébredtem, a paplan alatt, anyánk ágyában. Kata már nem volt mellettem. A helye még meleg volt – a lepedőn a teste körvonala, a párnán a hajának nyoma. A fürdőszobából vízcsorgás hallatszott. Aztán csend. Aztán a konyhából kávé illata.

Felöltöztem. A boxerem, a pólóm. A nadrágom. A régi szobámba mentem. A számítógép elé ültem. A képernyő elsötétült. A pendrive a fiókban. Cintia utolsó üzenete a telefonomon: "A válóper záróiratát postáztam. "

Kata bejött a kávéval. Két bögre. Az egyiket a helyemre tette.

– Jó reggelt – mondta. A hangja olyan volt, mint minden reggel. Semmi több. Semmi kevesebb.
– Jó reggelt – feleltem.

A kávét megittuk. Csendben.

Nem beszéltünk arról, ami történt.

Az élet ment tovább. A nővérem vezette a szépségszalont. Én az informatikai munkámat. A válóper a bíróságon. Cintia eltűnt a városból – a hírek szerint a megyeszékhelyen kapott állást. A Főépítész úr maradt. A felesége a jegyzőnő maradt.

A nővéremmel minden nap találkoztunk. A konyhában. A nappaliban. Anyánk régi székén ült, én a másikon. A híreket néztük. A vacsorát megfőztük. A mosogatást elintéztük.

A piszkálódás megmaradt. Az a testvéri fricska, ami soha nem múlik el.

– Még mindig a gépet bámulod? – kérdezte Kata, amikor elment a szobám előtt.
– Még mindig a hajat festegeted? – kérdeztem, amikor a szalonból hazajött.
– Legalább az enyémnek van értelme.
– A festett hajnak?
– A munkámnak, te faszfej.
– Az én munkámért kétszer annyit fizetnek, mint a tiédért.
– De neked nincs kedved hozzá, nekem meg van.
– Van kedvem. Csak nem kell hozzá kávézgatnom a vendégekkel.
– Te a gép előtt kávézol. Egyedül.
– Az nem kávézgatás. Az kávéivás.
– Ugyanaz.
– Nem.
– De.

Elhallgattunk. És egyszer csak nevettünk. Nem azért, mert vicces volt. Hanem mert a régi volt. A megszokott. A testvéri.

De valami megváltozott.

Minden este, amikor lefeküdtem a régi szobámban – a gyerekszobámban, ahol a sápadt, kövér fiú nézett ki a poszterekről – éreztem. A fal másik oldalán Kata aludt. A levegőben valami. Nem a testisége. Nem a vágya. Hanem a tudat, hogy ott van. Hogy nem vagyok egyedül. Hogy ha kinyitnám az ajtót, ő ott lenne.

És ő is érezte ugyanezt.