Kapcsolódás 1. rész

Ősz volt. Egész nap átfagytam, ezért a kandallóba gyújtottam be, zuhanyoztam, és épp öntöttem a hűtőből az előző este bontott boromból, hadd levegőzzön, mielőtt vacsorázom. Megrögzött agglegény vagyok, aki a munkájának él: villanyszerelő vállalkozó a környéken, egyedül. Társam a fáziskereső, a kemény markom, és – munkadíj gyanánt, a fizetség kiegészítéseképp – a környező falvak asszonyai húsz és hatvan között. Persze volt már hatvanhét éves is.

Éppen a mikróba tenném a futár hozta levest, amikor csengetnek. Na, ez soha nem jó. Remélem, csak egy biztosíték vagy egy kilazult vezeték. Kinézek a verandára néző ablakon, ahonnan a kapuhoz látok. Egy taxi. A faszomba, nagy a baj, ha taxit küldenek értem. Magamra kapom a kitaposott kinti cipőmet, a kopottas kabátomat. Vadászt hátra parancsolom. Mi van? Két bőrönd a kapuban.

– Jó estét. Mi járatban? – köszöntem unottan a taxisnak. – Ez meg mi a f... – elharaptam a fasz szót.
– A gazdája a kocsiban van. Vegyük ki, mielőtt behány. Azt is ki kell fizetnie akkor.

Mi van? Nézek a hátsó ülésre. Női haj az ablaknak támasztva, homlokkal. Először csak nézem. Két éve láttam utoljára... a Rita, az unokatestvérem keresztanyám lánya. Persze seggrészeg, és a kialakuló monokli a bal szeme alatt. Csak nem a taxis csapta meg? De elvetettem ezt – az a nyikhaj már nem élne. Még így részegen is kitörte volna a nyakát. Rita, aki valami fekete öves karate edző. Berángattam, kifizettem a nem kevés fuvart, aztán a kanapéra fektettem, mellé egy lavórt, ha rókázik, legalább abba. Most elég lelakott volt, bár máskor sem volt a világ szépe.

Rita ott feküdt a kanapén, a lavór a feje mellett a földön. A monokli lilásra színezte a szemét, a szája szélén meg valami régi, beszáradt csík.
A két bőrönd meg ott állt a konyhában. Az egyik tetején egy nejlonszatyor, abban meg egy papucs és egy üres vodkásüveg.

Megvakartam a tarkóm. Vadász közben odabújt a kandalló elé, csóválta a farkát, mintha ez így rendben lenne.

– Bazmeg – mondtam hangosan, de senki sem hallotta rajtam kívül.

Bementem a konyhába, kivettem a levest a mikróból, leültem az asztalhoz. A bor már langyos volt a pohárban, de jólesett. Maradékot is kicsorgattam a számba a pohárból. Aztán gondolkodtam.

Rita. Utoljára két éve a nagymamám temetésén láttam. Akkor is ivott, de legalább pofázott. Most meg olyan csendben van, mint egy lekapcsolt biztosíték.