A kilences bungaló

Besötétedett, egy végtelen hosszú nap végén értek a világvégi motelhez. Huszonnégy órája viselték ugyanazt a ruhát, amit többször átizzadtak és meg is áztak benne. A furgonban, amiben dél körül a két bevándorló furikázta őket, pár órát tudtak aludni, de most mégis pihenniük kellett. Két és fél órája gyalogoltak az útpadkán.
Ethan átlagos magasságú, karcsú és izmos srác volt, katonai múlttal, de már évek óta hírszerzőként dolgozott. Furcsának tűnhetett elsőre, de a mellette caplató lány volt a testőr. Rickie alig volt alacsonyabb a fiúnál, keménykötésű csaj, rövid szőkésbarna hajjal, éberen figyelő szemekkel. Kiképzett kommandós, határozottan jó alakkal. Mindketten katonai bakancsot, barna taktikai nadrágot és túradzsekit viseltek, bárki vadkempingező párocskának nézte volna őket, de nem is tévedhetett volna nagyobbat. Mindkettőjük ruhája kést, boxert, viperát rejtett, illetve kompakt maroklőfegyvert. Rickie táskájában egy rövid csövű sörétes puska is lapult.
Beléptek a főépületbe, ami ugyanolyan alacsony, egyszintes bungaló volt, mint a motel többi épülete. A parkoló biztatóan üres volt. A recepciós ötvenes mogorva kisebbségi volt, hosszú harcsabajusszal, kopaszodó fejjel. Névtáblája szerint Ramírez.
– Jó estét. Minden szobájuk zuhanyzós...? – kérdezte Ethan udvariasan. Rickie nagyot sóhajtva tette le a hátizsákját.
– Itt nincs szoba. Kiadó bungalók vannak, főzősarkos nappalival és külön hálószobával. Természetesen mindegyikben saját vizesblokk...
– Ma éjszakára ki is vennénk akkor egyet... készpénzzel.
– Semmi akadálya, senor. Az űrlapot kitölti, én meg lefénymásolom az igazolványát.
– Senor Ramirez – Ethan kisimított egy gyűrött húszast – azt hiszem az ilyen formaságokra semmi szükség.
A recepciós eltüntette a bankjegyeket, majd a szeme sarkából végig mérte a lányt. Rickie megajándékozta egy fáradt mosollyal. Ramírez visszasandított a fiúra, majd biccentett:
– Önnek van igaza, senor, nem kérdezősködök. – Odacsúsztatta a kulcsot. – Kilences bungaló, balra hátul.
Rickie bőkezű volt, egy újabb fáradt mosolyt mutatott a férfinek, majd kilépett a parkolóba, a hátizsákját vonszolva. Ethan a nyomában. A lány sokkal zavarbaejtőbb mosolyt villantott rá:
– Hogy zuhanyzó...?
– Rád fog férni csajszi.
– Talán azt hiszed, a te szagod jobb?!
– Nincsenek illúzióim, nyugi. – A fiú is vigyorgott, és átvette a hátizsákot tőle.
– És... leskelődni is fogsz, mikor zuhanyzom?!
– Fáradt vagyok én most ahhoz, csajszi.
– Hát most pedig nekem nincsenek illúzióim: egész nap azt figyelem, ahogy a seggemet lesegeted.
– Persze, hiszen meg kell védenem a seggedet...
– Na most meg szereptévesztésben vagy, nagyfiú. Én védem a te seggedet.
– Nekem nem a seggem a legcukibb testrészem, csajszi...
Vigyorogva nyitották ki a kilences számú bungaló ajtaját. Előbb a lány lépett be; nem udvariasságból, tényleg ő volt a testőr. Ethan lassan végignézett a majdnem üres parkolón. A többi nyolc bungaló nagy része sötét volt, csak az egyikben égett lámpa, egy másikban pedig a tévé. Kis szerencsével senki sem tudja, hogy ők ketten most éppen itt vannak. És ez így van jól.
A kilences bungaló ajtaja becsukódott. A parkoló visszasüppedt a szürkületbe és a némaságba.
A megkönnyebbült évődés szöges ellentétben állt az elmúlt huszonnégy óra feszültségével, rettegésével és keserűségével. Ethan és a társa a nemzetközi kikötőben cserkészték be a célszemélyt, és megszerezték tőle a laptopot és az adathordozót. Sima rutinmeló – lett volna. A célszemélyt biztosították a jelek szerint, ráadásul nem is rosszul. A rutinmelóból alig megúszott csapda lett, majd fejvesztett menekülés. Ethan társa jelzett a Központnak, és hat óra múlva megérkezett egy kommandós csapat, Rickie és két társa. Ethan fellélegzett, a három kommandóssal talán ismét nekik állt a zászló.
Kerülték az autópályát, harmadrendű utakon igyekeztek a Központ felé. Azt hitték, biztonságban vannak, aztán a kocsicsere közben megtámadták őket, egy falusi vendéglő parkolójában. Az eredeti kocsijuk is kigyulladt, a cserekocsi is, ráadásul a kommandósok egyike lövést kapott. A támadást elhárították, az ellenséges mesterlövész és a segítője is meghaltak, de tudták, hogy csak idő kérdése az újabb csapda. A legidegesítőbb az volt, hogy nem lehetett tudni: vajon hogyan bukkantak rájuk a váltott kocsik és az óvatosság ellenére?
A sérültet hátrahagyták, miután mentőt hívtak hozzá, és megbeszélték, hogy különválnak. Ethan társa és a kommandós mentek tovább egy lopott kocsival, csaliként, magukra vonva a figyelmet. Ethan és Rickie átvágtak egy erdőn, néhány szántón, és tíz kilométerrel odébb, egy teljesen más alárendelt úton stoppolni kezdtek. Nem a Központ felé. Ethan és a társa kinéztek vagy egy tucat kisvárost hatvan kilométeres körben. A terv annyi volt, hogy bármelyikben, egy ottani külvárosi motelben várják meg a reggelt, és ott a Központ nagyobb erőkkel fogja őket keresni. Biztonsági okokból nem adhatják meg pontosabban a helyüket, csak egy kódot, hogy melyik város... kis szerencsével a kisvárosban csak egy parkolós motel lesz. Vagy nem. De hát ez egy nehéz szakma.
Ethan és Rickie feszültségoldásként végigdumálták az elmúlt huszonnégy óra nagy részét, évődve és egyre pikánsabb vicceket eleresztve. Tökéletes volt köztük a kémia, bár hatalmas luxus lett volna átengedni magukat bármi komolyabbnak. Amikor dél körül a kisebbségiek felvették őket a furgonnal, a fiú magához ölelte a lányt, aki a vállára és mellkasára hajtotta a fejét, és így aludtak.
Most viszont egy motelben voltak, a tervezett útvonaluktól vagy százötven kilométerre délre, és senki sem követte őket nap közben.
A kilences számú bungaló tiszta volt és összességében kellemes. Ethan becsukta maga mögött az ajtót, és rázárta. Kényelmes nappaliban állt, volt kanapé, fotelek, dohányzóasztal, főzősarok, étkező asztal négy főre. Rickie éppen a szobaajtóból bukkant elő:
– Kényelmes a hálószoba is, nézem a többit. Pakolj le!
Ethan sóhajtva dobta le a hátizsákját, a laptoptáskát óvatosan a dohányzóasztalra helyezte. Felmérte ő is a terepet. A nagyobbik hálószobában dupla ágy, asztal két székkel, szekrények. A kisebbik hálóban L-alakban két egyszemélyes heverő, szekrények. Rickie éppen ezeket nyitogatta, éberen és aprólékosan nézett át mindent.
– Az ablakok rendben, nem lehetetlen bemászni, de nem is túl egyszerű. Menj és zuhanyozz le, utána majd én is.
– Jól van csajszi. Hagyok azért melegvizet.
– Na azt jól teszed... a te érdekedben!
Ethan vigyorogva csukta magára a fürdőajtót. A vécé is tiszta volt, volt szappan és törölköző is. Pár perc után a forró zuhany alatt állt, és lassan felengedett belőle az elmúlt huszonnégy óra minden feszültsége. Frissen borotválva, egy szál törölközőben lépett ki, a lány egyből besurrant a helyére. A férfi kiropogtatta magát, majd tiszta alsót, szabadidő nadrágot és pólót vet fel. Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, és lassan kinyitotta a csomagot, amiben az ellenséges ügynök laptopja volt. Telefonjáról elküldte a "Tref 8" kódot a Központba. Nem jött válasz, de ebben semmi meglepő nem volt.
Rickie majdnem fél órát töltött a fürdőben. Majd zavartan kiszólt a résnyire kinyitott ajtón:
– Figyi, nincs valami alvós ruhád...?
A fiú vigyorogva túrt bele a hátizsákjába, és egy kinyúlt, elnyűtt pólót kotort elő.
– Ez van csak, de szerintem nyugodtan aludj meztelenül...
– Nem mindegy az neked? Két külön háló is van...
Rickie végül előjött. A póló majdnem a térdéig ért. Felfrissülve és elégedetten lépett a nappaliba. A fiú önkéntelenül is elismerően bólintott.
– Na mi van, nagyfiú, felkeltettem az érdeklődésedet?! – Rickie beletúrt a hajába és évődve nézte az elvörösödő férfit.
– Bocs, a stílusod miatt eddig nem vettem észre, hogy nőből vagy...
– Pedig de. Ahogy te is...
– Mit én is? – Kérdezte vigyorogva a fiú.
– Te is észrevetted. Alig feltűnő, ahogy egyfolytában bámulsz.
– Pár napja bevetésen vagyok, és ilyenkor nem nagyon csajozok, szóval lehet, hogy már elvonási tüneteim vannak...
– Ne is mondd... – a lány félreérthetetlen mosolyt villantott a fiúra.
– A kiéhezettség nagy úr... és ha a bevetés rovására megy... – a fiú is vigyorgott, és közelebb lépett a lányhoz.
– Nem. Most nem. Oké? – a lány óvatosan közelebb lépett, és megérintette Ethan vállát. – Viccelődni lehet, de nem hinném, hogy jó ölet lenne összebújni. Viszont ha ennek vége...
– . igen?! Mi lesz, ha ennek vége? – Ethan óvatosan megfogta a lány arcát, és mélyen a szemébe nézett.
– Hát... esetleg... majd megihatunk valamit... valahol.
Az arcuk egyre közelebb volt egymáshoz. A lány érezte, hogy a fiú meg fogja csókolni, és bár mást mondott, egész testében beleborzongott a lehetőségbe.
De nem volt csók. Rémülten kapták a fejüket az ajtó felé. Kattant a zár és a következő pillanatban kitárult az ajtó. Ethan ösztönösen rántotta maga mögé a lányt, pedig a szereposztás mást diktált volna. Két férfi nyomult be az ajtón, rövid csövű, hangtompítós gépfegyverrel:
– Nem mozdulsz! Te se!
– Kezeket fel basszameg!
– Azt mondtam nem mozdulsz!
A legijesztőbb az volt, hogy mindezt halkan, fojtottan, hidegvérrel mondták.
– Fordulj! Kezeket tarkóra! Letérdelni.
A másik bezárta az ajtót. A kulccsal, mint Ethan. Majd vigyorogva, gúnyosan beakasztotta a biztonsági láncot is:
– A láncot... be kell... akasztani. Öcsi.
Ethan és Rickie tarkóra tett kézzel térdeltek egymás mellett. Lopva pillantottak egymásra. Mindketten remegtek a haragtól.
– Ha megmozdulsz, hasba lőlek basszameg, és a másikat is, csak hogy nyugi legyen!
– Ez nem viccel, úgyhogy ne ingereljétek...
A két férfi felröhögött. Az egyikük zömök volt, vastag nyakkal és karfiol fülekkel. Majdnem kopasz. A másik nyúlánk, szúrós tekintetű, kócos fakószőke hajjal. Mindketten hétköznapi túrafelszerelést viseltek.
– Nem mozdulok... – mondta Ethan. – Hagyjátok a lányt, csak egy gyors menetre fizettem be nála...
– Jól van, nagyfiú, csakis rajtad múlik, hogy mi lesz. – az egyik férfi közelebb lépett. Véletlenül se keresztezte a másik fegyveres lővonalát. A másik férfi rezzenéstelenül irányozta a fegyvert Ethan felé.
– Ha nyugiba maradsz, nem lesz semmi baj. De ehhez összekötözzük a kezedet, és bezárunk a szobába.
– Mindenképpen ez lesz, hallod?! Csak lehet előtte beléd is lövünk, ha baszakodsz!
Ethan igyekezett nyugodtan tűnni. Keze a tarkóján:
– Nem baszakodok. A lány hadd menjen!
– Mindketten mentek a szobába, és ha megvagyunk, mindketten szabadok vagytok.
Ethan összeszorított fogakkal tűrte, hogy a fickó összekötözze a két csuklóját a háta mögött. Szoros volt és kényelmetlen. Ismét összevillant a tekintetük Rickievel. A lány jól tartotta magát, nem esett pánikba. Persze szinte fortyogott benne a harag, de nem csinált ostobaságot. Megadóan tette hátra a kezeit, és csak az arca rándult meg, ahogy a kötelék megszorult.
A zömök férfi előzékenyen a hónul alá nyúlt és talpra segítette őket.
– Indíts befelé a szobába, gyerünk!
A nagyobbik hálóban lenyomta őket egy-egy székre. A magas fickó az ajtóból figyelt, Rickie látta, hogy a gépfegyver csöve szinte hanyagul a szeme közé mutat. A zömök fickó szuszogva letérdelt, és összekötözte a bokáikat is, hozzá kötözve a szék egyik lábához.
– Nem mozdul, nem zajong, nem okoskodik!
– Így van. Mi nem mocskoljuk be a kezünket, ti meg megéritek a reggelt.
A zömök vigyorogva csukta be a szobaajtót. Kattant a zár.
– Szóval csak egy gyors menetre...? – suttogta Rickie.
– Mi a faszt kellett volna mondanom?! Hogy te vagy a testőröm?!
– Ezek rablók vagy ellenséges ügynökök...?
– Szerinted?! De majdnem mindegy is. – a fiú nagyon dühösnek tűnt.
– Ki tudod bogozni magad valahogy?
– Nem... – Ethan arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy próbát tett a csuklóit fogva tartó kötéllel. – Bassza meg!!
– Nyugi. Ne pánikolj! Egymást kellene kibogoznunk... meg tudsz fordulni a székkel??
– Ki tudnád bogozni a csuklóm...?!
– Hát itt ülve nem. De amúgy szerintem igen...
– Jó... várjál...
Ethan billegni kezdett a székkel, aztán felborult. Szerencsére nem csapott túl nagy zajt a vastag szőnyegen. Nyögve kúszott a padlón pár centit, majd kínlódva az oldalára fordult. A hátra kötözött keze Rickie bokáihoz került... lassan matatni kezdett a hurkokkal.
– Óvatosan, Ethan, ha megcsiklandozol, felvisítok...
– Kérnem kellett volna, hogy tapasszák le a szádat...
A kötél lassan lazult... majd másfél kínkeserves perc után a lány lábai szabadok voltak!
Rickie fürgén ugrott fel, és a fiú mellé térdelt. Háttal voltak egymásnak, a lány ujjai a csomókat tapogatták...
– Ez az, csajszi, ez az, mindjárt...!
– Hátrakötözött kézzel... nem olyan... egyszerű...
Ethan csuklói éppen kiszabadultak, amikor kattant a zár, és a magas fakóhajú fegyveres benézett. Rickie kiegyenesedett. Még hátra volt kötve a keze, a fiúnak pedig össze voltak kötözve a lábai. Nem jó!
A magas fickó ordítva rontott be:
– Bassza meg, gyere már, KISZABADULTAK, GYERE...!
Berontva hanyatt lökte Rickiet, aki rázuhant a nagy puha ágyra, ekkor azonban a földön hasaló Ethan elkapta a lábát. A magas fickó térdre rogyott, a fiú megragadta a karját és igyekezett lenyomni. Rickie felkászálódott, és térddel teljes erőből fejbe rúgta a fickót.
– Menj, menj, menj!! – Üvöltött Ethan is. Ellenfele a fejbe rúgástól megszédült, a fiú elkezdte leszorítani és jiu-jitsu módszerrel fojtani.
– Mi a...? – Megérkezett a tömzsi kopasz is. A lány ijedten perdült félre a szobaajtóból, a férfi berobogott, ügyet se vetett rá. Azonnal Ethanra támadt, akit lefoglalt a fojtófogás. Rickie kirohant a szobából, a nappaliba, a bungaló ajtaja felé.
A karfiolfülű tömzsi fickó ugyancsak fojtófogásba kapta Ethant, sokkal profibban. A fiúnak azonnal el kellett engednie a magas férfit; vergődve próbált kibújni a leszorításból. A magas fickó feltápászkodott, tétován és zavartan nézett körül.
– Menj már a lány után, te idióta! – ordított a tömzsi. Ethan teljes erőből küzdött vele. A karfiolfülű is nagyon erős volt, de a fiú sokkal edzettebb: ha még fél percig állja a sarat, tömzsi támadója ki fog fáradni. Ezt sajnos a másik is pontosan tudta; baljával a padlóról sikerült megkaparintania a kötelet, ami az imént még a lány bokáit tartotta fogva... a kötelet most a fiú nyakára tekerte, és húzni kezdte. Ethan azonnal pánikba esett és a kötélhez kapott. De már mindegy volt, ez innentől vert helyzet.
Rickie megcsúszott futás közben, és a falnak esett. Elrúgta magát és rohant tovább. Meg kellett kerülnie a dohányzóasztalt. A magas fickó már ott is volt a nyomában. A lány a kijárathoz ugrott. Be volt zárva. Hátrakötözött kezével próbálta a kulcsot elfordítani... és sikerült! A magas fickó odaért, Ricki pokoli dühösen rúgott felé. Nem találta el, a férfi hátrébb lépett. A lány hisztérikusan rángatta az ajtót hátrakötözött kezeivel, zihált, szinte már sírt a feszültségtől. Az ajtó nem nyílt ki. A magas férfi elvigyorodott:
– A biztonsági láncot... be kell... akasztanai!
Rickie újból rúgni próbált, a férfi azonban félresöpörte a lábát és nekilökte a lányt a falnak, aki ettől elveszítette az egyensúlyát és fenékre ült. Vigyorogva markolt a hajába, és úgy rántotta talpra, végig fogta a haját, amíg visszaterelte a szobába.
A lány ijedten látta, hogy Ethan teljes vereséget szenvedett. Már nem csak a csuklói voltak hátrakötve, hanem izmos karjait is több hurok rögzítette a törzséhez. A póló teljesen le volt róla szaggatva, a tömzsi fickó a szabadidőnadrágot is szétvágta rajta. Valószínűleg pengét keresett. Biztos, ami biztos alapon térd magasságban is megkötözte a fiú lábait. Ethan alsónadrágban, ennyire megkötözve már egyáltalán nem tűnt veszélyesnek.
– Na csak sikerült elkapni a lányt? – Kérdezte gúnyosan a magastól. Az válasz helyett csak horkantott egyet, és az ágyra lökte Rickiet.
– Hagyjátok, hagyjátok a lányt!! – Nyögte Ethan.
– Neked kuss van, nagyfiú!
– Na nézd csak, a kis vadmacskán nincs bugyi...
– ROHADÉKOK...!! HAGYJÁTOK A LÁNYT...! – Üvöltötte Ethan, vergődve próbált valamit, bármit tenni.
– Na csajszi, mielőtt újra megkötözzük ezeket a gyönyörű szexi lábakat, kapsz egy kis ajándékot... a rugdosásért.
– Mit akartok?! Ne...! Hagyjatok!! Ethan, Ethan segíts!!
A tömzsi hasra fordította a rúgkapáló lányt és lefogta a lábait. A magas egy kötelet kötött körbe Rickie csípője köré, majd folytatva, a kötelet átvezette a combjai közt. Mintha csak egy tanga lett volna, kötélből. Viszont a végén nagyon erősen meghúzta; ettől a kötél nagyon mélyen belevágott a lány fenekébe és puncijába. A lány fájdalmasan nyögött fel. Ezután behajlították a lábait, és összekötözték, a bal bokáját a bal combjához, a jobb bokáját a jobb combjához.
– Most ugrabugrálj, csajszi, a puncifűrészelő meg majd teszi a dolgát.
Ketten felemelték Ethan megkötözött testét, és a lányé mellé dobták az ágyra. A fiú pokoli dühös volt. A két fickó csak röhögött rajta, majd lassan levágták a lányról a pólót. Ez, ha lehet, csak még jobban fokozta Ethan őrjöngését. Rickie libabőrözött a haragtól és a szégyentől.
– Na mi van nagyfiú, mi nem tetszik?! – Kérdezte röhögve a tömzsi.
– Azonnal vegyétek le a lányról... azonnal kössétek ki neki onnan azt a...
– A puncifűrészelő kötelet?! – Vihogott a magas. – Jól meggondoltad, nagyfiú?! Tudod amíg a kötél van a punciban, addig a fütyi nem fér be. Kiköthetjük, de akkor esetleg pajkos gondolataink támadnának...
– MEGÖLLEK, MEGÖLLEK BASZD MEG...!
– Kuss. Vagy meggyúrjuk a tökeidet. És két megszorongatás között meg majd nézheted, ahogy csöcsörésszük és keféljük a csajodat. És aztán kezdjük elölről. Úgyhogy kuss.
Ethan fújtatott, de nem szólalt meg. A két férfi bólintott, majd röhögve egymáshoz kötözte a fiút és a lányt. Szemtől szembe. Rickie mellei Ethan mellkasához nyomódtak, egymás nyakába lihegtek, és csípőjük is összeért. A köteleket akkurátusan hozzákötötték a puncifűrészelőhöz, hogy bármilyen izgés-mozgás azonnal kellemetlen legyen a lánynak.
– Jó szórakozást, fiatalok! A villanyt égve hagyom.
A két férfi röhögve csukta rájuk a szobaajtót.
Ethan és Rickie percekig nem szólalt meg. A helyzetük kimondhatatlanul megalázó volt, ugyanakkor elképesztően izgató is. Ezt mind a ketten érezték. Az elfogásuk, majd a sikertelen szökési kísérlet miatti adrenalinfröccs miatt mindketten fel voltak húzva, és ezen a jelenlegi helyzetük cseppet sem segített. Mélyen beszívták egymás illatát, érezték egymás testének forróságát és minden rezdülését. És igazából egy napja arra vártak már, hogy végre összebújhassanak. Nem pont így.
– Rickie kérlek ne lihegj a nyakamba, borzasztó idegesítő most...
– Tényleg?! Én meg akkor megkérlek, hogy ne nyomd nekem a meredező farkad, mert megőrülök tőle!
– Nem tudom elfordítani, mert össze vagyunk kötözve!!
– Akkor legalább konyulj le vagy valami...
– Baszd meg ez nem így megy...
– Basznám, baszd meg, basznám, csak...
A lány feneke mozogni kezdett, ahogy a csípő engedelmeskedett az ösztönöknek... a gonosz kötél még mélyebbre vágott a lába közé.
– VIDD MÁR INNEN... vagy verd be végre, vagy... ahhh bassza meg ezt... ahhaaa... nem bírom!
– Ne lihegj a nyakamba, és ne riszáld a segged, és akkor... – Ethan nem tudta folytatni, az agya úszott az adrenalinban és a tesztoszteronban. Elmondhatatlanul kívánta a lányt, a merevedése már fájdalmas volt. Próbált másra gondolni, de Rickie illata, testének melege, a tűhegyes mellbimbók ahogy a bőréhez feszültek... sokféle kínzásra fel volt készülve, de erre nem.
Kattant a zár, nyílt a szobaajtó.
– Ugye nem zavarok...? – Lépett be a magas férfi, mögötte a tömzsi.
– Nagyfiú, oldd fel nekünk a telefonod képernyőjét, légy oly jó.
– Oldozzatok el... kérlek...
– Eszünkben sincs. Innen úgy tűnik, hogy remekül szórakoztok...
– Melyik ujjad ujjlenyomata nyitja a telefont??
– Megmondom, ha eloldoztok...
A tömzsi fickó megfeszítette a hurkot Ethan torkán, majd négy ujjával, mint egy dárdával, keményen beledöfött a fiú bordái alá. Szerencsétlen úgy rándult össze, mintha áram csapta volna meg. A rándulástól Rickie is feljajdult. A tömzsi továbbra is feszesen tartotta a hurkot, a magas a túloldalról sziszegte Ethan fülébe:
– Ki se kell oldozzunk ahhoz, hogy eljátszadozzunk a csajod príma seggével... szóval légy észnél.
– Szóval melyik ujj?!
– Bal mutató, bal mutató! – hörögte Ethan, amikor lazítottak a hurkon.
Nem látta, csak érezte, ahogy rányomják a telefonját az ujjára, de valószínűleg elégedettek voltak az eredménnyel. Vigyorogva mentek ki, a magas az ajtóból szólt vissza:
– Végeztünk. Az adathordozót és a gépet visszük. Ti maradtok. Úgy számoltunk, hogy reggelre ideérnek a tieitek... reméljük szerencsétek lesz, és nem előzi meg őket valaki, aki esetleg visszaélne a szorult helyzetetekkel...
Röhögve csukták be a szobaajtót. Kattant a zár.