Őrizetben 1. rész

Boldogan indultam volna haza. Sátoraljaújhely környékéről Zala megyébe. A Kárpátaljai kollégákkal tartott országos konferencia feltöltött, és alig vártam, hogy egy napot szüleimmel tölthessek a kis borsodi faluban, ahol felnőttem.

A szolgálati kocsit a sofőrrel az érkezés után azonnal hazaküldtem. Apa öreg, de megbízható Suzukijával vágtam neki a közel négyszáz kilométernek. Legalább egy kicsit rendbe kaparom a kocsiját, és majd egy trérellel haza küldöm neki. Ha ő kitaníttatott, ez a minimum...

Éjjel szívesebben vezetek, így sötétedés után indultam el. A rádió recsegett és a fejemben már otthon jártam. Alig mentem húsz kilométert, amikor hátulról kék-piros fények villantak fel a tükörben. Jogkövető állampolgár vagyok, félreálltam, illedelmesen, megadva a tiszteletet az intézkedő kollégának kiszálltam a kocsiból. Egy morcos arcú, idősebb férfi lépett az autóhoz.

– Személyi, vezetői, forgalmi – szinte kiabálta. Ez az igazi tapló paraszt, bár ezt hozza ki belőlük ez a környék.
– Jó estét magának is. Adom azonnal... – kezdtem udvariasan.
– Ne gúnyolódj velem, te büdös ukrán cigány kurva – vágott közbe és közben kicsatolta a pisztolytáskáját. Na, ennek a fele sem tréfa. Nyúltam volna a táskámért, de közben mondtam.
– Dr. Oláh Mária vagyok, a Zala vármegyei rendőrkapitány.
– Hahaha – röhögött. – Én még a Római Pápa. Kussoljál. Arccal az autó felé. Kezeket az autó, lábakat szét.

Erre a fiatalabb járőrtársa is odajött, pisztolyát elővéve. Rohadjatok meg, gondoltam. Az öreg a bokámon, a combomon simított végig, majd erősen belemart a lábam közé. Szinte éreztem az ujját a nadrágon, a bugyin, a betéten keresztül, mintha belém akarná tolni. Majd hosszan, durván a melleimet markolta. Kezemet hátrafeszítette és csattant a bilincs.

– Az állampolgári jogaim! – már én is kiabáltam.
– Kussoljál, te vén ribanc. Zárd be Zsolt a kocsiját,   biztos lopott, majd behozatjuk reggel az őrsre.
– Őrmester! Dr. Oláh Mária vagyok, a Zala vármegyei rendőrfőnöke – mondtam még egyszer, és a fiatalabb megtorpant.
– Főnök, nem kéne ellenőrizni? – kérdezte bizonytalanul.
– Maradj magadnak! Nem látod, ez egy öreg, kitanult ukrán cigány kurva? Tudja, megijeszt minket és elengedjük.
– Igen, igaza van... de kérdezze meg rádión a főnökét! – próbálkozotam az öregre nézve.
– Nem kell! Én vagyok itt a főnök és Isten egyben, úgyhogy kussoljál, vagy lekeverek egy nagy pofont!