Változás 2. rész

A délutáni fény derengése lopakodik be a függöny résein, egy puhán szürke, porzós csík, amely lassan lepi el a szobát. A csend olyan teljes, hogy a saját szívverésem dobbanása is túl hangosnak tűnik a fülemben. És ott fekszik mellettem, a kihúzható kanapén. Timi.
A takaró lecsúszott a testéről és teljesen meztelenül láthatom. Nem szexuális vágy feszül bennem, hanem valami mélyebb. Egy csendes, átható csodálat. Mintha egy titkos kertbe pillantanék, ahová soha nem volt szabad belépnem. A teste nem tökéletes... melyik test az, ami az? De éppen a tökéletlenségei varázslatosak. A hátának íve enyhe, mély görbe, mint egy homokdűne a hajnali fényben. A gerince egy finom, gyöngysor-szerű vonal, melyen a fénycsík ezüstösen csillan lefelé, a mélyedés felé, ahol a dereka kiszélesedik. Ott, a csípőjénél, egy halvány, rózsaszínű folt látható – nyomott hagyott a kanapé textíliája a bőrén, egy együttlét néma bizonyítéka. A vállai keskenyek, törékenyek, mint a madár csontjai. A bal lapockája enyhén kiemelkedik, mintha még álmában is menekülni próbálna valami elől. A bőre olyan sima, hogy úgy tűnik, a fény megcsúszik rajta, nem található rajta kapaszkodó. Itt-ott, a csípőjén, a combjának belső oldalán, halvány, ezüstszínű csíkok, striák futnak, mint egy fa évgyűrűi, a növekedés és a változás titkos története. Az arca a párnába van temetve, oldalt fordítva felém. A szája kissé nyitva, a lélegzete olyan sekély és szabályos, mint a tenger parti hullámverése. A szempillái sötét, nedves ívet formálnak az arcán. A haja, amely fésületlenül csapzott, sötét, aranybarna gőzfelhőként terül el a párnán és eltakarja a nyakának egy részét, ahol a pulzusa lüktet egy kékes éren keresztül. A mellei enyhén oldalra görbültek, puha dombok, melyek enyhe ritmusban emelkednek és süllyednek. A bimbói már nem feszültek, hanem nyugodtak, halványbarnaszín bimbók a fehér bőr tengerében. A hasa lapos, de nem feszes, lágy, élettől duzzadó görbülettel, mely alatt az élet rejtőzik. A combjai egy kissé szétnyíltak, a térdük érintkezik egy védekező, de mégis bizalmas állás. A lábai hosszúak, finoman izmosak, és a lábujjai enyhén befelé görbültek, mint egy alvó macska karmai.
A szoba levegője még mindig érzékletes, tele a mi együttes illatunkkal... izzadság, nedvesség és valami édes, álmos bőr-szag. A fény most már kiterjeszti a csíkját és megérinti a lábujjait. Egyet mozdít álmában, mintha válaszolna a csiklandására. Aztán újra mozdulatlan.