Második fiatalság 3. rész

Az a következő négy nap olyan volt, mintha visszarepültünk volna az időben, de nem a fiatal korunk hevével, hanem egy mélyebb, öntudatosabb ragaszkodással. Mint két serdülő, akik frissen felfedezik a másik testének csodáit, de a mi esetünkben ez a csoda éppen az volt, hogy ezek a testek ennyi év után még mindig képesek ilyen örömöt adni.
Kerestük a lehetőséget az együttlétre, a délutáni pihenőszobában, a késő esti sétán a füredi parton, ahol a sötétben egy fa mögé húzódtunk egy gyors, lopakodó csókra, ami azért sem volt annyira gyors.
A professzorunk, amikor szembejött velünk a folyosón, kacagva ránk kacsintott és Máriához fordult, mintegy kikérve a véleményét.
– Látom, használtak a csodaszerek?!
Mária csak titokzatosan mosolygott, mint egy lány, aki megszegte a szabályt és büszke rá. Én, az öreg medve, akinek már csak fehér szőr van a koponyáján, éreztem, hogy a fülem tövéig elvörösödtem. A professzor pedig bátorítóan bíztatott.
– Ne féljenek, csak bátran! A kütyü – és a szívemre mutatott – Hunor szíve mellett teszi a dolgát. A legjobb gyógyszer még mindig a jókedv.
Még három napunk maradt, amikor egy reggel, még a reggeli előtt, megérkezett Mária lánya. A folyosón álltak és beszélgettek, én pedig visszavonultam a szobánkba és hanyatt feküdtem, elgondolkodva azon, hogy vajon mi hozhatta ide ilyen korán. De a gondolataim hamar visszatértek a délelőtti programunkra. A reggeli után ugyanis séta következett volna, de Mária, amikor felálltunk az asztaltól, hozzám simult és meleg, selymes hangon a fülembe súgta:
– A mai séta helyett... inkább a szobában huncutkodjunk. A professzor is mondta, hogy a mozgás jó, de a közelség még jobb.
Nekem persze nem volt ellenemre. Előbb ő ment zuhanyozni, én pedig vártam, ülve az ágy szélén és hallgattam a víz csobogását. A gondolattól izgatott lettem és büszkén konstatáltam, hogy a „kis öregem” már korán reggel készen áll a kalandra. Nem volt már szükség több órányi gyengéd előjátékra, a testünk megtanulta egymás rövidített nyelvét. Lassan ugyan, de biztosan, nem ifjúkori viharos erővel, de egy állandó, mély feszültséggel, amely készen állt, hogy irányt váltson.
Amikor én is kijöttem a zuhanyból, a törülközővel a derekamon, megálltam a szoba közepén, a látvány megdöbbentett, majd azonnal egy meleg, elkápráztató érzéssel töltött el.