Nehéz döntés 1. rész

Horváth László vagyok. A hatvanas éveimbe léptem, hátamon hordozva a hat X-et, mint egy láthatatlan, de néha nagyon is terhes csomagot. De nem panaszkodom. Az élet végül oda vezetett, ahol mindig is lennem kellett.
Régen, egy másik életben – vagy csak egy fiatalabb testben – egy filmgyár hangtechnikusa, világosítója voltam. Ott leheltem életre a szavakat, a zenét, a zajokat, a fényeket. Aztán jöttek az új szelek. Új tulajdonosok, új szemlélet. A mi régi, szeretett, néha recsegő, de őszinte technikánkat „elavultnak” kiáltották ki és kiselejtezték, mint egy használhatatlan kelléket. A szívem szakadt meg, amikor  kidobás sorsára ítélték a szervereimet... a hangfalakat, kábeleket, fénytechnikát, a keverőpultjaimat. De nem engedtem. Húgyért, szarért – ahogy mondani szokták – sikerült megmentenem őket az enyészettől. Nem csak mentettem, hanem feltuningoltam, új szívet leheltem beléjük. Így született meg a Horhang Kft.
Az elején persze volt hogy az éhenhalás szélén jártam. A csend volt a legnagyobb ellenségem, keményebb, mint bármelyik versenytárs. Aztán lassan, mint egy rosszul olajozott szerkezet, megmozdult a dolog. Céges rendezvények, bálok, vidéki kitelepülések. A nekem egykor a filmművészet szentélyeiben szolgált felszerelésem most a vidéki bálok, rendezvények, sport események légkörét varázsolta életre. És jöttek a megrendelések, egyre több és több.
Az első lestrapált kis Jamperem, amelyben szó szerint a hangszórók ölében ültem, végül nyugdíjba vonult. A helyére érkezett egy 7, 5 tonnás, fehér dobozos teherautó. Az volt a birodalmam. Abban már minden rendezetten, kényelmesen, majdnem szeretetteljes gonddal elfért. Egy mozdulattal tudtam, hogy melyik kábelt kell kihúzni, melyik lámpa hol van. Annyira felszerelt, hogy akár három focipályányi területet is betudtam hangosítani egyedül, a saját kis egyéni cirkuszomként.
És ez volt az életem. Mert egyszemélyes vállalkozásom volt. A főszereplő, a kellékmester, a rendező, a takarító és a sofőr is én voltam. A munka egy ördögi körforgás volt. Hétfő hajnaltól a következő hétfő hajnalig. Az életem a munkám volt, és a munkám az életem. De mindvégig ott motoszkált bennem egy cél, hogy hatvan éves koromra, amikor ez a hatodik X a nyakam köré telepszik, vissza tudjak venni a tempóból.