Az állomás

Szilárd vagyok, negyvennégy éves. Korán kezdtem az életet, hamarabb, mint kellett volna. Tizenhárom sem voltam, amikor egy roma lány elkapott és bevitt a jóba. Attól a pillanattól fogva az ő tanítása fontosabb volt, mint bármelyik tanáré az iskolában. Ő mutatta meg, hogy az életnek van egy csodás oldala. Az orál féle szopatás, nyalás. A szeretkezést a Káma szutra szerinti sorrendben megtanulni, élvezni és másokat is tanítani rá. Ez egyenes arányba mutatott, hogy 8. – ban szánalomból mentem át. Az nem arról szólt, hogy számoljuk ki, mikor találkozik két vonat a sínen. Mert ott volt a példa. Az egyik száguld száz kilométer per órával, a másik hetvennel jön szembe tíz kilométerről, mögöttük ezer tonna fém és fékcsikorgás. Az iskolában azt akarták, hogy kiszámoljuk, hány perc múlva ütköznek, mekkora lesz a hatás, hány ember hal meg a mozdonyvezetőkön kívül. De engem az foglalkoztatott, hogy miért kell feltétlenül ütközniük. Miért nem vált át az egyik egy másik sínre? Miért nem áll meg valamelyik időben? Miért nem működik a biztonsági berendezés? És ha mégis találkoznak, akkor mit visz magával az a csattanás? Életeket, álmokat, terveket.
Ezek a példák a könyvekben hidegek voltak, üres számítások. Én meg közben tanultam valami mást, a testek találkozását, nem ütközést, hanem összeolvadást. Nem pusztítást, hanem gyönyört. A roma lány nem azt kérdezte, ki hal meg, hanem azt mutatta meg, hogyan élhetek igazán. Hogyan lehet az energiákból nem tragédia, hanem élvezet. És ez a tudás sokkal jobban érdekelt, mint bármelyik füzet vagy tábla az iskolában.
Így lettem asztalos tanuló. A roma csaj idővel férjhez ment, persze nem hozzám, így a varrónő lányok jártak jól velem. Ott lettem én a csók király, a szűztelenítő, a gyönyört hozó herceg. És mindezt nem valami brutális mérettel, hanem a magam tizennégy centijével. Mert nem a méret számít, hanem hogy mennyire tudsz bánni vele és játszani a partnerrel. Nekem játék volt a kezem, az ujjam, a nyelvem mind erre tanítottam.
Mire nagykorú lettem, már-már kiégtem. Annyi kaland, annyi futó élmény jött és ment, hogy kezdték elveszteni az erejüket. Akkoriban kezdtem dolgozni és meglepő módon a munka majdnem annyira tetszett, mint a szex. Volt benne valami kézzelfogható, tartós, amit az ágyban nem mindig találtam meg.
És ott volt a pénz. Apám, Isten nyugosztalja, mindig azt mondta: „a pénz nem boldogít, de jó, ha van. ” Nekem volt is, meg nem is. Ahogy jött, úgy ment. És hát kire? Naná, hogy a csajokra.