Kinyílt a világ 2. rész

Kati kérte, hogy a következő utunkat, halasszuk el. Azt mondta azért, mert Gréti jön a főnökével a polgihoz. Nem értettem pontosan miért fontos ez most neki, hisz nem hozzá jön, de bólintottam. Már megszoktam, hogy Kati néha furcsán kezd el pörögni dolgokon, aztán mindig kiderül, hogy politikai háttere volt. Engem akkor már jobban izgatott, hogy kiválasszak valakit a következő találkozóra. Az oldalt nézegetve egy japán srácra mellett a döntöttem. A neve Renji volt. Karcsú, de izmos testű, szelíd arcú, és valami különös belső béke áradt belőle még a képeken keresztül is. Írtam neki. A találkozót a következő szombatra, délre foglaltam le.
Kati szárnyalt. Láttam, hogy szinte úszik a levegőben. Még a gép is gyorsabban tette meg az utat a Schiphol reptérig, vagy csak mi érzékeltük úgy. Amszterdam már az első korty levegőjével más volt. Szabadság volt benne. Bűntudat nélküli felnőttség. Kati már a reptéren elbúcsúzott tőlem egy puszival, aznap nem is jött velem a szobájába, egyből eltűnt. Csak késő este kopogott be hozzám pár percre, mikor már félálomban voltam. A szeme ragyogott, és a nyakán egy vöröses-lilás foltot próbált a kabátgallérral eltakarni, de nem sikerült.

– Minden rendben – mondta halkan, elnyújtva a szavakat, amikor észre vettem a nyakán a harapás, szívás, birtoklás nyomát.
Kati nem szólt róla többet, de én láttam rajta, hogy megváltozott benne valami, de a legjobb értelemben. Nem bántam. Hátha a férje is meglátja, és végre elválik – gondoltam.
Másnap, szombat délelőtt izgatottan ültem az ablaknál, onnan néztem, mikor érkezik Renji. Sokan voltak az utcán. Lődörgő turisták, biciklisek, pár részeg brit legénybúcsút tartott. Aztán egy pillanatra valami furcsa érzés hasított belém. A tömegben megpillantottam egy ismerős mozgású nőt. Virágos ruhában volt, a haja feltűzve, és valahogy túl ismerős volt az a törékeny mozdulatsor ahogy lépkedett. De nem volt időm tovább nézni, mert hirtelen előbukkant egy kisebb növésű japán fiú. Feltételeztem, hogy Renji az. Komoly arccal, precíz léptekkel haladt, mintha minden másodpercét kimérte volna. Nem számított már, ha tényleg ő az. Az ágyban úgyis egyformák leszünk. Ott mindent le lehet vetni. Nevet, múltat, országot.