Kinyílt a világ 1. rész

Negyvenegy éves vagyok. Szombat hajnal van, és én egy szextől áporodott levegőjű szobában fekszem hason, arcommal a fehérre festett, fűrészporos tapétával borított fal felé fordulva. Nem tudom pontosan, mikor történt, de mostanra valahogy kinyílt számomra a világ. Furcsa érzés. Olyan, mint amikor hosszú évek után hirtelen rájössz, hogy éltél, csak épp sosem voltál önmagad.
Gyerekkoromban minden szürke volt. Magas és vékony lány voltam, kis cicikkel, ezért állandóan görnyedten jártam, mintha szégyelleném magamat a saját testem miatt. Tizenegy évvel később anyámnak „besikeredett” egy újabb gyerek, Gréti. Ő már nem testvér volt nekem, inkább valami sajátos anyaságot gyakoroltam rajta. Imádtam. Talán ő volt az egyetlen ember, akit tényleg tudtam szeretni. Feltétel nélkül. Apa politikus volt. Jelenlét helyett szerepe volt a családban. Anyának nem kellett dolgoznia, legalábbis ezt mondták. De hogy mit jelentett ez valójában? Hogy a „vak komondorunkkal kínlódott, aki rendszeresen fellökte”. Persze mind tudtuk, hogy nem a kutya okozta a lila foltokat a szeme alatt. Apa keze sűrűn eljárt. A magyarázat meg mindig valami banális történet volt. Gimis voltam, amikor egyszer elszakadt bennem a cérna. Egy este megálltam előtte, és a szemébe mondtam.

– Ha még egyszer bántod anyát vagy Grétit, álmomban elvágom a torkodat!
A hangom nyugodt volt, de a szemem... Éreztem, hogy vérben forgott. Ő meg ott állt előttem, nem tudta eldönteni, hogy a félénk, csendes lánya valóban képes lenne-e rá. Azt hiszem, nem mert kockáztatni. Attól a naptól csend lett. Félelmetes, nyomasztó csend, de legalább nyugalom. Apa politikai pályára szánt engem is. Mintha örökölhető lenne a hatalomvágya. Nem tiltakoztam. Nem volt ellenemre, de előbb diplomát akartam. Valami sajátot. Valamit, ami nem tőle jön, nem az ő nevéből fakad. Csak az enyém.
A Közgázra vettek fel. Kollégium, új élet, új ritmus, de már az első napon megvolt a kapaszkodóm, Kati. Ő lett a szobatársam, tanulótársam, legjobb barátnőm. Egy városból jöttünk, de míg én gimibe jártam, ő tudatosan közgazdasági szakközepet választott. Már akkor is céltudatos volt, mikor én még csak kapaszkodtam valami homályos jövőképbe. Tanultunk, buliztunk, falaztunk egymásnak. És közben egymás lelki szemetesládái is lettünk. Minden történet, minden sírás, minden kínos reggel átfolyt kettőnk között, mint valami különös titkos vérkeringés.