Ancsi 2. rész

– Baj van – mondta Ancsi, ismét miközben kiszáradt ajkai mögül alig hallatszott ki a hangja.
Arca sápadt volt, mint aki egy jeges zuhanyból lépett ki, szemei riadtan kutatták az enyémet. A munkások rám néztek, vártak valamit, de én csak felemeltem a kezem, és egy biccentéssel jeleztem, hogy menjenek.
Megfogtam Ancsi mindkét kezét. Először csak tartottam, majd enyhén megszorítottam őket. Mosolyogtam. Erre a pillanatra vártam egy hete.
– Nem a vég! – Súgtam, közelebb hajolva hozzá. – Hanem a kezdet!
És megcsókoltam. Röviden, melegséggel, biztosan. Nem szenvedéllyel, hanem valamiféle ígérettel. Ő értetlenül nézett rám. Mint aki még mindig nem tudja eldönteni, álmodik-e. Én viszont tudtam, hogy most nem omladozhat, most nem törhet össze. Most kapaszkodnia kell belém.

– Gyere! – Mondtam.
A konténerirodába húztam. A fém ajtó nyikorgott, a ventilátor lassan, monoton zúgással keverte a levegőt a sarokban. Leültettem. A szemébe néztem, és beszélni kezdtem.

– Elintéztem. Formálisan megvéded a diplomamunkádat. Már beszéltem a dékánnal, és év közben leteheted az államvizsgát. Megvan az engedély.
Tátott szájjal bámult rám.

– Az én projektjeimben dolgozol tovább. Személyi asszisztensemként, és a gazdasági menedzsmentet is te viszed. Pár héten belül a diplomád a szerződéseddel együtt papíron is meglesz. Addig szóbeli megállapodásunk van.
Megpróbált megszólalni, de csak levegő után kapkodott.

– Új lakást is kapunk. Már tárgyalok róla. Tágasabb lesz. És nagyobb autó is lesz. Olyan, amiben kényelmesen elférünk ketten, és amit te is szívesen vezetsz. Automata.
Ancsi csak ült. Pislogott, mint aki nem mer hinni a fülének.

– Nem álmodom? – Kérdezte halkan.
Majd hirtelen a kézfejébe csípett, amitől hangosan felszisszent. És aztán, mint egy gyerek, aki ajándékot kapott, felpattant, és ugrálni kezdett örömében. Nevetett, én meg néztem őt, és a mosoly mögött már ott volt a tudat, hogy ennek bizony ára van. Egy olyan ár, amit majd közösen kell megfizetnünk. De most még nem kellett erről beszélni. Most csak hagytam, hogy boldog legyen. Hazafelé menet még egy kitérőt tettem. Nem mondtam, hová megyünk, csak annyit, hogy „Megérdemled. ”