Pincsik

Alíz a fizetésére várva, mosogatószer híján épp a háromnapos mosatlan kávéscsészéket vizslatta a minigarzon konyhájában, amikor megcsörrent a telefonja. A kijelző ismeretlen telefonszámot mutatott, ami – tapasztalatból tudta – mindig vagy biztosításos, vagy végzetes.

– Virág Alíz kémia tanárnő? – Szólt bele egy határozott női hang.
– Igen?
– A Környezetvédelmi Minisztériumból keresem. Holnap kora reggel, hajnali tizenegykor megy önért a szolgálati jármű. Meghallgatás lesz.
– De én nem is...
– Lenke voltam. Viszonthallásra! – Katt.
Alíz úgy nézte a megszakadt vonalat, mintha attól várna választ. Mégis mit hallgatnak meg? A kedd esti benzin áremelést? Másnap egy lefüggönyözött, fekete Octavia állt meg a társasház előtt, a sofőrje se nevet, se kérdést nem adott, csak intett, mint egy közepesen udvarias bérgyilkos. A kocsi egy ódon, omladozó vakulatú, nyócker béli irodaház előtt tette ki.

– Második emelet – morogta a sofőr, és már el is tűnt, mint egymilliárd állami közpénz.
A folyosón egy kis kontyú, harmincas nő várt rá, fekete kosztümben.

– Lenke – mutatkozott be, bár Alíz már sejtette.
Az iroda, ahová beléptek, legalább annyira nem illett az épülethez, mint Lenke mosolya az egész szituációhoz. Mahagóni bútorok, friss orchideák, vízesés-poszter háttérrel. Lenke egy nehéz, faragott ajtóra mutatott.

– Az államtitkár úr várja már.
Alíz szólásra nyitotta a száját.

– Elnézést, de én nem jelentkeztem semmilyen állásra, és ha ez valami kandikamerás műsor... – kezdte az értetlenkedést, de ekkor nyílt az ajtó, és egy öltönyös, sármos, kissé pocakosodó, őszülő halántékú negyvenes férfi lépett ki.
Alíz csak pislogott, az egyetemi előadók hátsó sorából ismerős volt a pasas. Rá nézett, és elmosolyodott.

– Virág tanárnő. Vártuk önt. – Majd Lenkéhez intézte a szavait. – A titoktartási?
– Bent van az asztalán, főnök.
– Köszönöm! Jöjjön kollegina. – Fordult Alíz felé.
Az államtitkár ajkai alig mozdultak, mintha minden szóért külön engedélyt kellene kérnie egy felsőbb szervtől.

– Itt – tolta Alíz elé a papírokat – egy titoktartási nyilatkozat, illetve egy hozzájárulás a már elvégzett átvilágításához.
– A már elvégzett? – Értetlenkedett tovább Alíz, mire az államtitkár halványan elmosolyodott, amitől még kevésbé tűnt emberinek.