Kérjük, az oldalra történő belépés előtt figyelmesen olvasd el az alábbiakat!
Az oldal erotikus tartalma miatt csak 18 éven felülieknek ajánlott! Az oldal tartalmai az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha korlátoznád a korhatáros tartalmak elérését a gépen, használj szűrőprogramot.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. (További információk)
Ahham, értem. Mint a Szex és New Yorkban Mr. Big. Miért ne lehetne névtelen a főhős, ez csak technika kérdése. Ha feltűnt, nem kifogásoltam a sztori, illetve a szereplők gondolatainak hihetőségét. Nekem egyfajta pszichológiai kísérletnek tűnt. Azzal pedig egyetértek, hogy átlagos szereplők hétköznapi életéről nehéz lenne érdekes, izgalmas sztorit írni. Hm, egy volt kollégám Kutya Úrnak nevezte házi kedvencét. 🙂
Igazad lehet, mert egy tökéletes társadalomban az emberek is tökéletesek, így ilyen gondolataik nem is lehetnek. Ennélfogva ez is csak egy kitalált eset.
A dicséretet köszönöm, elteszem emlékbe. 😉
A történetet valakinek régebben írtam, aki vitázott velem, hogy nem lehet úgy elmesélni sztorit, hogy nem nevesítem a főhőst, mert az nem lesz érthető. Ráadásul beszélhetek én a barátnőmnek is a nagy Ő-ről, akit imádok, de nem akarom elmondani neki, hogy Ő ki. Van egy ismerősöm, akinek van egy kutyája és annak a neve Kutya. Az illető minden más kutyának tudja a nevét, az övét mégis csak így hívja, pedig Ő a kedvence. Mármint neki a Kutya. De örülhetsz, mert több ilyen hibát itt nem követek el.
Hú a mindenit! Ezeknek a figuráknak a fejében igen furcsán működnek a szinapszisok. Egy pszichológus betegre kereshetné magát rajtuk. Aki viszont ilyen mesterien tudja szőni a sztori szálait, megérdemel minden dicséretet. (Meg egy nagy nyelvtan egyest, mert az "ő" nem személynév! Vagy igen?)
Miért ne lehetne névtelen a főhős, ez csak technika kérdése.
Ha feltűnt, nem kifogásoltam a sztori, illetve a szereplők gondolatainak hihetőségét. Nekem egyfajta pszichológiai kísérletnek tűnt. Azzal pedig egyetértek, hogy átlagos szereplők hétköznapi életéről nehéz lenne érdekes, izgalmas sztorit írni.
Hm, egy volt kollégám Kutya Úrnak nevezte házi kedvencét. 🙂
A dicséretet köszönöm, elteszem emlékbe. 😉
A történetet valakinek régebben írtam, aki vitázott velem, hogy nem lehet úgy elmesélni sztorit, hogy nem nevesítem a főhőst, mert az nem lesz érthető.
Ráadásul beszélhetek én a barátnőmnek is a nagy Ő-ről, akit imádok, de nem akarom elmondani neki, hogy Ő ki.
Van egy ismerősöm, akinek van egy kutyája és annak a neve Kutya. Az illető minden más kutyának tudja a nevét, az övét mégis csak így hívja, pedig Ő a kedvence. Mármint neki a Kutya.
De örülhetsz, mert több ilyen hibát itt nem követek el.
Aki viszont ilyen mesterien tudja szőni a sztori szálait, megérdemel minden dicséretet. (Meg egy nagy nyelvtan egyest, mert az "ő" nem személynév! Vagy igen?)
Nekem is. 🙂 De csak az, amelyiknek szerencsés a végkifejlete.
Köszönöm az értékelést. 🕊