Annamari férfiakkal - Harmadik férfi: Gergő

Vasárnap egész nap üzengettünk egymásnak, ami hétfőn is folytatódott.
    Gergőtől csak úgy záporoztak a bókok és a kétértelmű utalások, utóbbi magas labdákat egytől egyig le is csaptam, amit jó néven vett. Kissé fel is izgultam a sokadik pajzán megjegyzése után, és megfogadtam, hogy bárhol találkozom vele, első dolgom lesz letépni róla a ruhát. Igen, tudom, egy kis tigriscica vagyok, roárr!
    A műszak vége felé aztán jött az az üzenet, amitől végképp eldobtam az agyam: Holnap a szüleim elmennek gyógyfürdőbe, üres lesz a ház. Segítesz átvészelni a magányomat?, amit egy kacsintós emoji zárt le. A szívem kalapált, alig tudtam bepötyögni a választ: Igen. Nem kellett sokat várnom az ő visszajelzésére: ígérem, nem fogod megbánni! De a címet csak holnap reggel küldöm el. Elhűltem, és visszaírtam neki: Jaj, ne ma'! De a makacs öszvér nem akarta elárulni, csak azért sem, hogy tovább húzza az agyamat.
    Este otthon már az ágyban fekve és magamat izgatva képzeltem el a holnapi napot, azt remélve, hogy ez valami új és jó dolog kezdete lesz.
Mialatt reggel zuhanyoztam, megérkezett a várva várt üzenet Gergőtől a címmel. Amint a szobámba visszatérve megláttam a mobilomon, a földre ejtettem a törölközőt, és a Google Maps segítségével megkerestem az útvonalat. Jövök!, írtam vissza neki egy kacsintós szmájlival a végén.
    Egy pillanatig gondoltam, hogy küldök neki egy szexi, meztelen fotót is magamról, hadd nehezítsem meg a várakozást. Már be is pózoltam, de rájöttem, hogy ez felelőtlenség volna, és inkább nem.
    Felhúztam egy rózsaszín bugyit, egy farmer shortot meg egy fehér topot melltartó nélkül, fölkaptam a kis táskámat, és már mentem is lefelé.
– Nem eszel reggelit? – kérdezte anya lenn, miközben a szandálomat csatoltam be.
– Nem. – Ekkor az orromat megcsapta a friss, meleg croissant illata. – Na jó, kérek egyet!
– Tessék, kislányom!
    Nem kérdezte, hogy hova megyek, de szerintem érezte, hogy pasival fogok találkozni.
– Este jövök! – mondtam anyának a reggeli után, aztán kiléptem a házból.
– Rendben. Vigyázz magadra! – szólt utánam.
    Egy óra alatt értem oda a megadott címre. Alig múlt el kilenc óra, de a kánikulától a busz elviselhetetlen volt, szó szerint teleizzadtam a ruhámat. Kiszállva se lett sokkal jobb, de szerencsére az utolsó megállótól már jóleső árnyékban gyalogolhattam Gergő házáig.
    „Pontosabban nem az övé, hanem a szüleié”, emlékeztettem magam.