Ismeretlenek 3. rész - Vége a titkoknak
Megjelenés: 2023. június 22.
Hossz: 9 083 karakter
Elolvasva: 762 alkalommal
A férfi már teljesen kétségbe esett, mert a lánytól napok óta nem kapott hírt. Nem írt, és ha hívta, akkor nem vette föl, ki volt kapcsolva a telefonja. A küldött üzeneteit sem nézte meg. A napirendjét úgy alakította, hogy éjfél után feküdt le, amikor még elküldött egy üzenetet, aztán reggel már hatkor talpon volt, ment futni, de előtte már a telefonját nézte, és mikor megjött, akkor is az volt az első. Félt, nagyon félt, hogy történt valami a lánnyal. Rémes gondolatai voltak, rettegett attól, hogy többet nem láthatja. A barátnőjétől elköszönt, aki nem vette jó néven a búcsúzást. Elég nehéz is volt neki megmagyarázni, hogy vége. El kell költöznie. A férfi segített neki lakást keresni, és a bérleti díjat is kifizette egy évre. Bármit megtett volna, hogy megszabaduljon tőle. A lányt akarta csak az életébe, csak vele akart lenni, őt akarta ölelni. Őt akarta az ágyába, a lakásába, az életébe. El is döntötte, hogy a legközelebbi találkozásnál, félreteszi a lány szabályait, és elé áll az ajánlattal. Aztán ebből nem lett semmi, mert a lány eltűnt, elhallgatott, elérhetetlen.
A legutolsó találkozásuk után még írt, beszéltek telefonon. Nagyon aranyos volt, és a férfiban akkor tisztult le az érzés, hogy szereti ezt a lányt, és őt akarja, egy életre szeretné maga mellett tudni.
A barátja, akit kijelölt, hogy az ő bármilyen akadályoztatása esetén értesíti a lányt, teljesen kikészült, mikor megtudta, milyen kalandba keveredett. Ha ismerné, ha látná, akkor biztos megértené őt.
Most itt van a teljes kétségbeesés határán, és . Hol keresse a lányt, hiszen a telefonjában is csak az van, hogy „az a lány”. Miért is ment bele ebbe a fura játékba. Mi lehet vele? Miért nem jelentkezik?
Három hét telt el ebben a bizonytalanságban. A lány meg se nézte az üzeneteket. A férfi már kezdte föladni, de azért a hajnal azzal kezdődött, hogy nézte a telefonját. Aztán azon a reggelen, meglátta, hogy el lett olvasva minden üzenete, és aztán jött az a mondat, amitől majd kiugrott a bőréből.
„11. 40-kor szállok le Ferihegyen. ” Aznapra mindent lemondott. Izgatottan készült a találkozásra. Amikor az érkezési csarnokban megállt, már szinte remegett az izgalomtól.
A legutolsó találkozásuk után még írt, beszéltek telefonon. Nagyon aranyos volt, és a férfiban akkor tisztult le az érzés, hogy szereti ezt a lányt, és őt akarja, egy életre szeretné maga mellett tudni.
A barátja, akit kijelölt, hogy az ő bármilyen akadályoztatása esetén értesíti a lányt, teljesen kikészült, mikor megtudta, milyen kalandba keveredett. Ha ismerné, ha látná, akkor biztos megértené őt.
Most itt van a teljes kétségbeesés határán, és . Hol keresse a lányt, hiszen a telefonjában is csak az van, hogy „az a lány”. Miért is ment bele ebbe a fura játékba. Mi lehet vele? Miért nem jelentkezik?
Három hét telt el ebben a bizonytalanságban. A lány meg se nézte az üzeneteket. A férfi már kezdte föladni, de azért a hajnal azzal kezdődött, hogy nézte a telefonját. Aztán azon a reggelen, meglátta, hogy el lett olvasva minden üzenete, és aztán jött az a mondat, amitől majd kiugrott a bőréből.
„11. 40-kor szállok le Ferihegyen. ” Aznapra mindent lemondott. Izgatottan készült a találkozásra. Amikor az érkezési csarnokban megállt, már szinte remegett az izgalomtól.
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes, 5 oldalas történet? És a több, mint tízezer másik?
VIP-tagsági váltásához válassz az alábbi csomagok közül!
Próbaidős
40 nap
960 Ft
Ezt választom!
telefonhívással
Kezdő
120 nap
2000 Ft
*/5.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
1 hónap
1 hónap
Haladó
180 nap
2760 Ft
*/7.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
2 hónap
2 hónap
A legjobb ár/érték arány!
Profi
365 nap
5380 Ft
*/14€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
4+ hónap
4+ hónap
* 384 EUR/HUF árfolyammal számolva
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Összességében jó lett.
Itt a vége? Végleg?
Mondjuk az elején, elsősorban arra, hogy ne hagyjon abba semmit soha! 😀
Bár nyilvánvalóan csak irigykedek, hogy én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni, csak pongyola módra. :P Emiatt „bosszúból" már ki is tettem egy blogba! 😀
Ha egy történetet írunk, akkor lehet olyan, hogy egy hangulatot akarunk rátenni a papírra. Ezek nem hosszú sztorik. Lehet olyan is, hogy be akarunk mutatni valamit. De ennek is van egy időbelisége, ami megszabja a hosszát. Lehet egy komplett ötlet megvalósítása, amit történetbe ágyazunk, de itt meg maga a megvalósulás szabja meg a keretet a sztorihoz, légyen bár egy komplett családregénybe ágyazva. Tehát ez is véges.
Ha azonban csak a bennünk felgyűlt és fel nem dolgozott érzésekről szól, akkor tényleg nem lehet abbahagyni. Azonban itt a saját belső fejlődésüket kell észrevenni. Minden véges, mindennek kora, határa, kerete van és ha a lezárás nem jön létre természetesen, akkor a forrásnál lesz a probléma. Tehát egy megoldatlan dolog az életünkben, ami nem hagy nyugodni. Ezeket hívjuk menekülőutaknak is. Amikor hiányzik valami az életünkből, amikor bennünk ragadt egy fájdalom, veszteség, kudarc. Amikor nem merünk magasabbra lépni, inkább maradunk ott, ahol nyüglődünk és ugyanazt a kört futjuk. Stb. Belül keresd az okot és ne kint akard megoldani. A túlzott ragaszkodás csak annyi, hogy nem a valóságban élünk.
Írástechnikailag: sokan írunk úgy, hogy valamit ki kell adni magunkból. Aztán ha tetszik és van rá igény, akkor ez motivál a folytatásra. De ott már látjuk és tudjuk a kereteit annak, amit folytatunk. Van egy történet, amit a megírt részek elé vagy után teszünk és ez szervesen illeszkedik a sztorihoz, vagy koncepcióhoz. Nem terjedhet csak úgy, fel kell építeni. Ha nem építjük fel, összeomlik. Nézz meg egy sikersorozatot. Matek. Ok és okozat és határok. A csavarok az agymunka, a hangulat és a megvalósítás, a kidolgozottság tehetség kérdése. De van végük, mert elfogy a konfliktus, megoldódik. A szereplők kifáradnak, ahogy az emberek is, ha nem tudnak lezárni valamit. Unalmassá, érdektelenné válnak és senkit sem érdekel már a sorsuk, a velük való történés. Azért, mert azt is unjuk, aki folyton sajnáltatja magát. Egy empatikus ember legalább az elején odafigyel a problémára, de amikor huszadjára hallja, akkor már belefárad, mert azt látja az illetőnél (a karakternél), hogy nem tesz semmit a megoldásért. És ez a történetek halála is. Valami van, meg kell oldani es ennek a megoldása a sztori. Ha csak lebegünk a hangulatban, akkor kiéget. Szóval az elengedés tudatossá kell, hogy váljon az írásban éppen úgy, ahogy a valóságban az életünkben is. A búcsú a része mindennek. Akkor mi zártunk le, nem a semmit lebegtetjük, végtelen hosszan. Aztán jöhet az új, a másik, a levont következtetések után a tanultak beépítése. Vagy van egy átmeneti időszak, amikor beépítjük az új ismereteket. Aztán tudunk újba kezdeni. A normál életünkben ez a feldolgozás ideje. Amikor egy kapcsolat után nem akarunk még újat. Ha hibásan építjük be, ha tévesen dolgoztuk fel a tapasztalatot, tehát negatív következtetéseket vontunk le a velünk történt eseményekből, akkor lesz az, hogy minden pasi/nő/bárki szemét és mi áldozatok vagyunk. Itt fordul a sorsunk. Itt megy a karakter is tévútra és lesz belőle emberi lény az írásban. Sajnos a valóságban meg éppen szívni fogunk… De ha képesek vagyunk reálisan értékelni és nem csak a megszokott környezetünk, esetleg tanácsadóink szavára hallgatni - azaz túllépni magunkon -, akkor képesek leszünk szintetizálni és kívülről ránézni önmagunkra, vagy a karakterre. Így lesz belőle írás. És így lesz olyan életünk, amit egy jó történetből irigylünk.
Az események közti időbeliségről és ennek elviseléséről, meg hogy jön ez ki egy regényben, nem írok. Ez így is egy kompletten feldolgozható anyag.
Nyilván nem muszáj a komplett sztorit látnom, hanem elégséges a vázlat, így még véletlenül se fogok kísértésbe esni, hogy plágiumot kövessek el. 😀 Bár egyébként sem... De ezt te nem tudhatod, ugye, viszont itt, mindenki rájönne, ha olyat tennék. Megszoktak tőlem egyfajta stílust és ha másképp írnék, talán el se hinnék, hogy az én vagyok.
A lényeg: elég a történet magva ahhoz, hogy befejezést találjunk neki.
Mostanában valahogy minden sztorim ekképp fejeződhet be.
De viccet félretéve... Mindig lehet találni egy olyat, amikor valami jó, avagy rossz vége lesz a dolognak, a történetnek. A valóságban is minden véges, még az űr és az idő is, amit pedig végtelennek gondolunk. Kivéve persze az olyan rekurzív folyamatokat, amik önmagukban végződnek, de az élet – bármennyire is hisszük, hogy néha ismétli önmagát – sohasem ilyen. Van születés és a vége mindig halál. Az is az élet része! De annak az a vége. Van egy olyan mondás (közhely), hogy „minden jónak vége szakad egyszer". Ilyen egyszerű.
A történetekben az a jó dolog, hogy mi mondhatjuk meg, jó, avagy rossz véget szánunk neki, habár ennek megítélése is erősen szubjektív. Ami nekem jó, lehet, hogy másnak rossz, és ez fordítva is lehet igaz. Sajnos az életben nem mindig van erre lehetőségünk, bár sok múlik rajtunk, de néha mégse tehetünk semmit.
Ó, elkalandoztam... De egy befejezéshez elegendő mindig arra gondolni, hogy minden folyamatnak van eleje és vége is. A terhességnek a szülés vet véget, az életnek a halál...
Ha bármikor megakadsz és szeretnél befejezni egy sztorit, erre gondolva könnyű megtenni. Ha a szívedhez nőttek a szereplők, vagy csak a főszerepelő, akkor boldog véget szánsz neki, de lehet másképp is.
Ha bármikor elakadsz egy ilyen „apróságon", kérdezz rám nyugodtan privátban (email), biztosan tudok minimum kétféle ötletet adni. 😀
Nekem így is tetszett, mert frappánsra sikerült olyan lelki vívódás leírása, aminek a megfogalmazása nem könnyű dolog. Na meg, ötletes is volt.