Öcsi 1. rész

Érettségi szünet előtti vasárnap hajnalban éppen önsajnálatomban pityeregtem. Anya elment dolgozni, öcsi meg ment ki, szokásosan mindent meglökve. Mellém bújt az ágyba.

– Mit siratod az egereket? Összevesztetek? – kérdezte.

– Kidobtam... Összefeküdt az osztálytársaddal.

A szünetből következtettem, pörög nála a winyó.

– Tuti a bögyöskével... Katival.

– Azzal.

– Ne rinyálj, nem lesz hosszú életű.

– Engem ugyan nem érdekel...

– Akkor mit rísz? – kérdezte.

– Azé’... Azé’...

– Annyi pasi van azon a kispöcsűn kívül.

– Oké, de miért pont azzal? És mi az, hogy kispöcsű?

Na, erre öcsi felkönyökölt, és dőlt belőle a szó.

– Van közös tesink, zuhanyozunk, látunk dolgokat. A bögyöske meg rámászik minden végzősre. Faszvadász. Megvan a trófea, és mehet a bika kilövésre. És miért pont ő? Hát anyukám, azokért a csöcsökért minden pasi odáig meg vissza van. Tiéd... – húzta le a takarót rólam. Mivel mióta egyedül fekhetek le, pucéran alszom, így öcsi a mellemet bámulta. Visszarántottam a takarót.

– Mi van, csak titokba bámulhatom? Hát a tiéd is szép, formás, de liliputi az ő dinnyéihez képest. Bolondulunk érte, még akkor is, ha már most csüngős, puha...

Hirtelen megfogta a mellem. Kapott egy pofont.

– Na ezek kemények!

– Húzzá’ innen, mit képzelsz! – keltem ki magamból pimaszsága miatt, hatástalanul.

– Kemények és szabályosak a barna foltjaid is rajta, meg nincs rajta szőr.

Tátva maradt a szám.

– Honnan tudod, hogy neki milyen?

– Ötszázért egy percig nézheted, kétezerért meg is foghatod.

– Ne kamuzz! – intettem, mert tudtam, sokat füllent.

– Ne hidd el, próbáld ki! Azt a ribit nem érdekli fiú vagy lány. Perkázod a lét, és a biosz szertárban az összegnek megfelelően csinálhatod.

– Ha-ha! Álmodik a nyomor.

– Akkor ne hidd el. Emlékszel, mikor a múltkor kértem kétszáz forintot? Na, arra kellett.

Csak pislogtam.

– Na, mik ki nem derülnek a kis porbafingóról.

– Ha tudnád...

– Mit kéne tudnom, Casanova?

– Hány nő volt már meg...

Jóízűen nevettem fel, arra jó volt a dumája, hogy eltereljem a gondolataim.

– Hány? – kérdeztem még mindig nevetve.

– Tuti közel száz. – Én már a hasam fogtam, úgy kacagtam, de ő folytatta. – Köztük anya is.