Karo 2. fejezet - 3. rész

Másnap reggel Karo ébresztett fel. Már irodai ruhában volt, és csak odahajolt hozzám, hogy adjon egy puszit.
– Jó reggelt, Markus!
Megdörzsöltem a szemem, nyújtózkodtam: – Jó reggelt, drágám!
Éppen indulni készült, de visszafordult, és adott nekem két kulcsot.
– Mik ezek a kulcsok? – kérdeztem.
– A bejárati ajtó és a lakás – válaszolta szűkszavúan.
Elmosolyodtam, ránéztem és megkérdeztem: – Ma találkozunk?
– Ma sokáig leszek – mondta –, írok neked, ha hazaérek.
– Oké, ne hajtsd magad a munkahelyen – búcsúztam tőle, és ezúttal elment, becsukta maga mögött a lakás ajtaját.
Úgy döntöttem, én is felkelek, lezuhanyoztam, és bezártam magam mögött a lakást, mielőtt elindultam dolgozni. Elgondolkodva méregettem a kezemben lévő kulcsokat. Katherina eléggé céltudatosnak tűnt, amikor odaadta nekem a lakása kulcsait. Becsúsztattam a nadrágzsebembe azokat, és elindultam lefelé a lépcsőn a kocsimhoz.
Az irodában azonban nem éreztem motivációt a munkára. Unottan végigkattintottam a programokat, majd úgy döntöttem, hogy felhasználom a túlóráimat, és lecsúsztatom a napot. Az volt az ötletem, hogy elmegyek vásárolni, és este a hazaérkező Katherinát vacsorával lepem meg.
Bevásárlószatyrokkal a hónom alatt álltam délután a lakása előtt, és azzal a kulccsal nyitottam ki az ajtót, amit reggel adott. A konyha elé tettem a holmikat, és körülnéztem a lakásban.
A függönyök be voltak húzva, a lakás félhomályba merült, és nem emlékeztem arra, hogy reggel így hagytam volna. Tovább mentem a nappaliba, ahol Katherina ágya állt, és először megijedtem.
A nappali közepén egy nő állt, aki csak fűzőt viselt. Keze megbilincselve, és egy kötéllel rögzítve a feje felett. A kötél átment a mennyezeten lévő kampón, és a másik végét a falon lévő radiátorhoz csomózták. Már korábban feltűnt a kampó, azonban ilyesmire nem gondoltam. A nő testét tetoválások borították, szemét bekötötték, kék haja pedig lehorgasztott feje két oldalán lógott.
– Végre visszatértél – szólt alázatosan a nő –, attól féltem, hogy órákig itt hagysz.
A fűző csak alátámasztotta dús mellét, anélkül, hogy takarná azt. A segge és a pinája meztelenül tárult elém.
– Nem Katherina vagyok – feleltem szórakozottan –, és nem egészen értem, hogy mi folyik itt!
A nő ijedten kapta fel a fejét, de a bekötött szeme miatt nem láthatott engem. Most felismertem őt. Marion volt, Katherina szomszédja, akinek odaadtam a fondükészletet.