A kóró 2. rész

Másnap reggel vidáman ébredtem fel, Apa karjaiban. Ügyesen kiszabadítottam magam, gyorsan lezuhanyoztam csak a hálóingemet vettem vissza magamra és kiosontam a konyhába. Készítettem reggelit, meg kávét. Valahogy, mintha sokkal szebb lett volna a világ. Kicsit megsimogattam a melleimet, és a puncimat is úgy ruhán keresztül. Csodás érzés volt. Felnőtt vagyok! Sőt, Apa hatalmas farka is belém fért! Majd kiugrottam a bőrömből.
Szombat volt, nem kellett sehova sietnünk. Kicsit gondosabban terítettem, mint szoktam. Mikor a tojásrántotta is elkészült, bementem Apához. Odaültem az ágy szélére és gyönyörködtem benne, majd finoman puszilgatni kezdtem a vállát majd az arcát. Még ki sem nyitotta a szemét, magához húzott és megcsókolt. Ha lehet, még boldogabb lettem. Még félálomban is rám vágyik. Félelmetes változáson estek át az érzéseim. A kóróból királylány lettem. Aki fontos, aki kell, aki szép, aki jó. Hálásan csókoltam vissza Apát és a fülébe súgtam:
– Elhűl a reggeli!
– Na, jó – dörmögte és kiszállt az ágyból, még meztelenül. Nagyon tetszett, hogy meredezett a férfiassága. Megkereste alsóját, felvette és kézen fogott.
– Na, akkor menjünk! – és elindult maga után húzva engem is.
Leültünk az asztalhoz, ahogy szoktunk, egymással szemben. Apa rám nézett, szemében csillogás volt.
– Gyönyörű vagy, Babácskám! – bókolt. Én csak elpirultam és kicsit zavarba jöttem, de nem éreztem érdemtelennek a bókot. Úgy is éreztem magam. Zavartan szedtem Apának, meg magamnak is. Kicsit megilletődötten szólaltam meg:
– Apa, ugye tudod, hogy nekem semmi tapasztalatom ezekben a dolgokban... – picit zavartan elhallgattam, majd folytattam – ugye segítesz nekem?... Én az asszonyod akarok lenni... és szeretném, ha jó asszonyod lehetnék!
Apa hallgatott. Mintha zavarban lett volna.
– Babácskám! Az élet nem erről szól... nem lehet gyerekünk... mindig rejtőzködnünk kell... akár börtönbe is kerülhetünk ezért... -
Nem vártam meg, hogy folytassa:
– Igen, tudom. Lehet akármi is, de engem nem érdekel. Olyan boldoggá tettél, hogy azt elmondani nem tudom. Képzeld, még reggel szépnek is éreztem magam, ami eddig még soha nem fordult elő... és szépnek láttam az életet is! Ezt akarod elvenni tőlem??? Hát neked nem volt jó??? Tényleg nem is kellek neked? – hadartam szinte egy szuszra és sírva fakadtam.
Apa bánatos arccal nézett maga elé, majd felállt a székéből és odajött hozzám. A hajamat simogatta.