ÁPR.
29.
2024
Harmincegy évesen lettem nyomorék, sajnos nem testi, annál sokkal rosszabb, lelki nyomorék.
Az anyósom, a feleségem és az akkor kilenc éves kislányom a járdán sétálva, pár méterre az úttól egy durrdefektes, irányíthatatlanná vált teherautó alá kerültek a járdán. A hivatalos rendőrségi jegyzőkönyvben leírták, hogy a két nő az élettel összeférhetetlen sérüléseket szenvedett, míg Viki lányomat kórházba vitték. Kezdetben volt a remény, hogy majd mankóval járni tud a szétroncsolt csontokkal, de ez remény maradt csak. A 4 hónap kórházban töltött ideje alatt én többször is az öngyilkosságba szerettem volna menekülni, de tudtam, hogy neki szüksége lesz rám. Elintéztem, hogy otthonról...
– Gyönyörű vagy – mondta Zsolt, miközben megkötözött barátnője előtt guggolva kattintott egyet fényképezőgépével.
Cintia félmeztelenül, hátraközött kézzel, miniszoknyában térdelt a padlón. Mellbimbói barátja felé meredeztek, míg fekete harangszoknyája bársonyosan simult finom bőréhez. Félhosszú, barna haja a szemébe lógott.
– Csodálatos fotók lesznek – jelentette ki a fiatal fiú, aki aktfotózásból élt, s ez volt az első alkalom, hogy barátnőjét fotózta. Eddig nem akarta közsszemlére tenni Cinti testét, nem akarta, hogy idegenek élvezkedjenek rajta, de közben tudta, hogy baromi jól néz ki, s nagyszerű fotók készülnének a barátnőjéről. Bár a lányt kissé győzködni kellett, végül beadta...
A csengő kellemes dallammal szól, pár perccel később, mint a megbeszéltek szerint kellett volna, de ebben semmi meglepő nincs a számomra. Szofi csak így tudott ide érni, és pont. Ennyi. Nem a pontosságáról híres, de ezt sosem szoktam felróni neki. A lényegesebb, hogy végül csak ide ért. Feloldom a kapu zárját, majd elé indulok. Még alig jutott túl a kapun, mikor odaérek hozzá.
– Szia! – köszöntöm, és két puszit nyomok az arcára. A szokásos kényszeredettséggel viszonozza, de talán a szokottnál is idegesebben. Magam elé tessékelem, és feszes fenekét bámulva bekísérem a házba. Leülünk a nappaliban két, egymással szemben lévő fotelba. Lábait egymás mellé helyezi, de egyik lába szinte...
Noémi a barátnőm, apja pár éve lett özvegy. Özvegy, de sármos kinézetű, és szomorú, mert nem tudott megvigasztalódni kedvese elvesztése óta.
Noémivel beszélgetve ez is szóba kerül.
– Talán nem is úgy van, ahogy hiszed. Lali mindig olyan életvidám. Mi van, ha egyszerűen csak nem szereti a szexet? Talán soha nem is szerette, csak anyudat – jegyzem meg, mire Nojci szeme elkerekedik, de hallgat.
– Csak azt ne mondd, hogy te meg ő... – állok meg elharapva a folytatást, mert bár eszembe jutott első pillanatban, hogy talán barátnőm első kézből szerezte apjáról az infót, miszerint a dögös pasi imád szexelni, de aztán rájöttem, hogy ez semmiképpen nem lehet. Azt elárulták volna apró...
Kertvárosi lakóparkban élünk hárman. Férjem két éve – negyvenöt évesen – az egyik autógyár fejlesztőmérnöke lett. Ezáltal többet van a német anyacégnél, mint itthon. Lányom tíz éves múlt, elit iskolába jár, a nyarat pedig a Budapesten élő szüleimnél tölti, szabadabban, nagylányosan. Így én – harmincöt évesen – könyvelő vállalkozóként pár kft-t, boltot, egyéni vállalkozót könyvelek, pont annyit keresek, ami a saját költésemet fedezi. Férjem fizetéséből még félre is tudunk tenni.
A házat három éve vettük. Tetőtér-beépítéses, ami a lányom birodalma. Mi apával lent vagyunk, és ott van a nappalin és a hálón kívül még két vendégszoba. Tágasan elvagyunk. Hátul ikergarázs és egy nagy pince...
Az elkövetkező napokban nem esett szó a történtekről. Férjem – Lajos – pénteken ügyeletes volt. Egy utolsó korona próba után, már lezuhanyozva, az ágyban készülődtem az alváshoz, amikor csengettek. Hosszasan, kitartóan, szinte egyfolytában...
Bori
A kukucskálón kinézve Kitti egyszál pólóban, kezében egy bontott pezsgősüveggel állt az ajtó előtt.
– Elég már, hé! Halkabban! Még felvered a környéket! – Szóltam rá, talán erélyesebben, mint kellett volna.
– Neked is szia! Zoli valami konferenciára hivatkozva elment a hétvégére még reggel. Láttam, hogy egyedül vacsizol, így gondoltam átjövök pezsgőzni, dumcsizni, meg végre egy régi vágyam kipróbálni, hogy milyen is...
– Menjünk – mondta Alexa, de a két nagydarab srác és a férfi körbevett minket.
– Nem mentek sehova, amíg nem veszitek meg az autót – a férfi határozott hangja és kiállása megfélemlített bennünket, s amúgy is: a romos telepen, az omladozó házak között nem várhattunk segítséget; Flávión és a két srácon, esetleg néhány haverjukon kívül senki nem lakott a környéken. Rossz ötlet volt megbízni bennük, s betérni a helyre.
Szívem a torkomban dobogott, de Alexa sem volt ezzel másként. Barátnőmre tekintettem, aki látszólag nyugodtan viselte az eseményeket. A fenyegető helyzetből nem igazán láttam más kiutat, minthogy engedünk Fláviónak. Igazi bűnözőalkat volt; hatalmas, tetovált fickó fehér...
Az élet 44 éves koromig kegyetlen volt hozzám. Apám egy alkoholista állat volt. Ha ivott azért vert minket, ha nem volt rá pénze azért. Engem asztalosnak taníttatott anyám aki szakmunkás vizsgám után pár hónappal öngyilkos lett. Apám a nagyszülői házat elitta és valahol névtelenül lehet eltemetve. Utolsó infóm róla, hogy egy hajléktalan szállóról vitték máj problémával kórházba, de onnan iratai nélkül megszökött.
Én egy takaros menyecskét vettem feleségül. Éjt nappallá maszekoltam albérletbe és mire egy kis házra összegyűlt volna pénzünk a kapcsolatunk elhidegült, nem tudtam teherbe ejteni, így a pénzt megfelezve 12 év házasság után elváltunk békében. Azóta sincs gyereke, az anyját...
