Éjjeli visszhang

Péntek éjjel van. Már mindenki otthon alszik, vagy a tévé előtt ülve piheni ki a nap fáradalmait és boldogan gondol arra, hogy végre itt a hétvége.
Mindenhol sötétség, csak abban az egy üveg irodaházban világít a lámpa. Bár, ott is csak kettő. Ilyenkor éjjel, olyan kihalt ez az irodaház, a nyüzsgő nappalokhoz képest. Talán kissé rémisztő is.
A vállalat főnöke kényelmesen üldögél bőr karosszékében, az íróasztala mögött. Furcsa, tőle nem megszokott mozdulatokkal válogatja, nézegeti az előtte fekvő papírokat. Néha – néha lepillant a földszintre, és eszébe jut, mekkora szerencse, hogy annak idején az egész irodaházat üvegből csináltatta meg. Így kényelmesen ellátott mindenhová, kőfalak csak itt – ott akadályozták meg a dolgozók fürkészésében.
Egyszer csak a kihalt irodaház csendjét női tűsarkak léptei verték fel. Ahogy a tűsarkak tulajdonosa kecsesen haladt egyre feljebb lépcsőn, léptei visszaverődtek az üvegfalakról. A vállalatigazgató ajtaján kopogás hallatszott. Az igazgató nem nézett fel papírjai kémleléséből, csak ennyit mondott: – Szabad.
Miután e szó elhagyta a száját, alig észrevehetően egy kaján vigyor suhant át arcán.
– Jó estét Kellner úr! – A hang tulajdonosa egy gyönyörű, hosszú barna hajú, huszonéves, fiatal nő volt. Rövid fekete szoknyát, gombos, rövid ujjú, feszes, fehér blúzt, és fekete magassarkú cipőt viselt. Harisnya nem volt rajta.
– Jó estét! Kedves Tímea, már annyiszor kértem, hogy a keresztnevemen szólítson!
– Rendben, Attila.
– Megtenné, hogy nyitva hagyja az ajtót? Nagyon meleg van, és a légkondi is elromlott. – Tímea óvatosan kinyitotta az ajtót, majd Attila íróasztalához sétált.
– Nagyra értékelem, hogy hajlandó volt éjszakába nyúlóan itt maradni túlórázni. Arra gondoltam, még egy pár ilyen kedvesség öntől, és előléptetem osztályvezetővé.
– Ezt komolyan mondja? El se tudja képzelni mennyire örülök!
– Megtenné, hogy a konferenciaasztalról lepakolja az ottmaradt dossziékat?
– Hogyne.
– Én addig becsukom az ajtót. – Attila szép lassan az ajtóhoz sétált, becsukta, majd kártyáját észrevétlenül becsúsztatta az önműködő zárba. A kártya miatt, csakis Attila tudta nyitni – zárni irodája ajtaját.

Attila a konferenciaasztalhoz sétált, és megállt szorosan Tímea mögött. Jobb kezét Tímea derekára tette, aki, kissé összerándult, elvégre nem számított erre az érintésre. Attila Tímea fülébe susogta:
– Kezdhetné mondjuk most az előléptetéséhez vezető kedvességeket...