A+ A-

Önbíráskodás

Az ernyedt testből meredező méretes halmok világosbarna angórapulóverbe és szűk melltartóba csomagolva lágyan hullámzottak az eszméletlen lány lélegzetvételeire. Teljesen be voltam szarva, még a nő szépsége sem fogott meg, csak az okozott némi megnyugvást, hogy életben maradt. Bármilyen bűnt is követett el ellenem, halált azért mégsem érdemelt.

Idegesen néztem az erdészlak deszkákból ácsolt, szalmazsákkal bélelt ágyán ájultan fekvő ellenségemre. Másfél évet ültem miatta egy kibaszott börtönben, és most, hogy tisztázhattam volna az ártatlanságomat, még nagyobb bajba sodort a balszerencse.

Ismertem őt gyerekkorom óta, egyszerre jártunk óvodába, iskolába, még a főiskolás éveket is egymás mellett húztuk le, de ő túl szép volt, hogy az iránta táplált rajongásomat észrevegye, és egyébként is legyeskedtek körülötte éppen elegen tőlem sokkal vagányabb egyedek. Nemigen vett soha észre, vagy ha mégis, csak kinevetett és félvállról kezelt. Tudta jól, miként kell sáfárkodni a kirívóan szexi nőiességével, én meg megtanultam, hogyan nyomjam el magamban az ismétlődően előtörő érzelmeimet.

Az iskolásévek után azt hittem, megszabadulok tőle. Ha nem látom többé, nem nyomaszt majd a lelki teher, de a sors nem engedte messzire, ugyanabban a helyi kórházban kaptunk állást mindketten. Ő anesztes, én gyógyszerész lettem, és természetesen gondoskodott róla, hogy el ne felejthessem, mint annyi éven keresztül a suliban, itt is jött álandóan a ravasz kis kéréseivel. Hol gyógyszer kellett, hol falazni, mert lelépett munkaidőben, hol csak egy-egy, a gengszter barátjával történt veszekedés után egyszerűen kisírta magát a vállamon, holott érezhette, az mennyire fáj nekem. Kár lenne tagadni, nagyon is szerettem, ő pedig folyamatosan visszaélt a helyzetével.

Hogy miért is feküdt ott, abban az egyetlen helységből álló faházban, ami egy lelakott putrira emlékeztetett? Mert ijedtemben ide cipeltem, pedig egészen mások voltak a terveim. Szabadulásom után a városban folyton magamon éreztem az emberek elítélő pillantásait, és ide menekültem, egy régi barátomtól kaptam kulcsot a kis kalyibához. Ez lett a második otthonom, itt legalább megnyugtatott a hely csendessége, rajtam kívül nem járt arra a kutya sem.

Szabadidőmben nyomozni kezdtem, ki rabolhatta ki a gyógyszerraktárat, aztán a segítség onnan érkezett, ahonnan végképpen nem vártam. Egy bizonyos személy megkért, nézzek Vilma körmére, azzal talán magamon is segítek, mert a betörés után a lány bűnöző barátja árult illegálisan tablettákat. Ennek a személynek az állítása szerint azóta is mennek a nemkívánatos üzletek, és ezt megelőzendő, sürgetett, hogy minél hamarabb tegyem meg, telepedjek rá az eltévelyedett bárányra, hátha azzal még nagyobb bajokat akadályozhatok meg.

No igen, a lány, aki a tárgyaláson nem került képbe, most itt feküdt előttem. Még neki állt feljebb, amikor reggel részegen hazafelé botorkálva elment mellettem, és meg mertem kérdezni tőle, mi volt a betörésben a szerepe. Előbb csak le akart rázni, aztán ordítozott, és mivel nem tágítottam, megpróbált a magas plattformos cipőjével tökönrúgni. Úgy esett hanyatt, ahogy az a nagy könyveben meg van írva, és azon mód el is vesztette az eszméletét, a rémület pedig idióta cselekedetekre késztetett, hiába nem éreztem felelősnek magam a történetben. Mi van, ha nagyobb a baj? Visszakerülök a börtönbe, ráadásul sokkal hosszabb időre, mint amennyit az előző büntetésből elengedtek. Furcsán viselkedik az ember vészhelyzetben. A lényeg, hogy ijedtemben betuszkoltam az autómba a tehetetlen testet, és ide hoztam, az erdő közepére.

Százezerszer is lázasan végiggondoltam a lehetőségeimet, de egyfolytában csak arra jutottam, nekem kell kézbe venni az ügyet. Csak egy vallomás kellett, egy kiinduló pont, amivel mehetek a rendőrségre jogorvoslatért, és ennek a kulcsa most éppen ott ébredezett a foltos takaróval borított, hevenyészett faágy közepén.

Vilma volt számomra az eszményi nő, pillanatnyilag azonban gyűlöltem, legalábbis a harag nem engedett tiszta fejjel gondolkodni. Fenékig érő, természetes vörös, és lehetetlen dús sörénye mit sem változott a hosszú évek alatt, ez volt az ő igazi szexepilje. Az arca bájos, keskeny, a bőre fakó, a karján és az arcán millió, halovány szeplővel, mint egy igazi ír hölgy, aki a történelem folytán valahogy idetévedt, vagy Ariel a Disney hercegnő, csak uszonyok nélkül, élőben. Világosbarna szivárványhártyái mindig szende és ártatlan képet kölcsönöztek az egyébként vagány és céltudatos lány kinézetének. Hát persze, hogy volt mivel a fiúk fejét elcsavarni.

Öltözködni is szeretett. Előbb, amíg élt apuka, utána a gondosan megválogatott barátok biztosították hozzá a megfelelő hátteret, bár ez mit sem ért volna, ha nincs a nőnek igazán kifinomult ízlése. Most is, a párducmintás műszőrme kabát és a hozzá illő, hasonszőrű cipője adták az alapot, a testhezálló farmer meg csak kiegészítette, vagyis inkább kihangsúlyozta a tökéletes alakot, a hosszú combokat, a kerek feneket. Nem csoda, hogy már kicsi koromban beleszerettem annak ellenére, hogy a természete miatt sosem kerülhettem hozzá igazán közel.

A tűz hangosan pattogott a kicsi kandallóban, pont olyan sűrűn, mint amilyen sűrűn a különböző gondolatok cikáztak a fejemben. Mit csináljak a nővel? El kellene vinnem valahová, és hagyni a fenébe az egészet. De mi van akkor, ha elmegy a rendőrségre? Ugyan kinek is hisznek? A bokámat még jobban megüthetem. Csak tanakodtam tovább kétségbeesetten, én izzadtam idegesen, míg Vilma a részegségét pihente ki a kellemesen befűtött faház idilli melegében.

Ébredezett. Ültem az ágy mellett egy ezeréves faszéken, és néztem a cserepesre száradt, ciklámenre festett ajkait. Máskor gyönyörködtem volna a szájszéleit nyaldosó nyelvében, de most az ébredése csak még jobban megrémített. Szembe kellett néznem vele, akármi is lesz!

- Ideje, hogy magadhoz tértél. - Igyekeztem hangsúlyozni a fölényességem, másrészt had érezze, mennyire elítélem a részegséget.
- Hova hoztál baszdmeg? - csattant fel gyorsan körülnézve, konstatálta a szegényes faépület szánalmas berendezésének látványát, a kábulata hirtelen szállt el.
- Olyan helyre, ahol kettesben megbeszélhetjük a dolgokat. Akarok egy nyilatkozatot, amiben szépen elregéled, hogy milyen szereped volt a betörésben, innen meg úgysem mehetsz sehová, amíg nem kapom meg.
- Fordulj fel! - pattant le az ágyról a csodaszép haját hátracsapva. Szemeivel a leopárdmintás kabátját, meg a menekülési utat kereste. Még idejében álltam elé, hogy az egyetlen, ajtó mögötti fogashoz elzárjam az útját. Arra nem vetemedett, hogy erőszakosan próbálja átverekedni magát a személyemen. Nem sokkal volt alacsonyabb, mondjuk ezt a cipőnek köszönhette, de súlyban bizony alig ütötte meg az ötvenet. Esélytelen lett volna velem szemben. Megállt egészen közel, hogy a meleg leheletét az arcomon éreztem.
- Engedj el, akkor nem csinálok ebből a tévedésből ügyet! - állt a sarkára, még el is bizonytalanított valamelyest.
- Nem tehetem, ültem már miattad másfél évet, tisztára akarom mosni magam! - álltam rendületlen. Erősen koncentráltam a zöldes beütésű, de világosbarna szemeire, hátha abból kiolvashatom, készül-e valami meglepetésre. A kis helységben vajmi kevés lehetősége maradt.

- Takarodj előlem! - kezdett toporzékolni, de a fizikai kontaktust hanyagolta, csak a cipősarkai kopogtak egyre sűrűbben, ahogy az indulat elhatalmasodott a szép női testen.
- Nem megyek sehova, amúgy meg nézz csak ki az ablakon, a hó szakad, a legközelebbi település meg majd tíz kilóméterre van. Nincs hova menned, és nincs kitől segítséget kérned. Jobb, ha a seggeden maradsz, és makogsz valamit, te kis undorító boszorka! - emelkedett meg bennem is az adrenalin. Még bíztam abban, hogy az ijedtség hatására mégiscsak dalolni fog a ketrecbe zárt pacsirta.
- Úgysem mondok semmit, egy szót sem tudsz kihúzni belőlem, de hogy ezt megbánod még, arra akár mérget is vehetsz, faszfej! - fordult el, majd hirtelen mozdulattal megpróbált megkerülni, ami ugye a tízen egynéhány centis cipőkön nehezen ment.

Megkezdődött az ádáz küzdelem. Vilma arca eltorzult, elszántan igyekezett félrelökni, és hiába érezte, hogy szinte lehetetlen, mégis harcolt kitartóan. Nem engedhettem, most már nem. Elég nagy bajba sodortam már addig is magam, csak előre menekülhettem, és ha nem segítettek a szavak, bíztam a félelemkeltésben. Szorosan csuklón ragadtam, lenyomtam az ágyra, vegye tudomásul, hogy én vagyok az erősebb. A lánynak viszont pont ez adott erőt a kilátástalan küzdelemre. Lihegett, remegett, szitkozódott, de küzdött erőnek erejével. Csak nagy sokára engedett, erősen lihegve úgy tett, mintha beletörődne a vereségbe.
- Figyelj, mondtam, hogy nem csinálok ügyet belőle, csak engedj el. - kezdett hízelkedésbe, az ártatlan női hangszín meg is érintett, elvonultam a helység másik végébe.
- Nem tehetem, egy utolsó söpredék bűnöző vagyok az emberek szemében, szükségem van a vallomásodra, tisztázni akarom magam. Tudom, hogy nem te voltál személyesen, de akkor is érintett vagy a gyógyszerraktár kirablásában. - hatni akartam a lelkére, hátha erőszak nélkül is megoldhatjuk a gondokat.
- Kinyalhatod a seggem, nem mondok semmit, nem is tudom, mit szeretnél hallani! - torzult el ismét az arca dühében, majd újabb rohamra indult az ajtó felé.

- Figyelj, nekem kell a vallomásod, és innen el nem mész, amíg ki nem köhögsz valami használhatót. Ne akard, hogy erőszakos legyek, tudok durva is lenni, ha akarok! - cipeltem vissza az ágyra másodszor, de mit sem ért, újból és újból megpróbált menekülni. A sokadik alakalom után meguntam a birkózást, valakinek az ott felejtett zacskónyi műanyag gyorskötőjéből felhasználva kettőt odakötöztem az egyik kezét az ágy ablak felőli sarkához.
- Dögölj meg, te szemét geci! - ordítozta, elkezdett rúgkapálni, ezért a saját biztonságom érdekében meg kellett kötöznöm a másik kezét is, aztán a bordáimat féltve sorra kerültek a lábai. Nem mondom, hogy örömömre szolgált, ahogyan az ágy négy sarkához feszítve vonaglott és próbált szabadulni.
- Ezt még megbánod, megdöglessz! Érted? Megdöglessz, ha nem engedsz el rögtön, te fasszopó! - sziszegte.

- Na elég a mókából! Mint látod, nincs semmi esélyed, elkezdhetnél már mesélni! Tudom, hogy a pasid árulta a lopott gyógyszereket, engem csak az érdekel, a raktárat hogyan rámolhatta ki, neked mi volt abban a szereped. - próbáltam türelmes maradni, mellé ültem az ágy szélére.
Válaszul persze nem azt kaptam, amit akartam, hanem egy jókora csulát köpött a szemeim közé minden erejét beleadva a lendületbe. A düh elvette az eszem.
- Tudod, ez egy igazán jó hely. Ha megöllek, itt soha, senki nem fog keresni. Eláslak a fák között, és mindenki elfelejt! - emeltem meg a hangomat, és hogy ne lássa rajtam, a saját szavaimtól mennyire megrémülök, az ajtóhoz mentem, és csak álltam a lánynak háttal hosszú másodpercekig, tanulmányoztam Vilma szőrmekabátjának kicsiny leopárdfoltjait.

- Úgy sem mered, te szemét! Mindig is gyenge voltál az ilyesmihez, nincs benned elég erő és elszántság, egy gyáva nyúl voltál mindig! - vágott vissza, bátran feleselt. Tényleg ennyire ismerne? Hirtelen ötlettel lekaptam a fogasról a kabátját, egy jól irányzott mozdulattal behajítottam a kandalló tüzébe. Két másodperccel később az már menthetetlenül égett sűrű, büdös füstöt eregetve. Vilma arcán először láttam a félelem jeleit, ahogy a kabátja után emelte a rémült szemeit, bár az inkább a kabát elvesztésének szólt nem a tőlem való ijedtségnek.

- Most erre miért volt szükség? - kérdezte úgy, mintha más gondja nem is lenne.
- Hogy felfogd végre és komolyan vegyél. Na, essünk túl rajta, kezdj el beszélni! - ültem vissza erőltetett nyugalommal a székbe.
- Nem tudok semmit. - színlelt közömbösséget.
- Ne akard, hogy ütnöm is kelljem, nem szeretnélek megkínozni, mielőtt megfojtalak, vagy agyonütlek! - ráztam meg az öklöm idegesen a levegőben, de a nő egyszerűen nem volt igazán megijedve.
- Le vagy szarva! - feleselt, elfordította a fejét és némán bámult ki az ablakon a sűrű hóesésre. Dacolt velem semmibe véve a fenyegetéseket.
A gondolatok összerakhatatlan foszlányokban tolakodtak egymás elé a képzeletemben. Idegesített a sikertelenség, és hiába vártam pozitív visszajelzésre, az bizony nem érkezett. Megütni? Na, azt biztosan nem! Elkezdtem járkálni a kicsi faházban, mint egy mérgezett egér a helyzetből kiutat keresve.

Teltek a percek, de a nyikorgó padlódeszkán kívül semmi sem zavarta a belső őrjöngésemet. Eszeveszett terv fogalmazódott meg a fejemben, visszamentem az ágyhoz, és a zsebkésemmel szép lassan nyiszálni kezdtem a lányról a farmernadrágot nagyon vigyázva, a bőrét meg ne sértsem.
- Mit csinálsz? Az isten szerelmére! - jajdult fel, próbált megmozdulni, de a gyorskötők nem engedtek.
- Meggondoltam magam, még nem öllek meg. Mielőtt meghalnál szexrabszolgát csinálok belőled! Tulajdonképpen azt csinálok veled, amit csak akarok, te meg sírhatsz, visíthatsz kedvedre, ha ez kellett! - örültem meg az arcán átsuhanó döbbenetnek. Még mindig reménykedtem, hogy megtörhetem, nem fajulnak el végzetesen az események. Azt tudtam csak, hogy semmi olyat nem teszek, amivel a lánynak igazán ártanék. Az a hülye, betegesen ragaszkodó szerelem amúgy sem engedte, hogy normális módon haragudjak is a nőre.

- Mit akarsz, te szerencsétlen? Azt hiszed, megijedek tőled? - hallatta a hangját kételkedőn, de a szemeit le nem vette volna a kés nyomán szabaddá váló lábszárairól, én meg szép lassan, had érlelődjön a felismerés Vilma fejében, vagdaltam tovább a testhezálló farmert. Jól látszott, fakó arcbőre mennyire elfehéredik, a pici szeplők nevetségesen rikítottak az orra hegyén, és végre felütötte a fejét a kétségbeesés szele. Már teljesen szabadok voltak a hosszú, vékonyan is formás combjai. Mindig is tetszettek azok a lábak, főleg, amikor fekete harisnyában billegette őket. Most azonban nem fogott meg, sokkal nagyobb fejtörést okozott, hogy milyen messzire mehetek el. Tartottam is egy kis szünetet, levettem a platformos cipőit és a meleg zoknijait, csak aztán tértem vissza a nadrág fennmaradó részére. Hatásvadász lassúsággal kezdtem a nadrágot kigombolni, minél kevesebbet kelljen a késsel hadonászni.

- Ezt nem teheted! - mondta sápadtan.
- Dehogynem! Simán megbaszhatlak, vagy ha ahhoz van kedvem, akkor megkúrom a szád, de bármit! Érted? Bármit megtehetek, ha bántani akarlak egyszerűen levizellek, hogy érezd mennyire megvetlek. - vágtam át a nadrág két oldalát a medencénél, és szét is hajtottam, rikító fehérségével kivillant a csipkebugyi. Annak sem kegyelmeztem, a két pánt könnyedén adta meg magát, és ki is húztam a lány alól a tangát, csak a nadrág maradt alatta, hülye fejemmel nem akartam, hogy a durva pokróc a fenekét szúrja. Gyönyörű, meztelen vénuszdombja hívogatóan kínálkozott érintésre az angórapulóver széle alatt. Lejjebb a terpesz miatt megnyílott puncija nyújtott mesés látványt, de amellett, hogy mennyire vágytam korábban erre, most inkább a félelmem nőtt egyre erősebben. Nem tudtam koncentrálni a rózsaszín szeméremajkakra és eszményi szépséggel domborodó szeméremtestre, csak bámultam hosszú másodpercekig réveteg tekintettel, aztán megint őrült fel- alá járkálásba kezdtem. Semmilyen elrettentés nem volt elég a nőnek.

- Nem tudok semmit, akármit is hiszel. - mondta csendesen. Ismét visszatért a hízelkedésre.
- Hiába tagadod, tudom, hogy volt valami szereped. Honnan tudta volna az a fasz, hogyan juthat be észrevétlen? És honnan voltak kulcsai, arról nem is beszélve, hogy a garázsunkba is mi alapján csempészett lopott gyógyszert bizonyítéknak ellenem? - csattantam fel ingerülten.
- Hagyjuk az egészet, engedj el! Még megbaszni sem mersz, akkor mit erőlteted ezt a nehézfiú szerepet? - vont kérdőre. A szemei sütöttek, szinte beleégtek a bőrömbe. Pont eléggé fájt, hogy gyávának tartott, ez vezetett oda, hogy tettem egy utolsó kísérletet.

Határozottan térdeltem a lábai közé, majd rá is feküdtem. Minél hangosabban húztam le a sliccemet, had hallja, hogy a vég elérkezett. Magam is meglepődtem, mennyire felizgatott a helyzet, helyet kellett keresni az ok nélkül is megmerevedő péniszemnek. Dehogy akartam megbaszni, majd ha hülye lennék, csak még jobban rá akartam ijeszteni a megátalkodott nőre. A makkom milliméternyire volt a szeméremajkaitól, de annyira vigyáztam, hogy se azzal, se kézzel hozzá ne érjek. Pedig valaha mennyit álmodoztam erről, és most a lelkiismeretem miatt nem tudtam visszaélni a fölényemmel. Viszont azt elértem, hogy Vilma sírva fakadt és könyörgőre fogta, a lecsorduló krokodilkönnyeket nem tudta volna megjátszani, azok nagyon is valóságosnak hatottak.

- Ne csináld! Kérlek! Ne csináld! - pillanatok alatt váltott át zokogásba. Mégis van lelke az ördögnek! - szántam meg, sebtében másztam le az ágyról megigazítva magamon a ruhát, és szégyenkezve húztam a széket az ágytól minél távolabb. Tehetetlenségemben raktam fát a tűzre, aztán Vilmára sem nézve tépelődtem tovább, mi legyen. Az érzékszerveim fogták, hogy megnyugszik. Lelki szemeim előtt tudatosult, hogy egyfolytában engem figyel, és így teltek a végtelennek tűnő, iszonyat hosszú percek.

- Pisilnem kell! - közölte szinte kérlelve körülbelül egy órányi lehetetlen hallgatás után. Ez kibillentett a tehetetlenség elképesztő érzéséből, de azon kívül, hogy pár másodpercre odanéztem, semmilyen más módon nem reagáltam le.
Újabb kínos percek után hallottam, hogy bepisil, a kikívánkozó vizelet hangos csobogással alkotott pici tavat a nadrág ülepén, aztán szétfolyt, felszívódott a nadrágba és a szalmazsák száraz mélyére. Vilma nem szólt még egyszer, csak várta az én döntésemet. Hosszú vajúdás után elhatároztam, elengedem, lesz, ami lesz, ha megütöm a bokám, többet erőszak nélkül akkor sem tehetek az ügy érdekében.

Óriási lelki teher szabadult fel a mellkasomról, amikor mellé lépkedtem, és a bicskámmal elkezdtem elvagdalni a gyorskötők szálait. Ennek is vége, azt csinál, amit akar, nekem meg biztos, hogy vissza kell mennem a sitre, de már az sem igazán érdekelt, annyi volt fontos, hogy ne bántsam többet. Feküdt a szétszabott, nedves nadrágon, és csak a szemével követte a mozdulataim. A csupasz altestére nézni sem mertem, de azért azt észrevettem, hogy halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében.
- Te szeretsz engem! Azért nem tudsz bántani, mert nagyon is szeretsz, mindig is szerettél! - próbálta megsimogatni az arcom a kiszabadult kezeivel, de a mozdulat elől kitértem. Nem tudom, miért szégyelltem az érzéseimet, de már azokat is bűnnek véltem. Bármennyire kellemesen hatott a kedves szavakat hallani, annál jobban elkeserített, elfordultam, és a háborgó lelkem ellenére folytattam az érzéki lábak kiszabadítását, aztán egy még rosszabb pokrócot dobtam a lány mellé.
- Elmegyek egy órára, hozok nadrágot, meg kabátot, aztán odaadom a kocsit, és mehetsz, ahova csak akarsz. Addig maradj itt, hideg van odakint, többé nem foglak bántani! - morogtam elfordulva, ne lássa mennyire meghatottak az iménti szavai.
- Megvárlak! - hallottam a csilingelően megkönnyebbült, kifejezetten jókedvű választ, aztán még fészkelődött, mikor kisiettem a hóesésbe, és bezártam magam mögött a rozoga ajtót. Eleredtek a könnyeim.

Tényleg egy órámba telt kabátot, meg farmert venni, és csak reméltem, jól sikerült méretet választani. A fehér, elegáns nyuszibunda talán még csinosabb is lett, mint a párducmintás eredeti, bár ez volt a legkevesebb, egy bocsánatkéréssel úgysem ért fel, és nem is volt ajándék. Szántam- bántam bűneim, de amit elkezdtem, be is kellett fejezni.

A kis faházba amint beléptem, majd hanyatt lökött a helység forró levegője. A kis boszorka alaposan befűtött, gondolom azért, hogy ne fázzon a fedetlen alsó fele. Könyörtelenül ült az ágyon a háttámlának dőlve, terpeszben himbálta a térdeit, hogy nem lehetett nem odanézni az időnként elváló nagyajkak csillogó ékességére. Úgy szégyelltem magam, ahogy más előtt még sohasem, pedig a barátságos mosolya, amivel fogadott nem számított rossz előjelnek. Zavaromban fel sem fogtam, miért mutogatja még mindig magát szemérmetlen nyugalommal.
- Itt a kabátod, meg a nadrág, remélem jó lesz, öltözz fel, és menj innen, ja meg itt vannak a kocsi kulcsai. - dobtam a szerzeményeket az ágy szélére. Vilma kicsit bosszúsan nézett az új göncökre, aztán egy óvódás gyerek örömével próbálta fel az újdonsült nyuszibundát.
- Ez valami Isteni! - hallottam, hogy megelégedéssel próbálja magára, bár nem láttam, mert az ajtónál háttal álltam, ne hozzak rá további szégyent a bámulásommal.

- És a bugyi? Bugyi nélkül sehová sem megyek! - jött oda hozzám, oldalról belekarolt a bal oldalamba. A padlót bámuló szemeimmel tapasztaltam, hogy az alsó fele még továbbra is csupasz, de a kabát tényleg jól állt rajta. Most mit hízeleg, miért jópofáskodik, amikor annyit bántottam?
- Kibírod nélküle, csak tűnj már el, és vedd fel a cipődet, mielőtt szálka menne a lábadba! - ráztam le magamról, rá nem néztem, pedig mintha az érzékem súgott volna, hogy pont azt várja.
- És ha nem akarok elmenni?
- Megrémített a kérdése. Nem volt benne sem harag, sem neheztelés, és a hangsúly is azt idézte, amikor egy nő szerelmesen suttog a férfi fülébe éjszaka a hitvesi ágy közepén.
- Nem akarok tovább szenvedni miattad, te boszorka, a börtönben is jobb, mint veled lenni! - mondatta velem a szavakat a kétségbeesés.
Vilma megmerevedett, rövid tanakodás után otthagyott, elment felöltözni. Hallottam, hogyan suhog az új nadrág, amikor felveszi, és hogyan csattannak az addig a sarokpolcon heverő piros retikülje fémkapcsai.

- Biztosan ezt akarod? - állt mellém, mikor elkészült. Arra gondoltam, az ajtón úgysem tud kimenni, amíg ott állok, mint egy faszent, hát szóra sem méltatva félrevonultam, de nem fordultam felé, ne áruljanak el a visszafojtott, de az arcomon biztosan látható érzéseim szánalmas jelei.

És végre nyílt az ajtó, a cipősarkak kopogásai a szívembe képzeletbeli tűket szurkáltak, aztán a zár megint nyekergett, én pedig elkezdtem zokogni. Gyerekes vagy sem, az érzelmek olykor erősebbek minden embernél. Még felfogtam, hogy az ajtó bezáródik, aztán hosszú másodpercek után egy villámlást és fájdalmat éreztem a tarkóm tájékán.

Arra eszméltem, hogy ugyanazon a durva pokróccal takart ágyon fekszem, mint korábban az ördögi nőszemély. Kicsi pánik is fogott el, mert nem mozdultak a végtagjaim, kikötözött a szemét, használta ellenem a modern idők műanyag bilincseit, és valami hideget nyomott éppen a tarkómhoz, ami alatt az ütéstől valószínűleg egy púp keletkezett. Csak a megmozduló levegő borzongatásából jöttem rá, hogy meztelen vagyok. Emberfeletti erő kellhetett a nőtől, hogy ezt megtegye. Hogy emelt fel az ágyra, és hogy vetkőztetett? Rejtély!
- Szia drága, már vártam, hogy felébredj! - mosolygott rendületlen a szemembe.
- Most mit akarsz, visszaadod, amit veled tettem? - fordítottam el azért is a fejem.
- Nem, legalábbis nem tervezem! Inkább szeretnék valamit hallani tőled. Amíg én feküdtem itt, volt alkalmam gondolkodni. Miért nem mondtad soha, hogy szeretsz? Miért tűrted, hogy annyiszor kihasználjalak, és miért hallgattál meg, amikor a pasim miatt panaszkodtam? A válasz pedig annyira egyszerű, azért vagy velem ilyen, mert igazán szeretsz. Már réges régen tudom, hogy anyámon kívül te vagy az életemben az egyetlen ember, aki megbecsül, értékel, és akire számíthatok mindenben. Tulajdonképpen köszönettel tartozom neked, hogy léptél felém végre.
- Gyűlöllek! - szakítottam félbe, pedig tudtam, hogy nem is igaz a szó, amit a pofámon kipréseltem.

Vilma gondolkodott picit.
- Igen, és meg is érdemlem. Az utolsó percig távol tartottalak magamtól, néha túl durván, néha csak reménykedve, ameddig csak lehetett, de ennek így nincs értelme. Én másoltam le a kulcsaid, én hagytam, hogy annyi éven keresztül utánam epekedj, én kergettelek eddig is az őrületbe, és miattam ültél másfél évet. Nem közvetlen, de akkor is miattam, és én ezeket jóvá akarom tenni.
Meglepődtem, most ismerte be, hogy ő járult hozzá a betöréshez, de nem ez okozta igazán a megrökönyödést, hanem az, hogy a keze az arcomat simogatta mindvégig. Egyszerre kívántam az érintését, mégis taszított, mintha leprás lenne. Lélekben nem voltam hajlandó elhinni, hogy egyetlen szava is igaz lenne.
A kezek viszont az arcomról a mellkasomra tévedtek, majd még lejjebb. Forró ujjak bizsergető barázdát égettek a hasamon, és a nő még itt sem állt meg, csak haladt lejjebb, a köldökömnél elidőzött kicsit, aztán elérte a péniszem. Akármennyire nem akartam, csúcssebességgel állt be a merevedésem.

- Már bánom, hogy az előbb nem basztalak meg! - mondtam ingerülten, vagy inkább tehetetlen dühömben.
- Akkor már nem is lennék itt, de szerencsére te nem vagy egy erőszakos féreg, és akkora a szíved, mint senki másé, nem érdekel, hogy nyúlé vagy oroszláné, csak az számít, ami benned van, és én majdnem teljesen tönkretettem. - mondta elérzékenyülve, közben meg a szeme vagy az arcomat pásztázta, vagy a kezeitől makkomra gördülő fitymámat bűvölte.
- Mit akarsz tőlem, nem basztattál még eleget? - fakadtam ki, nem is igazán tudtam a lelki problémáim miatt a pettingre figyelni.
Egy darabig nem válaszolt, észrevettem az arcán legördülő néma könnycseppeket. Elérzékenyített a régen ismert és áhított szépsége. A kibontott, vörös hajával keretezett kedves arc épp oly érzékiséggel fordult felém, mint már annyiszor annak idején, de most nem tudtam a közelségének örülni, aztán mégis csak megszólalt, leküzdve a néma könnyeit.
- Mond, hogy szeretsz, akkor elengedlek, és az életedből is eltünök, ha azt szeretnéd! Csak egy szót kérek! - állt le a pettinggel, és maga felé igyekezett fordítani a konokul félrefordított fejem.

- Kapd be! - vágtam a képébe, mintha azzal bosszút állhatnék mindenért.
- Szívesen! - válaszolt szomorkás képpel, majd elvált tőlem, és vetkőzni kezdett. Nem siette el, azt akarta, hogy végignézzem, hogyan bújtatja ki a tesztrészeit az angórapulóverből, miként ragyog fel a formás, fehér has, a jól ismert vállak, és a melltartó levétele után mennyire ruganyosan ringanak a pompásan gömbölyödő mellei. Igyekeztem én félrenézni, de időnként kényszert éreztem, hogy a lány csodás testére figyeljek, és már meg sem lepődtem, hogy a nadrágot is levette, teljesen meztelenül, forró, izgalmas testtel térdelt vissza a lábaim közé, amit megpróbáltam összezárni, hiszen a magasságom miatt volt elég hely, hogy összeérjenek. Vilma, a találékonyság mestere képes volt a lábszáraimra is bilincset tenni, és odavontatni azokat az oldalsó deszkák távolságtartó széleihez. Teljesen kiszolgáltatott lettem.

El kellett ismernem, hogy a leomló, vörös tincsektől és a kicsit elmázgálódott festékektől igazán dögös lett, ráadásul a mellei, ahogyan lehajolt és édesdeden összeértek, egyszerűen elvették az eszem, de még mindig nem tudtam kikapcsolni, nem akartam neki megadni azt az örömet, hogy kivallom az érzéseimet. Magamat sem értettem, pedig legszívesebben magamhoz öleltem volna, és soha többé el nem engedem.

Kereste a szemkontaktust, ahogy alányúlt a lelógó heréimnek. Gyengéd érintése komoly összerándulást és kéjt okozott a testemben, aztán az ujjaival az ánuszom kezdte babrálni, hogy majd el aléltam a váratlan ingerek szépségében.
Ciklámen színű, lebiggyesztett ajkait látványosan körbenyalta, benyálazta, elszántan hajolt a marokra fogott makkomhoz, és elérte, hogy mindezt kidülledt szemekkel végignézzem. A pánik lett rajtam úrrá, nem akartam megadni neki azt az elégedettséget, hogy az ajkaitól élvezzek el, és a rég elpárolgott harag utolsó foszlányaiba kapaszkodva inkább félrenéztem. Bámultam ki a koszos ablakon keresztül és számoltam a hópelyheket. Mégis, a kellemes bizsergés villámként hasított végig a gerincemen. Nem láttam, csak éreztem, hogy a fitymámat hátratolják a szorosan záródó ajkai. Jól kivehető különbséget tettem a szívóhatás, és a behatolás feszítő érzése között, az ánuszomba mélyedő ujja pedig befejezte azt, amit a farkamon elkezdett. Nagyon hamar elélveztem, görcsösen rángatózva spricceltem a lány ajkai közé, aki nem engedett el, csak csillapította a szívóhatást valamelyest. Még szerencse, hamar rájött, hogy a fenekem ingerlése vált ki belőlem minden izmot megfeszítő, újabb és újabb menekülési ingereket. Amennyire csodálatos volt a munkája, bizonyos helyeken annyira lettem szuperérzékeny.

- Mond, hogy szeretsz! - húzódott fölém egészen közel. Alig értettem, mert nem volt hajlandó a spermám lenyelni, és attól lett olyan érdekes a beszéde. Az orrom elé tornyosultak ruganyos mellei, és a kezeivel ismét maga felé fordította a fejem.
- Sosem szerettelek, gusztustalan vagy! - mondatta velem a büszkeségem, pedig egészen mást szerettem volna kinyögni.
- Nem? - mosolyodott el, az ajkai közötti apró résen a nyállal keveredett sperma hajszálnyi vékonyságban megindult kifolyni, és a mellkasomon landolva csordogált a köldököm felé. Direkt élvezte, hogy kidülledt a szemem, fehér foltos nyelvét úgy nyújtogatta, mint egy ínyenc az ebéd közepén a legjobb falatok elfogyasztása közben.
- Na! Mond, hogy szeretsz! - játszott egyre édesdedebb arckifejezéssel, majd türelmesen végigfeküdt rajtam, fejét befúrta a vállgödrömbe, aranyos ujjai pedig az arcomat simogatva édesgettek megbocsátásra.

- Emlékszem, amikor óvodás koromban verekedtél mindenkivel, hogy megszerezd nekem a labdát. - suttogott gyengéd cirógatás közben. Nem feleltem, pedig a régmúlt események ismét leperegtek előttem. Vilma tovább merengett.
- Arra is emlékszem, hogy a suliban képes voltál megírni a házimat, csak hogy a közelemben lehess, én meg egy szánalmas hülyének tartottalak. Sajnáltalak, amikor megveretted magad a nyolcadikosokkal, mert emelgették a szoknyámat, de az is rémlik, hogy hányszor nevettelek ki a csajokkal, mikor te a szívedet adtad, pedig valahol éreztem, hogy nem szabadna. Miért nem mondtad soha, vagy miért nem adtál jeleket, hogy belém vagy zúgva? És miért csak most kellett megmutatnod, hogy férfi vagy? Éveken át kísértek azok az átkozott, gyerekkorból hozott sztereotípiák, amiért csak barátomnak tekintettelek!
- Hagyd már abba! - förmedtem rá.
- Megkeményített a börtön... - sóhajtott hatalmasat, apró puszikkal ostromolta a nyakam, hogy megint elgyengültem a forró lehelettel támadó ajkak vonzásában. Záporoztak a puszik az arcomra, keresték a számat, iszonyatosan nehezemre esett nem visszacsókolni, és a szenvedélye megint kezdett beindítani. Becsuktam a szemem, de csak még tisztábban láttam magam előtt a szeretett lány arcát, mintha csak nyitott pupillákkal bámultam volna rá.

- Ha már úgyis feláll a faszod, én meg is baszlak, kell nekem az a vallomás! El tudom képzelni, hányszor álmodoztál rólam, hányszor keféltél gondolatban halálra, és hányszor szopatott le a piszkos fantáziád! Csak egy szó, és mindent megkapsz, amit akarsz! Mond ki már! - helyezkedett el rajtam.
A forró combjai közrefogták a derekam, és éreztem, hogy a szeméremajkai ránehezednek a hasamon feszülő péniszem törzsének. A hosszú haja birizgálta az orromat, a kezei a mellbimbóimba csíptek. Nem fájt, csak egyfajta szexuális vágyat gerjesztett.
Elkezdett előre- hátra ringatózni, csúszkálni a farkamon. Felnyögtem, pedig annyira nem akartam.
- Akarod, hogy megbasszalak? - évődött, holott láthatta, mennyire küzdök az érzelmeim megnyilvánulásai ellen.
- Neked is kell egy kis lecke, hogy felismerd bennem a szerelmes, mocskos kurvát, akit majd minden nap kefélni akarsz! Ha nem mondod, azt fogom hinni, hogy akarod! Tudod, hallgatás beleegyezés! - incselkedett a szavakkal.
Nem várta meg, hogy feleljek, a makkom beigazította a szeméremajkai közé és ráereszkedett szépen, aztán kellemeset szusszanva megpihent.

- Baszd meg a drágalátos pasidat, ne engem! Te tényleg egy mocskos kurva vagy! - buggyant ki a számon, pedig az időzítés marha rosszul sikerült.
- Nincs drágalátos pasim, az a bunkó szemétláda csak magához láncolt, állandóan fenyeget engem is meg az anyámat, és csak akkor jön, ha kell neki valami, vagy éppen baszni akar! - csuklott el a hangja. Érzékeny pontra tapintottam.
- Három éve jársz vele! Ki hiszi ezt neked el? - emeltem rá a szemem. Patakokban meginduló könnyei viszont csendre intettek.
- Bántott? - váltottam csendesebb hangnemre?
- Rendszeresen megerőszakol! Mit gondolsz, miért tűntem el régebben hetekre? Mert a kék- zöld foltok olyan szépen mutattak a szememen? De tudom, megérdemeltem, minek kezdtem vele! És nem tudok szabadulni tőle, mert bűnös vagyok egy csomó mindenben, többek között azért, mert te is helyettem szenvedtél a börtönben.
- Tehettél volna róla!
- Nem mertem... - hajolt fölém, ismét csókkal kedveskedett, akkor tértem magamhoz, hogy engedtem eluralkodni magamon a gyengeséget.

- Most mi van, nem csókolsz meg? - hőkölt vissza csalódottan.
- Egy békát is szívesebben csókolnék meg! - keményítettem be.
- Mikor a kórházban felismertem, mennyire jó melletted lenni, már késő volt, a csapdájába estem, és csak azért nem kezdeményeztem nálad, mert féltettelek. Ő egy romlott ember, és ölni is képes. Ma pedig, ha minden igaz, már égre- földre keres, mert nem jelentkeztem. Lett volna egy meló, amit el kellett volna intéznem. Ha megtalál, végünk! - vágott keserves képet. Csak lestem, mibe is keveredtem.
Vilma mosolyt erőltetett, fáradt arca és karikás szemei fene sem tudja mitől fénylettek úgy fel. Mozogni kezdett, előbb csak apró emelkedésekkel lovagolt meg, aztán egyre határozottabban tekergette a hátsóját felettem. Mennyei, szűk vaginája csodás melegséggel és még csodásabb ingerekkel halmoztak el. Nem tudtam, mit tegyek. Megbocsássak neki, vagy elüldözzem?

Nagyon jó volt a szexben, még hátra is hajolt, amennyire a súlypontja engedte, és rájátszott a vizuális élményekre azzal, hogy nem csak a mellei ringatózását figyelhettem, hanem a bal keze vékony ujjai a csiklóját vették kezelésbe, mindezek mellett a kéjes nyögései alattomos fülbemászó módjára tanyát vertek a fejemben, és azt harsogták, mondjam ki végre, mennyire szeretem. Nem tettem, ismételten nem. Viszont a lány szépsége és erotikus érintése révén megint visszavonhatatlanul elélveztem. Oly csodás dolog volt a méhszájára spriccelni a magom, csak az bántott, hogy nem sikerült a csúcsra juttatnom, vagyis nekem nem volt abban semmi szerepem.

Érezte, hogy megrándulok, teljes súlyával rám ereszkedett, majd a további spriccek alatt fölém hajolt, megint a számat kereste a még mindig rúzsos ajkaival. Kitértem előle, még mindig bizonytalan voltam.
- Mond ki végre, hogy szeretsz! Kérlek! - suttogta kicsit csalódottan.
- Mondhatom, de az úgyis csak egy üres szó! - sóhajtottam fel, amikor lecsusszant a péniszemről, és oldalról mellém fekve megint bújt a nyakamba, miközben egyik kezével még egy kis utójátékra húzogatta az érzékennyé vált farkam.
- Sokszor nem is az számít, mit mondasz, hanem az, hogyan mondod!
- Nem mondom sehogy! - tiltakoztam.
- Valahogy majd csak bevallod, előbb- utóbb csak meggondolod magad, addig úgy sem hagylak békén, amíg nem nyilatkozol! - hajolt a hasamra. A még le sem lankadt farkam a kezéből a szájába került, a keze pedig levándorolt a golyóim alá, és a spermától, puncinedvtől nedves ujja ostromolni kezdte ismét az ánuszomat.

Hihetetlen jó érzés kerített hatalmába, bár kellett az az öt perc intenzív munka, hogy a farkam megint teljes pompájában mutatkozzon. Sokáig csak a cuppogásokat hallottam, aztán Vilma átfordult a combjaimra, és az addig mellkasomat csiklandozó, vörös tincseit a térdeim felé hátradobta. Azt akarta, hogy lássam, hogyan tűnik el százszor és százszor egymás után a szájában a duzzadó erekkel átszőtt, kemény farkam. Egyik ujja a végbélnyílásomon keresztül édesen masszírozta a prosztatámat. Közeledett ismét a vég, az ágaskodó farkam egyre keményebben feszült a lány szájpadlásának, mire abbahagyta a szopást, és ugyan addig is a szemembe bámult, mintha megbabonázni akarna, most még nyomatékosabban hívta fel a figyelmem a céljaira.
- Mondj már valamit végre, hogy nagyobb örömmel csináljam.
- Undorító vagy! - kontráztam életem legszebb élményét sárba tiporva.
Vilma fintora tükrözte a csalódottságát.
- Tudod, én nem vagyok annyira türelmes, mint te, amiért annyiszor csodáltalak. És remélem azt is tudod, hogy egy nő sokkal gonoszabb tud lenni, ha valamit akar, hát úgy gondolkozz, meddig feszítheted a húrt. Nem szeretnélek elveszíteni, de a végtelenségig én sem tudok nyugodt maradni. - hajolt vissza a farkamra, és ott folytatta a szopást, ahol abbahagyta, bár egy kicsit gonoszkodott, mert oltári nagyokat szívott, és alul nem egy, hanem két ujja tolakodott az ánuszomba.

Ismét hatalmasat élveztem, egyre másra jöttek a maradék spermiumot utolsó cseppig kipréselő izomfeszülések, és mikor úgy éreztem, hogy a lényegen már túl vagyok, az ánuszomban matató ujjak az izomgyűrűk ingerlésétől újabb és újabb adagokkal gazdagították Vilma száját. Alig tértem magamhoz a kábulattól, kicsit fájtak is a műanyag bilincsek okozta, rángatózástól elszenvedett hámsérülések.
- Nyeld le a gecimet, te szajha! - volt a válasz a lány, lehet, nem is szándékos gonoszkodására, de még egyszerűen nem tudtam megbocsátani a sok szenvedést.
- Láttam, ez neki borzasztóan rosszul esett. Feltápászkodott, megint felém hajolt teli szájjal, és villámló szemekkel. A sorsom nem kerülhettem el, Két kézzel fordította maga felé az arcomat, a körmei a pofazacskóimba mélyedtek, és a megnyíló számra tapadtak spermás ajkai. Éreztem, hogyan folyik az ondó a szájából az enyémbe, és a nyelvével is intenzíven besegített. Földbe döngölt a döbbenet. Lebegtem a perverz öröm és a meglepődés okozta shock között, mikor ujjonganom kellett volna a lány odaadó testbeszédétől. Nagyokat nyeltem, még azt sem mondhattam, hogy annyira rosszul esett, talán ha nem ez a civakodás, akkor nagyon is élvezem.

- Egy számító, mocskos dög vagy, nekem nem kellesz! - rántottam félre a fejem, amikor a szorításon engedett. Magamat sem értettem, miért kellett vele így beszélnem, nem tudtam kilépni a szerepemből, még mindig nem, és kicsit elégtételt is akartam venni a lelkemen ejtett sebeken.
- Ennyire gyűlölsz? Pedig azt hittem... - szomorodott el teljesen.
- Megvetlek! - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézzek. Már ideje lett volna véget vetni ennek a becstelen és kilátástalan pocskondiázásnak, de dühített, hogy olyan merészen szexelt, készpénznek vette, hogy akarom őt, mikor nekem első sorban a lelke kellett.
- Megvetsz? - rezzent össze. Szinte beleremegett a szavak értelmébe. Láttam, hogy a határán van a kétségbeesésnek. Minek kellett elvadítanom? Abban a minutumba megbántam, hogy úgy vágtam oda a szót, nem gondolkodtam előtte, és végre ráeszméltem, hogy a szavaim ellenére igenis mindenkinél jobban szeretem.

Vilma viszont kiborult, az idegei felmondták a szolgálatot. Hirtelen felállt, kicsit toporgott, majd az arcom felé guggolt.
- Egy kibaszott senki vagy! Azt hiszed, csak te alázhatod meg a másikat? Ha megvetsz, akkor a pofámba is hugyozhatsz?
Megütköztem rajta, mégis inkább sajnáltam, mintsem haragudtam volna a magából kivetkőzött nő morbid szándékáért. Szólni viszont nem tudtam, még a lélegzetem is vissza kellett fojtanom, nehogy a képembe csapódó pisitől fuldokoljak.
A kéretlen zuhany azonban mégsem érkezett. Vilma idegesen felpattant, majd háttal nekem ismét leereszkedett. Az őrjöngés jelei mutatkoztak rajta.
Ez van, ha a végletekig ellenkezek, egyszeriben megbántam a lány ellen elkövetett összes bűnömet.

A tortúrának azonban még nem volt vége, a lány a lábai között hátranyulva megint a pofazacskóim közé préselte hegyes körmeit, és szinte az arcomra ült egyenesen tartva a fejem. Az ánusza a szám szélére került. A fantáziámban minden mocskos és elvetemült dolog megfordult egyszerre. Megrémültem, ugyanakkor hallottam Vilma magán kívüli dühében kiáltott szavait.
- Szegény apám mindig azt mondta, hogy fiam, ne hagyd, hogy a fejedre szarjanak, van neked szád is!
Éreztem, hogy kifut az arcomból a vér, falfehéren vártam az igazi büntetést, de csak három fájdalmas ütést kaptam a mellkasomra, aztán a lány sírva menekült le az ágyról, céltalanul ide- oda rohangált a kis helységben, aztán mégis csak megtalálta, amit keresett. Kivette a nadrágomból a bicskát, és miután nagy nehezen kinyitotta, patakzó könnyekkel hümmögve vágta el a közelebbi kezemen a műanyag gyorskötőt.

- Ne haragudj, kérlek, elvesztettem a fejem! - zokogott, szinte alig látott ki a könnyes szemeken. Áthajolt felettem, a távolabbi bilincset kezdte nyiszálni, de én már nem voltam ura a tetteimnek, úgy markoltam a hajába, hogy szinte felszisszent, és úgy vontam csókra a taknyos ajkait, hogy ellenkezni sem volt esélye. Puha szája remegett, előbb vissza sem csókolt, csak hagyta, hogy a nyelvem mélyen belé hatoljon, mire felfogta végre, hogy vége a szenvedésnek, aztán gőzerővel szívott az ajkaimba. Az arcomba hulló haja olyan kellemes érzésekkel simogatott, hogy nem volt merszem a lányt elengedni még egyszer. Vajon igaz, hogy rendbe hozhatunk még mindent?
- Vágd el a kötözőket! - suttogtam, mikor végre kicsit kifulladva végére értünk a csókban kifejezett megbeszélésnek. Nem volt szükség szavakra, hogy megértsük egymást, mindent elmondott az a sok nyálasan érzelmes mozdulat egymás szájában.

Vilma legalább annyira megszenvedett azért az utánozhatatlan mosolyért, mint én magam. Talán még annál is jobban szerettem, mint annak előtte, és a meggyötört arca ellenére megigézett újból és újból a szépsége. Különleges, megkönnyebbült örömmel vágta le a másik csuklómról a bilincset, miközben a szemei káprázatos módon csillogva üzengettek. Első dolgom volt, hogy a melleit markoltam meg két kézzel. A bimbókat az ujjaim között kissé összecsíptem, és úgy emelgettem meg a puha emlőket, mintha csak a súlyukat szeretném megbecsülni. A pici bimbóudvarok csábítóan kívánkoztak csókra, szinte zihált még a lány is a fullasztóan mohó csókok utóhatásaként, de mégis valami földöntúli örömmel fogadta a simogató kezeim.

- Tudod, milyen régen szeretném a melleidet megfogni? - mosolyogtam rá. Kézenfekvő volt, hogy nem bántom, ahogy az is természetes volt, hogy ő sem fog a lelkembe gázolni szándékos rosszindulattal.
- Tudom, drága, tudom. - rebegte.
- Elvágnád a lábaimon is a bilincseket?
- Persze, kérned sem kell! - fordult sietve hátra. A fenekét az égnek emelve térdelt a hasam felett, miközben éreztem, hogy a bokámnál matat. A gyönyörű, meztelen feneke kivillanó, izgalmas részletek látványával markolt a szívembe olyannyira, hogy érte nyújtottam a kezem, és a lábainál fogva tolatásra ösztökéltem. Egyre csak közeledett az a csodálatos, duzzadt szeméremajkakkal kínálkozó pina, a szabálytalanul gyűrődött lebenyek aranyosan megnyílva kínálták magukat nyálazásra. Tök természetes mozdulat volt átfogni a lány tomporát, és beledugni a nyelvem a zaftos vaginába. Tudtam, hogy bármit is csinálok, Vilma nem mond nemet. Borsónyi csiklója érintésére édesen összerándult, majd a kezdeti élvezet után rám rogyott, és mivel a farkam pont az ellenkező irányba meredezett, a tövével és a golyóimmal játszottak ügyes ajkai.

A legnagyobb örömöt mégis az jelentette, hogy a megkönnyebbült, kéjes sóhajai jól kivehetően követhetőek voltak az orgazmusig. Kicsit vonaglott, amíg a gyönyör hullámai a testét mozgásra kényszerítették, ugyanakkor a lenyugvó érzékiséggel együtt a fejemet simogatta az egyik keze, és az ajkai nem álltak le, továbbra is kitartóan kényeztették a heréimet. Tudtam, hogy csak egy mozdulatomba kerülne, hogy a farkam is vegye a szájába, de most nem akartam megtörni a nehezen megszerzett öröm pillanatait. Játszottam a fenekével, széthúztam a farpofákat, amin egy idő után kuncogni kezdett. Rózsaszín, szőrtelen ánusza minden feszítésnél különlegesebb gondolatokat ébresztett, pedig nem oly régen még halálra rémített. Vilma szünetet tartott, nyújtózkodva nyiszálta a bilincseimet, én meg mit sem törődve a lány engedélyével, belenyaltam a fenekébe. Meg kellett tennem, kínálta is magát a helyzet, másrészt azt akartam, Vilma tudja, hogy nincs dolog a világon, ami vele kapcsolatban elrémítene. A kinyomott fenekéből ítélve szerintem ezt ő is így értelmezhette, én pedig önfeledten dugtam a nyelvem az összeránduló redők közé, és nagyon élveztem.

Hosszú percekig tartottam szorosan a csípőjénél, és ő simult engedelmesen, amíg én a csiklótól a farokcsontig a nyelvemmel babusgattam, másra nem is igazán figyeltem, pedig játékos kezei ismét az ágyékomon kerestek kényeztetésre alkalmas, intim területet. Ellazultak az izmai, majdhogynem csak sodródott a kéj egyre erősebben rátörő érzésével. Hatalmas szusszanásai betöltötték a kis faház tökéletes csendjét.

Többet akartam, baszni, baszni keményen, megmutatni neki, hogy mennyire odavagyok a testéért. Toltam magamról lefelé, miután a kötözőktől már sikerült megszabadulni, érzéki fenekét toltam az ágyékom felé, és amint tudtam, a lábai között kibújtam alóla, de csak azért, hogy féloldalról fölé telepedjek. A nyelvemet felváltotta az egyik kezem, mámoros igyekezettel kentem szét a nyálamat a korábban benedvesített helyeken. Kuncogott, azzal is kifejezve, hogy végre olyat teszek, amivel neki is örömet szerezhetek. Profilból látott arcából kifésülte a haját, így még jobban megérintett a lány megható szépsége.

Szemeztünk. Teljesen elérzékenyítettek a világosbarna szemek, csak az egyik kezemmel simogattam a nő hátát, időnként visszatévedve fenekére, az ánuszát, és alatta a vagináját is meg kellett érintenem, hogy a teljes legyen a testi, lelki összekapcsolódás pillanata. Vilma a dagadozó farkamat markolászta fél kézzel. Mindketten készültünk az első, harag és indulatok nélküli, igazi aktusra.
- Ha tudnád, hányszor vágytam erre! - sóhajtottam.
- A fenekemre? - nyíltak mosolyra Vilma ajkai, csak akkor esett le, hogy éppen a még nyálas izomgyűrűi közé próbálom icipicit bedugni a középső ujjam. Elvigyorodtam.
- Nem arra gondoltam, de igazad van, szeretnélek fenékbe kefélni, csak nem szándékozom fájdalmat okozni. Véletlen, hogy ott van az ujjam. - vigyorogtam zavartan, pedig már megtanulhattam volna, hogy nem kell tartanom az igazmondás miatt. Vilma meglepő természetességgel fogadta minden mozdulatomat. Nagyot nyújtózkodva lenyúlt, a retiküljéből halászott elő valami tégelyt, kinyitotta, és a kezembe nyomta, majd visszatért és tovább izgatta a farkamat apró húzásokkal és szorításokkal.

- Seggbe kell basznod, különben sosem foglak annyira tisztelni, mint amennyire szeretnélek! - mondta határozottan, de nem éreztem ki belőle az igazi fenyegetettséget. Semmi szégyenérzet, semmi megingás, csak egyszerűen közölte. Világossá tette, hogy meg kell tennem. Ha mégis lett volna némi ellenvetése, jól palástolta azzal, hogy hozzám fordult egy hosszú, forró csókra, aztán felhúzta az egyik lábát, hogy jobban hozzáférjek.

A kicsi tégelyben valami szőlőzsír, vagy hasonló lehetett, mindenesetre kiválóan biztosította a sikamlósságot, és a segítségével könnyedén toltam előbb egy, majd két perc után két ujjamat az izomgyűrűk rejtekébe. A lány mellé térdeltem, aki gondos alapossággal nedvesítette ugyanazzal a krémmel a hímvesszőmet. Gondolkoztam a tiszteleten. Vajon azt a hernyót is tisztelte, és azt várja tőlem, hogy én is határozott és erélyes legyek, avagy csupán örömet akar szerezni? Volt benne valami, csak egészen más dolog, hogy én szeretettel nyúltam hozzá, és nem vezetett semmilyen önös, erőszakos érdek.
Felé feküdtem, ahhoz képest, hogy milyen alapos akartam lenni az előkészítésben, kimondottan tartottam az anális megközelítéstől. Hol fogunk például tisztálkodni? Hogy lehetünk együtt később normális, természetesebb együttlétben? Egyfolytában az járt a fejemben, hogy nyalni szeretném, és ahhoz tisztán kellett a mesés alfelét tartani.

A hátára fordítottam időt sem hagyva arra, hogy feltűnjön, a szándékomtól eltértem. Rávetettem magam a melleire. Gyúrtam, az arcommal simogattam, harapdáltam az emlőket, Vilma karjai pedig önfeledten simogatták vissza a fejem. Jól tudtam én, hogy a nők sokkal jobban szeretik az érzelmekkel teli, lágy és szenvedélyes szexet. Beférkőztem a kedvesem combjai közé. A farkam azonnal megtalálta a neki rendeltetett bejáratot, könnyedén csúsztam a vagina forró mélyére. Vilma szeme lecsukódott, a mellkasa megemelkedett. Ezt szeretik a nők, a befogadást, az alávetettséget. Minden apró mozdulatommal kéjes szuszogást váltottam ki a törékeny test mélyéről, és a csókjai, amit időnként viszonzásul követelt, megtöltötték a szívem érzelemmel.

Minden tökéletes volt, minden annyira patent, még a síkosító sem kellett volna, mert csak rontotta a kontakt természetes szépségét, de legalább el is nyújtotta a frenetikus gyönyör lassú bekövetkeztét. Vilma úgy élvezett el, hogy a legcsodálatosabb szépséggel és legmeghatóbb pillanatokkal ajándékozott meg. A teste külső- belső vonaglása és lüktetése páratlan gyengédségre késztetett. Hagytam megnyugodni, miközben már erőt gyűjtöttem a következő aktusra, magamban végtelenül örültem annak, hogy még nem élveztem el.

Vilma beszívta az ajkaim. Soha nem érzett szenvedély áradt szét a testében, a lábai összefonódtak körülöttem. Fátyolosan csillogó szemei hol a sírás, hol az öröm jeleivel mosolyogtak a szemembe.
- Nem erről volt szó! - játékosan kiejtett szavai nevetésre késztettek.
- Ráérünk még, ez sokkal jobb neked, vagy nem? Bármennyire mocskosan jó a szex, nincs hol megmosakodni. - figyeltem a még mindig vad ütemben emelkedő mellkasán ringatózó, méretes melleit.
- Annyira azért nem. Nem figyeltél az előbb! Azt mondtam, hogy igyekeztelek magamtól minél távolabb tartani, mert féltelek. Az az őrült már biztosan keres, és ha megtalál...
- Nem érdekel! - vágtam közbe, ezt a témát be akartam fejezni.
- De érdekeljen. Amíg itt vagyunk, addig nincs semmi vész, de ha bemegyünk a városba, nem szabad minket együtt látnia. Érted? Egyelőre nem! - gondterhelt arca ijesztően őszinte félelemre vallt.

- Én nem félek tőle! - néztem mereven a szemébe.
- Honnan vetted, hogy tudok a gyógyszertár kirablásáról? Eddig senkinek sem jutott eszébe.
- Meg fogsz lepődni, az anyád keresett meg, hogy szó szerint nézzek a körmödre. Azt mondta, hogy ha nem lépünk időben, nagyobb baj is lehet, bár szerintem azon kívül, hogy találkozott a gyógyszerekkel, mást nem tudott a rablás részleteit illetően, csak sejthette, hogy benne voltál nyakig.
- Anyám! Szegény anyám már a gimnazista koromban megmondta, hogy figyeljek rád! Mindig is szimpatikus voltál neki, csak én leintettem. - emelte fel a kezét, végigsimított az alsó ajkamon, és a szemével követte a vágyakozó mozdulatot.
- Még nem késő mindent rendbe hozni! - vigyorogtam el magam, csókra hajoltam a szemérmesen pislogó nőhöz.
- Mozogj bennem, ne álmodozz! sóhajtott a fülembe.
- Most nagyon megkeféllek! - támadt kedvem viccelődni.
- Úgy legyen! - vette a poént, és aranyosan vigyorogva megendedte, hogy a bal lábát a vállam alá toljam, és úgy nehezedjek rá, még mélyebbre hatolva a puncijába.

Vilma nagyot nyögött, a farkam nekifeszült a vénuszdombjának, és ahogy csúszott minden lökésnél a lányba, úgy nyögött, mintha az lenne a nő utolsó sóhaja.
Elég hosszúra nőtt a karom, hogy a feneke alá nyúljak, és az ánusza is kellemesen tág volt, hogy beledugjam egyik ujjam, amitől elkerekedtek a szeretkező nő szemei. Felnevetett. Még ebben az ágyra préselt, alávetett testhelyzetben is tudott okozni meglepetéseket, ő is belemarkolt a seggembe.
- Ha én oda dugom az ujjam... - évődött szex közben.
- Akkor elélvezek! Még ne tedd, ott túlságosan érzékeny vagyok! - menekültem a kutakodó ujjak elől nevetve, aminek az lett az eredménye, hogy Vilma forró combjai a derekam köré kerültek, és natúr misszionárius pózban forrtunk össze. A pillanat romantikája a végtelenségig szépítette a kettőnk között kibontakozó érzelmeket.

Lassú szex, érzéki csókok, mennyi gyönyör, és három, a helységbe vágódó rendőr. Fel sem fogtuk, mi történhetett, az ijedtség hatására pedig lemerevedtem, Vilma meg még félősebben kapaszkodott belém. Próbáltam tőle elválni, de fájdalmat éreztem odalenn.

Jött a szokásos ordítozás, megpróbáltak halálra rémíteni, de a lány fülsértő visítása és kapaszkodása miatt ez nem ment egyszerűen.
- Hagyjatok békén Feri, összeragadtunk! - ordította torkaszakadtából, és a fájdalom, ami a sikertelen mozdulatból adódott, keserű ráncokban kiült a képére. Még szerencse, hogy ismerték egymást, így konszolidálódott magától is a helyzet.
A parancsnok, akit Vilma letegezett, visszaintette a két beosztottját, majd a nyuszibundát ránk terítette nagy kegyesen.
- Kovács úr, egy szemtanú szerint maga reggel vitatkozott ezzel a hölggyel, és eszméletlen volt, amikor betuszkolta az autóba.
- Nem bántottam. - sápadtam el, teljesen megszédültem.
- Részeg voltam, csak segített magamhoz térni, semmi törvénybe ütközőt nem csinált! - ölelt át Vilma védelmezőn.
- Magának már volt baja a törvénnyel, nem kellene kockáztatni. - csóválta meg a fejét a rendőr alig tudva visszatartani a nevetését, majd kiintette a többieket a helységből.
- Vilma, Vilma, sose javulsz meg! - rázta meg végül a fejét és a másik kettő után ment.
- Marika néni, most bemehet, majd holnap megírjuk a jegyzőkönyvet. - hallottuk még a nevetését elfojtó, vihogó hangját, aztán Vilma anyukája lépett be a vadászházba magával hozva egy kis borzongató hideget.

- Anya, te jelentettél fel? - aggodalmaskodott a szerelmem.
- Nem drágám, a szomszéd látott benneteket reggel, én csak ide vezettem őket, mert sejtettem, hogy itt lehettek. Az a féreg meg dühöngött délelőtt, a fél házat szétverte. Még pont kapóra is jöttek a rendőrök. Nem tudom, mi lesz, ha visszajön, de nagyon félek. - magyarázta, miközben szúrós szemekkel nézett végig rajtunk, féltőn megigazgatta a bundát felettünk, és fejcsóválva, zavartan elfordult.
- Anya, keress nekem, légy szíves egy ügyvédet, és ne menj haza ma! Hallod? Nem mehetsz haza. Menj a testvéredhez, és ha holnap reggelig nem megyünk érted, akkor hívj orvost, és gyere vissza értem. - Vilma meggyőző határozottsága elképesztett.
- Orvos, minek az orvos?
- Mert összeragadtunk, anya! Nem hallod? A rendőrök odakinn rajtunk röhögnek!
- Akkor hívom máris! - fordult meg a zavarodottan tépelődő szülő.
- Anya, mondtam, hogy csak holnap reggel! Most inkább hagyj minket magunkra. Visszavisznek a rendőrök?
- Persze, biztosan. - tett a nő bizonytalan mozdulatot, aztán nagy nehezen elindult kifelé.
- Anya! Nagyon szeretlek! - kiáltott utána a lány, ami engem is meghatott.

Odakinn még kicsit beszélgettek a hívatlan látogatóink, mielőtt csend telepedett volna az erdőre.
- Holnap a fél ország tudni fogja. - mosolyodtam el magam. Valami nevetésre késztetett, és Vilma édesen csilingelő hangján velem élvezte a kettesben átvihogott másodperceket.
- Mi lesz most, nem maradhatunk így örökre? - váltottam komolyabbra, kezdtem végiggondolni a kényszerből együtt töltött órákat, fáradtak és éhesek voltunk, ráadásul mozdulnunk sem lehetett.
- Mondj valami szépet, amitől megnyugszom, de még jobb, ha olyat mondasz, ami felizgat! - vigyorgott a lány alattam. Kicsit kényelmetlenné vált a vállamnak feszülő lába, de csak feküdt simogató kezekkel, a puncija fogva tartott, hiába lankadtam le, csak fájdalmat okoztam volna, ha erőszakosan elválok tőle.

- Szeretlek! - suttogtam.
- Azt már tudom, én valami izgalmasabbra gondoltam. - szólt vissza.
- Annyira szép puncid van, nyalni szeretném álandóan. A szeméremajkaid megbabonáztak, és a feneked, sose gondoltam volna, hogy ennyire felizgat.
- Mennyire? - kérdezett vissza.
- Baszd meg, megint beáll a merevedésem, ha rá gondolok, de attól neked nem lesz jobb!
- Mire gondolsz? - kacérkodott, az arcpirító kérdések oda voltak írva az ábrázatára.
- Tényleg elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne benned lenni ott... - kezdtem szégyellni magam.
- Én pedig mondtam, hogy meg kell tenned, hogy tiszteljelek mindenkinél jobban, de előbb fel kell, hogy oldódjak. Csókolj, attól elmúlik a szorongásom! - emelte fel a fejét, hívogató ajkai már úgyis szárazak voltak.

Fogalmam sincs, mennyi idő kellett, hogy szabaduljak. Éreztem az erekcióm, de mozdulni nem mertem, aztán a szenvedélyes csókok megtették a magukét, Vilmának sikerült magától feloldódni. A megkönnyebbülés hangos nevetésbe fulladt.
Lefeküdtem a lány mellé, aki hasra fordult, magamhoz vontam, a vörös haját kifésültem az arcából és csak simogattam a felém néző, mosolygó pofiját.

- Aludjunk egy kicsit? - próbáltam magamra erőltetni a nyugalmat, de Boglárka addig fészkelődött, amíg meg nem fogta a még mindig merev farkam, és lassan húzogatva a bőrt rajta elkezdett megint kacérkodni.
- Tudom, hogy akarod! - mondta határozott meggyőződéssel.
- Mit akarok? Miről beszélsz? - nyögtem a farkamon táncoló kézmozdulattól.
- A seggem.
- A többi részeddel együtt igen, nagyon akarom. - vigyorogtam a szemébe.
- Csináld. - szólított fel határozottan.
- Miért erőlteted? Lehet, hogy fájna!
- Nem fog, ha te csinálod! - nyomott a számra hírtelen egy csókot, aztán féloldalt fordult, és oda igazította a makkom az ánuszához.
- Már nem megy be, visszazártak az izmaid.

Bogi hirtelen nyújtózkodott egyet az alkalmi síkosítóért, majd igencsak gyors mozdulatokkal engem is, és saját magát is bekente.
- Be kell neki menni, lassan, de biztosan, tudom, hogy menni fog! - bíztatott, aprókat mozgott a lehetőségeihez képest, és tényleg tágultak azok az gyűrűizmok. Amint a makkom befért, még közelebb igyekezett tolatni, amíg a feneke félgömbje a lágyékomnak nem csapódott.

Kicsit féltem, de a lány megnyugtató, izgatottságról árulkodó szuszogása nem szólt semmilyen fájdalomról, és annyira izgatóan szorosan tapadt a péniszemre, hogy a magömlés elodázhatatlanul közeledett. Kettőt toltam erősen beindult állapotban, és mélyen a lány beleibe spricceltem a maradék örökítőanyagom. Éreztem, hogy az én összehúzódásaim, ami által a hímvesszőm megfeszül, Vilmának némi fájdalmat okozott, de nem lehetett erős, mert maradt a helyén, és a kezével a csípőmnél fogva húzott magába.

Ki akartam csusszanni, de Vilma ragaszkodott, úgy fordult, hogy hanyatt döntött, és végigfeküdt rajtam, nem engedte kicsúszni a dorongomat.
- Ez nem volt túl hosszú! - kuncogott.
- A túl sok izgalom... - rötyögtem szinte félájultan.
- Akkor folytassuk. – ajánlotta Vilma az arcát félrefordítva, hogy csókolni is tudjon.
- Mindjárt teljesen lelankadok, ez volt a negyedik egyfolytában, nem hiszem, hogy hamar harcra készen lennék. - vonakodtam kicsit a lehetetlennek tűnő feladattól.
- Nem sietünk sehova, vagy te igen? - kérdezett aranyos hangsúllyal.

- Nem, tényleg nem sietünk. Olyan furcsa ott benned lenni. - adtam hangot az érzéseimnek.
- Jó, vagy rossz?
- Fantasztikus! - erősítettem meg a tudatban mosolyogva.
- Ténylen nem mertél megbaszni, amíg meg voltam kötözve, vagy inkább úgy kérdezem, hogy csak az érzelmeid tartottak vissza?
- Mást sem kúrtam volna meg, ha ezt akarod hallani.
- Tudom, ismerlek már régóta. Megutáltalak volna, ha megteszed. Azt nem értem, miért engedtél el. Még várhattál volna, nagyon hamar feladtad, vagyis azt értem, hogy nem akartál bántani, de mégis, neked nagyon fontos lett volna...
- Mindent megpróbáltam.
- Nem, nem mindent. Nem kértél! - simogatta meg az arcomat a felnyújtott kezével.
- Igaz, eleve rosszul kezdtem hozzá. Már meg is bántam. - suttogtam halkan.

- És te? Te mit éreztél, amikor szabályosan megerőszakoltalak? - kérdezett most ő.
- Csodálatot! Ha rossz lett volna, lelankadok, de annyira imádtam minden mozdulatod. Sosem gondoltam, hogy ilyen jó az extázis a fenekemben az ujjaddal. - röhögcséltem a lányt szeretettel átkarolva. Az édes mellei pont kézre estek, örömmel simogattam azokat.
- Kurva jól adtad a haragos macsót! Azt hittem, megbolondulok, de sokkal jobban féltem, hogy tényleg eltaszítasz, ahogy a szavaidat hallottam. - rázta meg a fejét Bogi, hatalmas sörénye megcsiklandozta az orrom.
A két talpát ráfektette a combomra, és lassú, módszeres körözésbe kezdett az alfelével.

- Nem fog felállni. - közöltem a nagyon enyhe érzéseket közvetítő mozgásra reagálva. Hiába volt kellemes, kevésnek bizonyult, hogy begerjedjek.
- Nem baj, úgyis aktuális fát tenni a kandallóra, havat kell olvasztani a mosakodáshoz, aztán majd meglátjuk, hányszor tudok életet lehelni reggelig a farkadba. - szállt le rólam, elsétált a tűzhöz, és amíg a tuskókat rakosgatta, meghatódva néztem a csodálatos alakját, a szűzies pofiját. Arra gondoltam, ez a nő jobb, mint az Isten lába, a szerelem pedig amilyen csodálatos, annyira vak.
Szavazz Te is!

Átlag: 8.04 pont (69 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#17 deajk2008
2018. 12. 29. szombat 09:34
Az análszex nagyon izgató tud lenni... 9p Válaszolok rá!
#16 cscsu50
2018. 10. 2. kedd 03:31
fordulatos Válaszolok rá!
#15 szekely18
2018. 10. 1. hétfő 22:23
Tetszet! Válaszolok rá!
#14 joe013
2018. 09. 29. szombat 14:51
tetszett!!!! Válaszolok rá!
#13 zoltan611230
2018. 09. 28. péntek 04:24
Nagyon jó történet . Válaszolok rá!
#12 papi2007
2018. 09. 27. csütörtök 14:51
jó volt , kicsit hosszú Válaszolok rá!
#11 veteran
2018. 09. 27. csütörtök 08:57
Kicsit gyengébb a tőled megszokottól. Válaszolok rá!
#10 legyenlegyen
2018. 09. 26. szerda 21:43
Most Boglárka vagy Vilma? Válaszolok rá!
#9 sunyilo
2018. 09. 26. szerda 21:40
Átlag alatti, de minden nem lehet tökéletes. A következő biztosan ismét olyan jó lesz, mint eddig a többség... Válaszolok rá!
#8 Andreas6
2018. 09. 26. szerda 18:17
Kevésbé tetszett, mint a többi írásod. Másnak azt mondanám, hogy kitűnő, de tőled jobbhoz vagyok szokva. Válaszolok rá!
#7 vénember
2018. 09. 26. szerda 16:11
JÓ kis lelkis Válaszolok rá!
#6 zsuzsika
2018. 09. 26. szerda 13:29
Közepes.. Válaszolok rá!
#5 sportyman (alttpg)
2018. 09. 26. szerda 10:40
Néhány apró tévedéstől és a befejezetlenségtől eltekintve jó, nagyon jó! Válaszolok rá!
#4 salsa
2018. 09. 26. szerda 07:57
A "Boglárka kérdés" sima elírás az előző történetből (Gyönyör a pokolban) 8P mert a vége kicsit elvarratlan. De a történeteid nálam viszik az első 5-6 helyet. Válaszolok rá!
#3 A57L
2018. 09. 26. szerda 04:00
A történet jó és kemény.7P Válaszolok rá!
#2 Lemon Orange
2018. 09. 26. szerda 01:15
Háát, egyrészt a történetmesélés szokásos naivos. Csak a Boglárka kérdést érteném... Válaszolok rá!
#1 Törté-Net
2018. 09. 26. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről? Válaszolok rá!