A+ A-

Vérkígyó

Puhán fekszik fészkében a kígyó, álmosan elnyújtózva heverész. Teste lágy, bőre petyhüdt és ráncos, mégsem öregszik soha meg. Büszkén rejtőzik, mert tudja, ha bőréből kibújik, újra fiatal lesz, ráncai kisimulnak majd, teste megfeszül, és az erőtől megduzzad.
De még vár. Hallgat és figyel. A vér szava nem hívja, s a vágy lustán csörgedezik ereiben. A fejét is elbujtatja, csendesen szuszog, egyetlen szemét lehunyja, egyedül bőre fülel. Nem türelmetlen, hiszen ismeri az életet. Ő maga az eredet – gondolja gőggel telve. Eljön majd az ő ideje, csak várnia kell. Mert fel akar ébredni, újjá akar születni, hogy életet adjon, meg akarja látni a napvilágot, hogy ismét utat törjön. Megint fel akarja fedezni a titkos bölcsőt, amelybe örökké vágyik. Nyugodtan fekszik tehát, ám bőre minden pórusa éhesen figyel, s a leghalványabb érintésre is felel.
Lágy, kíváncsi cirógatás az első, amely éleszti vérét. Lassan halad végig rajta, állhatatosan szítva tüzét, majd puhán dédelgeti, ráérősen csúszik előre és hátra bőrén, s mikor felébreszti szunnyadó erejét, izgatottan várja, hogy kényeztessék. Tudja: ez jár neki, hiszen csak így kelhet önálló életre. És mikor gyengéden felemelik fejét, hátrahúzzák bőrét, a fény végre eléri.
Mégsem nyitja ki egyetlen szemét, hiszen a sötétben van otthon. Csak kissé nyújtózik, de nem mutatja még meg igazi alakját, csupán élénken tekergőzik. Ám mikor a nedves nyelv eléri, teste mélyén új utak nyílnak, ereje gyorsan növekszik.
Elégedetten fekszik, de feszülten várja a pillanatot, amikor saját erejéből felágaskodhat. Érzékien lágy az alakját változtató nyelv, ami a bőrén játszadozik, hol szétterülő testtel rátapadva, hol hegyes végével szántva, de ez a lágyság forróvá tüzeli kígyótestét, s vérét még gyorsabb áramlásra bírja. A nyalakodás nem gyengíti, inkább egyre súlyosabbra növeszti, és amikor meglátja a felé közeledő szájat, mégsem fél, inkább heves izgalommal várja az elnyelő sötétséget.
Forró és szoros az ölelés, de ő nem bánja, ha nem engedik el. Érzékenyen tapadnak rá az ajkak, majd mikor a bőre alatt áramló vér csupasz fejébe tolul, vörösen mered a sötétbe, és megadóan tűri, hogy ujjak markolják meg testét.
Már nem menekülhet, de hát nem is akar. Bár szorosan fogják, a bőrét húzgálják, a fejét fogak karcolják, ő hetykén felágaskodik, sziklakeménnyé duzzad, hogy végre megmutathassa igazi nagyságát, és elindulhasson a maga útján. Régi ereje elönti újra, fiatalon feszül a bőre a nedves ölelésben, hevesen robog a vére, és már érzi, ebben a barlangban is boldog lehetne.
Mégis mást akar. Itt nincs egyedül, puha nyelv tekergőzik körülötte, csúszómászó testét nedvesíti, ő azonban már nem az a hajlékony kígyó, aki volt. Keményen égbe törő teste átváltozott, élettől lüktető feszességét nem hajlítja derékba semmi, és a célja csak egy: megtalálni a vágyott odút, ahol egyedül lehet.
Természetesen így is jólesik neki a forró ölelés, ő azonban másik fészket keres. Megkeményedett teste fékezhetetlen vággyal szeretne bejutni abba a rejtett bölcsőbe, amelyet pontosan az alakjára formáltak.
Igaz, az esze rövid, de erre az egyre valahogy emlékszik.
A kígyó tudja, hogy csak a vér ereje segítheti hozzá, másként nem hatolhat be, nem foglalhatja el megérdemelt alagútját. Vöröslik a feje, ahogy előbukkan az ajkak közül, de nem a düh teszi vele. Elemében van, heves izgalom járja át, és amikor végre az áhított fészek közelébe jut, egyetlen szeméből átlátszó könnycsepp tolakodik elő.
Nem lepődik meg ezen, hiszen erre várt már régtől fogva. Azért támadt fel újra, mert be akar törni a számára készített titkos résbe. Fel szeretné fedezni legmélyebb rejtekét, és érezni körbeölelő védelmét.
A fészek nyílása rózsaszín csoda. Két domb közé rejtett völgye kissé megnyílik közeledtére, mégis hihetetlennek tűnik, hogy az ő hatalmas feje teljes szélességében beférhet. A vérkígyó azonban nem aggódik. Bár emlékezete rövid, mégis rémlik neki: az előző feltámadásakor is így kezdődött. Tudja jól, ha vértől duzzadó keménységgel ágaskodik, nem állhat elé semmi.
Fejét a nyíláshoz támasztja, majd lassan köröz, mire a két domb között ajtók nyílnak. A rés azonban így is zártnak tűnik, és a vérkígyó nem érti, miért vannak ott a semmire való ajtók, hiszen lenge hajladozásukkal nem gördítenek akadályt elé. Talán a fészek bejáratát díszítik? Vagy élénk színükkel csábítva akarják mutatni, hol az alagút bejárata? Számára haszontalannak tűnnek, mégis játszadozik velük, mert bár emlékezete rövid, mégis megsejti, a fészek rejteke hamarabb feltárul, ha enyelegve hízeleg nekik.
Ahogy fejével dörgölőzik az ide-oda lengő ajtókhoz, úgy érzi, figyelik. Meglepve látja, hogy a kis nyílás felett vöröslő szem emelkedik ki redős rejtekéből. Rokon talán. Mint a hüllők szeme, úgy dülled rá. Megböki fejével, mire az hetykén kiemelkedik. Nem is szem az, talán a bejárat őre lehet, aki őt fürkészi. Hirtelen ötlettől vezérelve, egész testével végigdörzsöli.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.48 pont (29 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 Almoska5 2018. 07. 10. kedd 23:23
Óvodás kis unokám is okosabbakat tud fejből kitalálni. Mérges vagyok ilyen "sületlenségek" leírásáért! ( Tőlem: mínusz 100 pont ) Élvezhetetlen részemről...
#7 veteran 2018. 07. 10. kedd 15:29
Kárvolt megírni.
#6 cscsu50 2018. 07. 10. kedd 09:52
marhaság
#5 listike 2018. 07. 10. kedd 07:21
Ekkora marhaságot leírni.
#4 gyuri0926 2018. 07. 10. kedd 07:06
Fantasztikus
#3 feherfabia 2018. 07. 10. kedd 06:22
különleges és érdekes+
#2 A57L 2018. 07. 10. kedd 04:05
Érdekes leírás.
#1 Törté-Net 2018. 07. 10. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?