A+ A-

Koktél csillagokkal

Idén nyáron esett meg velem egy csodálatos dolog, amire igazándiból egyáltalán nem számítottam – csak úgy jött magától. Egy nagyon kellemes augusztusi estén szülinapi buliba voltam hivatalos, mert az egyik jóbarátom meghívott, és mivel már viszonylag régen is beszéltünk, így nem akartam kihagyni a lehetőséget. Kicsit ugyan vonakodva indultam el, mert egy nagyon ígéretes rajz közepénél tartottam és szerettem volna mihamarabb készen látni. De ugye megígértem, hogy ott leszek, meg persze azt gondoltam még akkor, hogy maradok valameddig, beszélgetek pár emberrel, aztán futás haza befejezni a művet.
Egy remek 2009-es chilei Antares vörösborral a kezemben sétáltam sietősen a cél felé – nem kellett olyan nagyon messzire gyalogolnom, de eléggé késésben voltam. Azt akartam, hogy ne én legyek az első – ez pompásan össze is jött, mert szépen elszámoltam magam. Olyan fél 10 körül szerettem volna odaérni, ehelyett úgy nézett ki, hogy még tízkor sem keveredek oda. Ráadásul ezt még sikerült azzal megfejelnem, hogy nem találtam oda. Azt gondoltam, hogy simán megoldom, de csak nagy nehezen lett meg a hely, ahová elindultam. Végül azért persze meglett a cím! Az 5-ik emeleten volt a lakás, láttam arrafelé ugyan fényeket, de a még ilyen későn is csicsergő madarakon és az utcán szórakozó fiatalokon kívül semmi mást nem hallottam. Vagy talán mégis – mintha halkan szólna a zene az egyik fenti ablak felől. Ahogy ott kémleltem feltűnt, hogy milyen szépen megjelentek a csillagok, egyik a másik után. Ugyan az utcai világítás és a lakásokból kiszűrődő fények próbálták elnyomni őket, de azért ott pislákoltak ők szépen szétszórva az egész égen – fenomenális látványt nyújtva. A kaputelefonnal viszonylag gyorsan feljutottam, és feltűnt hogy ahogy közeledtem az 5-ik felé azért egyre zajosabb lett minden – gondolom az itt lakó szomszédok nagy örömére. Szerintem még jó darabig nem nagyon fogtok sajna aludni – gondoltam, miközben szedtem a lépcsőket. Na mindegy, az már persze nem az én bajom volt – buli kell időnként, azt meg elég nehéz összehozni csendben, lábujjhegyen! Felértem, de csengő nem volt. Határozottan kopogtam az ajtón, majd még egyszer. Nem történt természetesen semmi, de nagyjából erre is számítottam. A zene és a beszélgetések, nevetgélések zaja jó rendesen hallatszódott itt már fent a lépcsőházban – gondolom semmit nem vettek ki a már bent bulizók abból, ahogy bekopogtam. A kilincset lenyomva viszont gyorsan kiderült, hogy az ajtó nyitva és nem a kopogás az igazi megoldás. Ez is egy tetőtéri lakás volt, hasonlóan ahhoz, amiben én is laktam, de sokkal tágasabb és modernebb. Az enyém inkább otthonosnak és kényelmesnek nevezhető, ez itt viszont minden jóval felszerelt - legalábbis ahogy gyorsan felmértem – fényárban úszó, mert minden lehetséges része és zuga profin és ízlésesen meg volt világítva. Jópár ember gyűlt össsze a lakásban, de mérete miatt egyáltalán nem volt zsúfolt vagy ilyesmi. Érdekes mód valahogy nem lehetett túlságosan meleget érezni, sőt egészen jónak mondható volt a hőmérséklet, amit eléggé furcsáltam, mert ugye nyár volt és tetőtéri lakás révén sokkal melegebbnek kellett volna lennie. Pedig légkondit sem találtam, ami persze nem baj, csak nem tudtam meg, hogy hogyan oldották meg a hűtést és a szellőztetést. Meg akartam szabadulni minél előbb az ajándékba vitt bortól, és sikerült is hamar összeakadnom a szülinapossal, aki az érkezésem után észrevett és hozzám sietett.
- Szeva Tom! - köszöntött, aztán majd felborított lelkesedésében.
- Szia Greg, nagyon boldog szülinapot neked! - próbáltam kinyögni, mert közben lapát kezeivel a hátamat kezdte verni, hogy milyen jó amiért én ott vagyok és végre átbeszéljük a régi nagy témákat, amiket szoktunk. Én is örültem neki persze, már vagy húsz éve ismerjük egymást és sok hülyeségben benne voltunk, ami csak az ember eszébe juthat. Ugyan az utóbbi időben már jóval ritkábban találkoztunk és beszéltünk - általában kicsi ivászat mellett, de hát az idők változnak. Mi azért annál kevésbé természetesen! Addig jutottunk, hogy átvágtunk a tágas nappalin egészen a bárpultig, ahol ketten is szorgoskodtak és igyekeztek lelkesen kiszolgálni az odacsődült embereket, ami úgy tűnt, hogy egész jól megy. Greg nem nagyon törődve az éppen ott lévőkkel odafúrta magát és kért két italt nekünk. Nem nagyon értettem, hogy pontosan mit rendelt, de valami koktélfélét, ha minden igaz.
- Koktélparti van! Mindjárt itt is lesz a piánk! - kiabálta, mert a lemezlovas a másik sarokban éppen feltekerte egy bulisabb számra a zenét. Na így nem lesz túl egyszerű dumálnunk, az tuti – gondoltam. Elég sokan már javában táncoltak, igazából nekem is tetszett a hangulat, jónak indult az egész! Közben a csinosabbik bármixer kikeverte az italjainkat, Greg már passzolta is tovább az egyiket nekem.
- Acapulco! Az egyik nagy kedvencem – mondta hangosan az ünnepelt. Nem kérem, hogy találd ki, mi van benne, mert hajón dolgoztál, úgyhogy nyilván sejted...
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.83 pont (41 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 zsuzsika 2018. 03. 15. csütörtök 14:39
nem rossz
#10 Pavlov 2017. 11. 6. hétfő 00:39
Kellemes munkahelyi kaland!
#9 deajk2008 2017. 10. 29. vasárnap 07:56
izgató a munkahelyi románc... 8p
#8 cscsu50 2017. 09. 19. kedd 08:47
folytasd
#7 listike 2017. 09. 17. vasárnap 12:19
Mindenképpen jöhet a folytatás. 10pont.
#6 sunyilo 2017. 09. 14. csütörtök 19:53
Kiválóan írsz, folytasd bátran.
#5 Andreas6 2017. 09. 14. csütörtök 11:34
Mi az, hogy jöhet! Meg is haragszom, ha nem folytatod!
#4 veteran 2017. 09. 14. csütörtök 08:20
Rég volt ilyen jó írás.
Ne hagyd félbe a történetet.
#3 A57L 2017. 09. 14. csütörtök 04:03
Az biztos,hogy 10-es.
#2 vakon54 2017. 09. 14. csütörtök 02:49
Jöhetám a folytatás mint a locomotív cc vonat. Ez egy 10 es.
#1 Törté-Net 2017. 09. 14. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?