A+ A-

Vonaton

Kicsit furcsa volt a kocsi üressége. A vonat ilyenkor rendszerint tele volt a Sanderson bentlakásos iskola diáklányaival, akik élénk csevegésükkel zavarták a többi utazó nyugalmát. Ma viszont az egész vonat kihaltnak tűnt, csak itt - ott bámult ki egy arc kifejezéstelenül az ablakon.
Madeleine végigsétált a peronon az utolsó kocsi nyitott ajtajához. A magas sarkú cipője kopogott a betonon, a haját pedig a kis vidéki állomáson átsüvítő szél borzolta. Ő volt az egyedüli várakozó utas a peronon. Az állomásfőnök türelmetlenül várta hogy felszálljon végre és indíthassa a vonatot.
Az utolsó kocsi is üresnek tűnt. Madeleine becsukta maga mögött az ajtót és helyet foglalt az egyik első ülésen, majd telefonját elővéve az üzeneteit kezdte olvasni. A mozdony hidraulikus zajok és dízelfüst kíséretében életre kelt. A vonat erősen megrándult és mozgásba lendült.
- A francba… - dühöngött Madeleine, amikor a rándulástól a telefon kiesett kezéből, majd a szoknyáján lecsúszva eltűnt az ülése alatt.
- Semmi gond. Megvan! - mondta egy lágy hang.
Madeleine meglepetésére egy fiatal lány arca jelent meg az ülések közti rés felett. Hosszú fekete haja selymes fürtökben lógott a vállára.
- Itt van. - mondta a lány, majd egy pillanatra eltűnt. Megkerülte az őket elválasztó ülést és Madeleine - nel szemközt helyet foglalva folytatta:
- Nem tört el. Azt hiszem nincs semmi baja.
Madeleine hálásan vette el a telefont. Felismerte a lányon a Sanderson fekete szoknya - fehér blúz - zöld nyakkendő egyenruháját és újra eszébe jutott, hogy vajon miért nem lát most belőlük többet.
- A többi diák hol van? - érdeklődött miközben a telefonját a blézere zsebébe csúsztatta.
- Már elmentek. Ma hamarabb véget ért a tanítás, de nekem még volt pár elintézendő dolgom.
Madeleine vállat vont és elmosolyodva azt mondta:
- Valaha én is a Sanderson - ba jártam. Mindig is bántam hogy egészen tizennyolc éves koromig itt kellett lennem. A szabályok és a hagyományok annyira idejétmúltnak tűntek.
Legszívesebben kiíratkoztam volna és elmentem volna valamelyik koedukált iskolába, ahol fiúk is lettek volna.
A mondatát kis kuncogással fejezte be, de a lány közömbösen nézett rá vissza.
- Én a múlt hónapban lettem tizennyolc, de nekem kifejezetten tetszik hogy a Sanderson még mindig csak lányiskola és nem vágyok máshova. De szeptemberben nem lesz más lehetőségem. Vár az egyetem. - mondta végül.
- Biztos hogy hiányolni fogod az iskolát? - kérdezte kételkedve Madeleine.
A lány bólintott és szomorúan azt felelte:
- Hiányozni fognak az osztálytársak. Különösen Sarah, a barátnőm, akit tiszta szívből szeretek.
Madeleine egy darabig nem mondott semmit hanem csak a lány megjegyzését elemezte magában. Egy idő után azonban kérdően felhúzta a szemöldökét és halkan megszólalt, mintha attól félne hogy illetéktelen fülek is meghallják amit mond:
- A barátnőd? Úgy érted… Te leszbikus vagy?
A lány bólintott:
- Igen. Meglep?
- Nem igazán. Amikor annyi idős voltam mint te, én is átmentem egy ilyen fázison. De amikor elkezdtem az egyetemet kinőttem és magam mögött hagytam.
- Számunkra ez nem egy fázis és nem fogjuk kinőni. Te talán csak úgy tettél, mintha leszbikus lennél. Radikálisnak vagy alternatívnak akartál tűnni. Esetleg csak trendinek. - jött a zord válasz.
A lány vádló hangsúlyára Madeleine ösztönösen visszavágással reagált:
- Talán te és Sarah is csak úgy tesztek. A szerelmetek esetleg csak diáklányos rajongás.
- Nem. Komolyan vesszük.
- Akár csak én annak idején. Azután elhagytam a Sanderson - t és kitágult a világ. Szerintem veled is ez a helyzet. Huszonnégy évesen már hozzám hasonlóan férjed lesz. Egyébként ha már ennyit beszélgetünk...hogy hívnak?
- Helen.
- Szép név. Illik egy ilyen csinos lányhoz. Én Madeleine vagyok, bár a legtöbben csak Maddie - nek szólítanak.
Helen vállat vont és elfordulva egy darabig csak az elsuhanó tájat bámulta az ablakban.
Azután visszafordult és a szemben ülő nőt tanulmányozta. Madeleine valahogy egyre kényelmetlenebbül érezte magát a lány tekintetének kereszttüzében. Fészkelődni kezdett az ülésen. Keresztbe tette a lábait és lesimította a szoknyáját. Helen elvigyorodott és azt mondta:
- Kár. Élveztem a látványt.
- Tessék?
- Kellemes volt a látvány. Mielőtt keresztbe tetted a lábaidat, beláttam a szoknyád alá. - folytatta Helen ravasz mosollyal.
Madeleine érezte hogy arca elvörösödik a zavara miatt, mintha a megjegyzés valami vén kéjenctől érkezett volna, nem pedig egy csinos diáklánytól. Egy darabig nem is tudott megfelelően válaszolni.
- Ülj úgy ahogy az előbb! Vagy félsz? - provokálta tovább Helen.
- Félek? Egy diáklánytól? Ugye viccelsz… - motyogta Maddy.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.93 pont (43 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 deajk2008 2017. 07. 22. szombat 17:01
Ezt lehetne folytatni, mi történt utána... 10p
#4 vakon54 2017. 06. 22. csütörtök 22:20
Nemrossz.
#3 veteran 2017. 06. 12. hétfő 07:55
Ismét leszbi.
#2 A57L 2017. 06. 9. péntek 02:19
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2017. 06. 9. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?