A+ A-

A biciklitúra

A biciklis monitorom pontosan délután egy órát, nyolcvannyolc perc alatt 27 km eddig megtett távot és százharminchármas pulzust mutatott. A 41 kilométeres táv kétharmadánál jártam, de úgy éreztem, még csak most melegedtem be, kár lenne fél órán múlva már végezni is a tekeréssel. Kirobbanóan jó formában éreztem magamat aznap, 25 éves kisportolt testemnek meg se kottyant ennyi, az őszi napsütés pedig kellemesen melegítette csontjaimat. Már hallom is néhányatokat felhorkanni: „Micsoda? Fiatal, sportos lány, állítólag kirobbanóan jó formában alig több mint 18 km/h átlagsebességgel biciklizik százharminchármas pulzussal? Hát ez nem túl jó eredmény, sőt, igazából elég szánalmas!”. Igazatok is lenne, ez bizony szánalmas is lenne sík terepen, ám dél-Svájc hegyei igencsak magasak, és az utóbbi egy órában szinte végig csak felfelé tekertem. Így már mindjárt nem is rossz, nem igaz? Tervezett utam legmagasabb pontján jártam, innen már szinte végig csak gurulás lefelé. De izmaim még további terhelést követeltek – nem is csoda, hogy a munkahelyi heti ötször nyolc óra íróasztal mögötti tespedés után hétvégén fellázadnak, és követelik a mozgást.
Az út szélén álltam, turistatérképemet bogarászva – ezen a szakaszon nincs érdemi mobil internet lefedettség –, azon tűnődve, hogyan hosszabbíthatnám meg az útvonalamat. A térkép jelzett egy leágazást pár száz méterrel előrébb, földútként feltüntetve, ami a helyi terepviszonyokat ismerve valószínűleg inkább kavicsos-sziklatörmelékes utat jelenthet. Normális esetben nem biciklinek való, de az én biciklim nem egy átlag gép, hanem egy négyezer svájci frankos Specialized Rhyme FSR Comp Carbon 6Fattie vastagkerekű, összteleszkópos mountainbike. Ahol ez nem megy el, ott egy Land Rover Defender sem, már pedig a térkép autóval jártható földutat jelzett. Bukósisakom, könyök- és térdvédőm, valamint jelentős eddigi hegyvidéki és downhill kerékpáros tapasztalatom szintén önbizalmat adott. A kitérő útvonal többé-kevésbé félkörívet írt le az eredeti útvonalomhoz képest, jó pár kacskaringóval. Számításom szerint további kb. negyven-negyvenöt kilométert és úgy két és fél órát adna a távhoz illetve menetidőhöz, ami pont jó. Viszont az út három helyen rengeteg sűrű szintvonalat keresztezett a térképen, azaz három hegygerincen vág át. Lesz jó bőven meredek kaptató és lejtő. Tökéletes. Az idő is szép, bár estére esőt mondtak, de hol van még az este… Döntöttem. Belevágtam.
Valóban kavicsos-sziklatörmelékes, egy autónak pont elég széles útnak bizonyult – és meredekebbnek, mint hittem, de nem fogott ki rajtam. Az első hegygerincre felérvén meglepődve láttam, hogy pár száz méterrel feljebb már hó borítja a hegyeket. A hőmérséklet is lecsökkent a lentebbi kellemes húsz fokról olyan tíz környékére, ami biciklis shortomban és ujjatlan topomban csak a felfelé tekerés idején volt kellemes. A túloldali lejtőn lefelé hűlni kezdtem, elég hamar „majd megfagyok” érzésem lett. De nem sokkal később elértem a második kaptatót, felfelé haladva újra kimelegedtem.
A második emelkedős szakasz közepe tájékán vettem észre, hogy elég csúnyán beborult mögöttem az ég, amerről jöttem. Nem lenne jó itt megázni, gondoltam, hozzátéve hogy „már megint nem sikerült eltalálni még az aznapi időjárást sem a meteorológusoknak”. A visszafordulás kizárt, mert akkor pont belefutnék az esőbe… vagy talán akár viharba. Az ég ugyanis percről percre sötétebb haragos kékbe-szürkébe váltott, közeledett felém a rossz idő. Az egyetlen lehetőség, hogy minél hamarabb visszaérjek az eredeti, jóval alacsonyabban fekvő útra, és végül az autómhoz. Ehhez persze előbb át kell jutnom a második és a harmadik hegygerincen, onnantól végig gyakorlatilag egyetlen hosszú lejtő az út, nyert ügyem van. Szerintem pont megúszom, gondoltam.
Nem jött be a számításom. Már akkor tudtam, hogy alaposan meg fogok ázni, amikor feltámadt a szél, és hirtelen több fokot hűlt a levegő, és nem csak a növekvő tengerszint feletti magasság miatt – megjött a vihar szele. Pont a lehető legrosszabb helyen, a második hegygerincen kapott el a vihar. Viharos széllökések támadtak minden irányból is erősen esni kezdett… illetve, nem is csak sima eső, hanem havaseső! Aki biciklizett már ismeretlen hegyi úton viharos szélben-széllökésekben, szakadó havasesőben, alig pár fokos hőmérséklet mellett nyári biciklis shortban és ujjatlan topban, az tudja, hogy ez egyáltalán nem kellemes… Úgy éreztem, mindjárt ott helyben megfagyok; vagy még azelőtt felkap a szél és elsodor. Körbenéztem valamiféle menedéket keresve, de a környező fenyőfákat tépő szelet elnézve nem tűnt úgy, hogy különösebb menedéket nyújtanának. És ekkor villámlott, amit alig két másodpercre rá fülsüketítő mennydörgés követett! Nem, a fa kizárva... Pár kilométerrel korábban láttam ugyan egy házat, de ahhoz vissza kellene fordulnom, egyenesen a vihar közepébe.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.54 pont (50 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 Ulysses 2017. 03. 12. vasárnap 22:11
Remek történet. Elejétől a végéig tetszett.
#10 cscsu50 2016. 10. 2. vasárnap 01:19
nagyon jó
#9 sipospista 2016. 09. 30. péntek 16:43
Nagyon jo.megy a pont
#8 deajk2008 2016. 09. 30. péntek 09:46
nekem tetszett és folytasd... 7p
#7 listike 2016. 09. 30. péntek 09:41
Az utóbbi idők egyik legjobb írása.
#6 veteran 2016. 09. 30. péntek 09:24
10 pont, ha lehetne sokszor.
#5 vakon54 2016. 09. 30. péntek 08:47
Ehez az íráshoz feleségemmel csak annyi a hozzászólásunk hogy 10 pont!
#4 zsuzsika 2016. 09. 30. péntek 08:09
Jól megírt történet.
#3 A57L 2016. 09. 30. péntek 08:07
Szép és jó történet.10P
#2 feherfabia 2016. 09. 30. péntek 06:58
Nagyon szinvonalas!10P
#1 Törté-Net 2016. 09. 30. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?