A+ A-

A vándor

1. rész
A fiú a postakocsijárattal érkezett, észak felől, SaintClaire irányából. Egyedül ő szállt le, még a kocsis sem sietett a segítségére, hiszen egyetlen csomaggal, egy kisebb bőrönddel utazott. Adam tétovázott, mielőtt a rövidke lépcsőről a földre ugrott volna. Egy fogadó udvarában állt, ez volt az utolsó állomáshely, innentől gyalogolnia kellett. Azt tervezte, hogy mihelyst megérkezik, azonnal útnak indul, ám a postakocsi túlontúl sokáig vesztegelt az előző városban, már késő délután felé járt az idő. Nem szívesen vágott volna neki az éjszakai erdőnek, és hideg is volt, az őszi szél a közeli fák ágai közt nyargalászott. Az a néhány elsárgult falevél, amely még az évszak vége felé is kitartott, most feladta a küzdelmet és az ég felé röppent. Adam arrébb sétált, hogy ne legyen útban, majd némán figyelte, ahogy a postakocsi kiszáguldott a fogadó udvarából.
A fiú elindult az épület felé, úgy tűnt, hogy napok óta nem esett errefelé, száraz lábbal érkezett meg a tornácra, bár sáros, elnyűtt cipőjén már ez sem sokat segített. Benyitott, arcát azonnal megcsapta a bent lévő áporodott levegő, de legalább meleg volt, a kandallóban égett a tűz. A kicsi és koszos ablakokon keresztül kevés fény szűrődött be, így meglehetős félhomály uralkodott odabent; a mécseseket és gyertyákat még nem gyújtották meg, csupán a helyiség hátsó részében pislákolt egy viharlámpás, hogy a kártyalapokat jobban láthassák a fogadó vendégei. Adam a söntés felé indult, még nem döntötte el, hogy megszállna-e ezen a helyen, sajnos a tárcája igencsak vékonyka volt, már csak néhány shilling csilingelt benne, a következő postakocsijáratra is spórolnia kellett. Viszont nagyon éhes volt, legalább másfél napja nem evett, így vacsorát mindenképpen akart magának. A pultnál egy mosolygós leány fogadta:
– Üdvözöljük a Verébfészek fogadóban, miben lehetek a szolgálatára? – Adam is motyogott valami köszönésfélét, kicsit inába szállt a bátorsága, mihelyst közelebbről is szemügyre vehette a lányt. Sokáig bámulta, illetlenül sokáig, pedig nem öltözött kihívóan, egyszerű, vastag, virágmintás ruhát hordott, a csipkés gallér még a nyakát is elrejtette. Világosbarna haját főkötő alá rejtette, viszont a kötény szépen kiemelte a dereka és csípője vonalát. Ezt Adam többnyire akkor látta, mikor a lány térült-fordult, poharakat törölgetett és korsókat töltött.
– Molly vagyok… – folytatta a lány, még mindig mosolygott. – Mostanság… én viszem ezt a helyet, remélem, jól érzi majd magát minálunk. Szóval, mit adhatok? Bizonyára megéhezett, megszomjazott az úton, láttam, hogy a járattal érkezett…
– Igen, hosszú út volt… – A fiú lerakta maga mellé a bőröndjét és letelepedett az egyik székre a söntés előtt.
– A vacsora hamarosan elkészül, igazi csemege, vadhús. Csak ajánlani tudom.
– Igen… az jó lesz, köszönöm.
A lány halványan összeráncolta a szemöldökét, ahogy jobban megnézte magának az idegent. Igen fiatal volt még, tizenhét-tizennyolc éves lehetett, vékonynak tűnt a fekete, kopott öltönyben, amit viselt. Miközben a bőröndjével szöszmötölt, megnézte a kezét is, hosszú, finom ujjai voltak, Molly biztosra vette, hogy nem fizikai munkából tartja el magát, már ha dolgozott egyáltalán. Talán valami művész, vagy diák. Nagyon különbözött a helyiektől, arca hosszú volt és csinos, az orra egyenes, szeme sötétbarnának tűnt a félhomályban. Egy messziről jött vándor… A lány pillantása az ablak felé siklott, úgy látta, hogy már sötétedett odakint.
– Van szállása? – kérdezte hirtelenjében. – Mert szobát jelenleg sajnos nem tudok adni… Kettő van lent és három az emeleten, de mind foglalt…
– Nem érdekes… – legyintett a fiú. – Habrough-ba tartok, hogy ott átszállhassak egy következő postakocsijáratra. Talán megvárom a pirkadatot és indulok, éjszaka nem szívesen járnék az erdőben…
– Ne is, eszébe ne jusson! A sötétben nem fogja látni az ösvényt és eltéved…
– Nem volna jó… lekésném a vizsgáimat.
– Ó, hát szóval tanul! És mi lesz magából, ha nagy lesz?
– Ügyvéd, ha sikeresen veszem az akadályokat.
– Biztos vagyok benne, hogy úgy lesz, maga okos fiúnak tűnik. – A lány újból elmosolyodott, ezúttal némi pír is megjelent az orcáján. Nem csupán okosnak látta ezt a fiatalembert, hanem rendkívül vonzónak is. Leginkább a szeme tetszett neki. Meg is tett mindent, hogy a kedvében járjon.
– Pár perc és hozom a vacsorát, addig üljön asztalhoz, oda, a kandalló mellé. Az a legjobb hely.
A fiú leült hát a kandalló mellé és várt, a bőröndjét ide is hozta magával. Jószerével a könyvei voltak benne, így nagyon vigyázott rájuk, a szüleinek igen sokba került az ő taníttatása. Míg a vacsoráját várta, Mollyt figyelte. A lány kivitt egy ölnyi korsót a kártyázó vendégeknek, bort töltött az előtérben várakozó férfiaknak, gyorsan, frissen mozgott, pedig már a nap vége felé jártak és bizonyára reggel óta talpon volt.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.8 pont (51 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 Fireball65 2016. 02. 5. péntek 18:05
Végre! Igényes munka! smile
Jó történet, jól megírt, és nem hemzseg a helyesírási hibáktól, a szóismétlésektől! / ami sok jónak induló történetet tesz élvezhetetlenné a számomra! / Gratulálok!
szakértői 3x10 pötty smile
#11 listike 2016. 02. 5. péntek 17:53
Még sok ilyet.
#10 sipospista 2016. 02. 5. péntek 10:24
szuper
#9 sunyilo 2016. 02. 4. csütörtök 21:24
nagyon tetszett...
#8 papi 2016. 02. 4. csütörtök 15:40
Nagyon jó írás.
#7 zsuzsika 2016. 02. 4. csütörtök 09:48
Tetszett.
#6 veteran 2016. 02. 4. csütörtök 08:40
JÓ írás.
#5 genius33 2016. 02. 4. csütörtök 06:46
Szép, kellemes és élvezetes sztori.
#4 feherfabia 2016. 02. 4. csütörtök 06:03
Szép történet!
#3 A57L 2016. 02. 4. csütörtök 04:42
Kellemes,szép történet.
#2 vakon53 2016. 02. 4. csütörtök 03:31
Nem rossz írás.
#1 Törté-Net 2016. 02. 4. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?