Ünnepek a bárban

Zoé földbe gyökeredzett lábbal állt a tágas, boltíves kapu előtt és képtelen volt másra, csak tátott szájjal bámulta a bejárat fölött a falra kanyarított feliratot. Nem mintha bármit is el tudott volna olvasni a vöröses-okkeres neonfényben villódzó krikszkrakszokból, amit a betűk jelentettek neki. Azonban, ennek ellenére, talán pont ez babonázta meg ennyire. Az abszurd kép egy autentikus, vagy legalábbis annak ható épületen díszelgő, oda illő felirat, körülötte pedig harsányan terpeszkedő karácsonyi díszítés. Kicsattanóan zöld ágak, csomópontjaikban ökölnyi világító vörös gömböcskékkel, ahogy körbeölelik a kereszténységet és annak ünnepeit többnyire csak hírből ismerő, és az elmúlt évtizedek kommunizmusa miatt a többi vallásossággal együtt nem is nagyon kedvelő távol-keleti szimbólumokat.
Mindezzel önmagában még nem túl nehezen leküzdhető gond lett volna csak. Hiszen multikulturális világban élünk és, bármennyire is erre utal ez az épület, ez nem . Vagyis, gondolta Zoé, nesztelenül kilélegezve a teste melegétől párássá lett levegőt a kinti maró, decemberi hidegbe, a közelgő karácsonynak itt nagyon is van helye. A pedig már lassan az egész világon van helyük.
Ami azonban az összképet csak még inkább összezavarta, az az volt, hogy hiába nem tudta elolvasni a feliratot, pontosan tudta, mi áll rajta. És nem csak azért, mert ugyanez méteres latin betűkkel ott állt a bejárati boltív közepén terpeszkedő óriási üvegajtón is, pláne mivel oda nem is nézett. A környéken nagyjából mindenki jól ismerte ezt a nevet és azt is, mint takar. Fung-hszi.
Zoé el sem akarta hinni, hogy itt van. A város, de legalábbis a környék egyik leghíresebb, egyesek szerint leghírhedtebb bárja előtt. És talán sokkal inkább az taglózta le, hogy pontosan tudta, mi várja odabent, nem pedig a kinti neondekoráció. Bár még az is megeshet, hogy az előbbi mérhetetlenül nagyobb ellentéte az utóbbival, mint az utóbbi elemei egymással.
Sose gondolta volna, hogy egyszer itt fog állni, a havazásra álló késő decemberi estében dideregve, de sokkal inkább arra készülve, hogy be is fog menni. De a barátnői hajthatatlanok voltak.
– Hé, szülinapos! – csattant Herta hangja ostorként a levegőben. – Egész éjszaka itt fogunk szobrozni és fagyoskodni, vagy végre be is megyünk?