A+ A-

Túsz

Nagyokat ásítva állok be a sorba. Odakint a tavaszi napsugarak ragyogják be a lusta, délelőtti levegőt. Igen, szép, de még fáj a szememnek az erőteljes fény. A kezemben tartott csekkeket emelem az újabb ásításom útjába. Mit keresek én itt? Hiszen ilyenkor még aludni szoktam, ha tehetem... és tehetem is egy hete már, mióta állás nélkül találtam magam. Kevésbé hat meg a dolog, mint kéne. Vállat vonok és elterelném másfelé a gondolataimat, de ekkor kiabálást hallok meg a bejárat irányából. Nem értem a szavakat, lassan fordulok csak meg.
- Ne nézzél, kisanyám, hanem vesd magad a földre! - utasít megvetően egy fekete maszkos férfi.
Hangja bántja a fülemet, nem tudom megmondani, miért. Amikor felfogom a helyzetet, érzem, ahogy a félelem éledezik bennem, mégis megdöbbent a lassúság, amivel a folyamat beindul. Lopva körbepillantok még. Három másik, maszkos férfi is odabent van már. Rajtam kívül pedig mindenki más a földön fekve remeg, én meg komótosan, kedvetlenül hasalok el, miközben az agyam tudja, hogy sokkal jobban kéne félnem. Arra gondolok, talán elbeszélgetnék a rosszfiúkkal, talán leléphetnék velük, ha sikerrel járnak. De ugyan, milyen hülye ötletek ezek?! Lopva figyelem meg a látóterembe eső egyik fekete ruhás férfit. Nem értem, mit akarnak itt, hiszen ez csupán egy jelentéktelen posta, ahol a pénzforgalom is töredéke a nagyobbakénak. Ám valószínűleg egyhamar nem tudom meg, mit is keresnek itt valójában, ezért villámsebességgel váltják egymást az újabb és újabb gondolataim. Meddig leszünk itt? Bántanak-e minket? Kijutunk-e élve? Elkapják-e őket? Miről maradok le, amíg itt fekszünk? Miről maradok le, ha nem jutok ki élve? Aztán hirtelen megdöbbent a nyugodtság, ami nem ereszt a karmai közül reggel óta. Minden mindegy lenne számomra? Nem, ebben biztos vagyok, hogy nem így van! Erre a gondolatra végre megérzem a szívem heves dobogását, az enyhe görcsöt a gyomromban. Azonban ez rögtön meg is nyugtat, hogy van még, ami fel tud zaklatni. Úgy érzem, megőrültem, hogy fegyverrel fenyegetnek, én meg magamban viaskodom furcsa gondolatokkal, érzésekkel. Figyelj a külvilágra! Fogd már föl, hogy az életed van veszélyben talán! De az agyam nem hagyja magát és továbbra sem enged normálisan gondolkozni, viselkedni. Túl feltűnően kezdek mocorogni. Ilyenkor szoktam rohanni egy jót, vagy bármi intenzív mozgásba kezdeni, ami visszaadja a kontrollt önmagam felett. A lényeg, hogy ne bírjak közben gondolkozni és hogy kellőképp lefárasszon. Utána újra normálisnak érezném magam. Ezúttal azonban csapdába kerültem, és nem hinném, hogy csak úgy elengednének. Kezem ökölbe szorul a gondolatra, fel sem fogom közben, hogy hozzám szólnak.
- Gyerünk már, felállni! - mondja az egyik férfi türelmetlenül, mire egy másik enyhén megrugdossa a lábamat, hogy észrevegyem őket.
Csodálkozva nézek a mögöttem álló férfi kék szemébe. Majd óvatosan felállok, mikor tekintetében fenyegető fény csillan.
- Mozdulj! - mondja, én pedig nem tudom, mit akar, de kilépdelek a többiek közül.
Csendben követ engem, fegyverét rám fogva.
- Biztosan szükség van erre? - kérdezi az előbbi férfitól halk, de meglepően határozott és egyben nyugodt hangon.
- Kuss és csináld! - kapja a durva választ.
Óvatosan megfordulok és szinte látni vélem, ahogy a férfi vállat von, pedig nem teszi. Hirtelen remegni kezd a belsőm, ahogy felfogom a helyzetet. Mi van? Itt most engem akarnak lelőni? Ne már! De a kék szemű férfi nem vár, hogy magamhoz térjek a rémület okozta döbbenetből. Agyam lassítva fogja csak föl, ahogy elsüti a fegyvert.
Érzem, ahogy a golyó áthatol a testemen. Nyomában fájdalom nyilall belém, egy pillanatig nem kapok levegőt, kezem megremeg. Vért köpök. Azt hiszem, itt a vég, befejeztem az életet, de az erőm nem fogy el. Alig van időm felfogni, hogy még nincs vége mindennek, mikor újabb golyó süvít felém. Meginog az előbbi bizakodásom és újból érzem a beletörődést a vég eljövetelébe. Ám az továbbra sem akar utolérni. Éget belülről a fájdalom, agyam próbálja megmagyarázni a miérteket, de csupán gyenge próbálkozásokra futja. Fáj a levegővétel, szaggatottan sikerül csak lélegeznem, de sikerül. Érzem a hozzám tapadt ruhámon, hogy a golyók ütötte sebeimből ömlik a vérem, látásom azonban nem homályos, érzékelésem sem tompul. Lehunyom a szemem. Biztosan csak képzelődöm. Valójában már rég halott vagyok, ez csak valami rossz vicc.
- Öld már meg! - térít magamhoz a szélen álló pasas fülsértő hangja.
Szemhéjam felpattan, farkasszemet nézek a velem szemben álló férfival. Tanácstalan vagyok. Kék szemébe bámulok és bár mozdulnék, de a döbbenet okozta bénultság még nem múlt el a tagjaimból. Menekülnék, de hova? Én egyedül vagyok, ők négyen. Ők fegyverekkel tartanak sakkban minket, míg én fegyvertelenül, tehetetlenül állok előttük.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.65 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 listike 2015. 06. 5. péntek 08:32
Szépen megírt izgalmas történet. Nagyon tetszett.
#8 Pavlov 2015. 05. 17. vasárnap 22:06
Milyen remekül megírt történet! Jó karakterekkel! Nagyon tetszett!
#7 rockycellar 2015. 05. 16. szombat 08:38
Jó indulattal közepes 5 pont
#6 papi 2015. 05. 13. szerda 14:45
Nem idevaló történet.
#5 veteran 2015. 05. 13. szerda 10:12
Nem tetszett.
#4 Rinaldo 2015. 05. 13. szerda 08:02
Elmegy.
#3 Andreas6 2015. 05. 13. szerda 07:23
Ki is mondhatta volna, hogy vámpírokról van szó - valamennyire. Amúgy tényleg közepes.
#2 A57L 2015. 05. 13. szerda 05:07
Közepes lett.
#1 Törté-Net 2015. 05. 13. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?